Vége az üzemanyagkrízisnek? Jó híreket közölt a MOL!

Nem éri meg a pánikvásárlás a kutakon: már közeleg a krízis vége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemrég még felfoghatatlannak gondoltuk volna, mégis elérkezett, hogy egyes kutakon nemhogy olcsó, de még drága üzemanyag sincs. Emiatt sokan pánikvásárlásba kezdtek, pedig nem kellett volna, megnyugtató közleménnyel kezdte ugyanis a napot a MOL.

Nehéz helyzetben van, aki most akar gyorsan és könnyen - főként hatósági áras - üzemanyaghoz jutni, a legtöbb kúton ugyanis problémába fog ütközni ezzel a kéréssel: a napokban én már olyannal is szembesültem, hogy egy töltőállomáson egyáltalán nem volt semmilyen üzemanyag sem. Beálltam a kútoszlophoz, és már jött is ki a pénztáros jelezni, hogy innen bizony üres tankkal megyek tovább. Azokat a benzinkutakat pedig, ahol van üzemanyag, arról lehet felismerni, hogy hosszú kocsisorok várakoznak a kútoszlopokhoz, és sokszor még ezeken a helyeken is a szokásosnál alacsonyabb a kínálat.

Számítani lehetett rá tehát, hogy egyesek pánikvásárlásba kezdenek, ám ezzel csak tovább rontunk a helyzeten.

Szerencsére a MOL legfrissebb bejelentése a százhalombattai finomító ügyében segíthet lecsillapítani a kedélyeket. Az október elején megkezdett részleges leállítás után most ugyanis végre minden stimmel, az összes karbantartást elvégezték, így az üzem is újraindult. Ezzel egyértelműen enyhülni fog a helyzet, hiszen a MOL megkezdte a kőolajfeldolgozás szintjének fokozatos növelését. A maximális kapacitás elérése várhatóan néhány hetet vesz igénybe, ám várhatóan már eközben is javulni fog az ellátottság a kutakon. Ennek ellenére kiemelték a közleményben azt is, hogy a piac teljes ellátása továbbra sem tűnik lehetségesnek az import volumenek szintjének növelése nélkül a jelenlegi környezetben, de megteszik, amit tudnak.

Ezzel a hatósági ár túlélésének esélyei is megnőttek.

A kormány legfrissebb kommunikációjából ugyanis az derült ki, hogy jövőre csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha bizonyos feltételek teljesülnek, ezek közül az egyik, hogy a finomító folyamatosan működjön.
Friss hír: a krízisnek a hatósági ár eltörlése vet véget!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?