Véget ér a BMW M5 gyártása

Márciusban véget ér egy korszak a BMW M5 életében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E hónap végéig gyártják a jelenlegi BMW M5-öst, ezt követően átveszi helyét az új generációs, F90 kóddal ellátott széria.


Több mint öt éve kezdődött a jelenleg futó BMW sportos szedánjának gyártása, amelyből március végén készülnek el az utolsó darabok. A BMW M5 F10 kóddal ellátott változatából három teljesítményszint látott napvilágot. Az alap 560 lóerős mellett a Competition 575 lóerőt, míg a 30 éves kiadás 600 lóerőt teljesített. Utóbbi 0-ról 100 km/órára mindössze 3,9 másodperc alatt gyorsult. Az új modell ennél még fürgébb lesz, a pletykák szerint 3,5 másodperc körüli nulla-százas sprint várható.
Hirdetés
A meghajtásról akárcsak elődjénél, most is a 4,4 literes, duplaturbós V8-as gondoskodik majd. A jelenlegi széria kifutásával egy korszak zárul le. Eddig mindig lehetett manuális váltóval ellátott M5-öst rendelni, ezentúl viszont mindegyik modell automatával készül majd. Az újdonság idén év végén mutatkozik be, forgalmazása 2018 elején indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:43
    Permalink

    Gyorsuljon pl. 0,5 mp alatt és ne 100 km/h-ra hanem 160-ra s akkor szét is tépi az idiótát csak az indulással… Nem is kell belőve tesztoszterontól rákvörös fejjel balesetezni. Megódja a theknika… Hát nem röhej?? Erre tartunk? A napokban bemutatott dubai-i repülő autónak nevezett apokaliptikus, rongyrázós őrültségről nikább nem nyilvánulok meg, mert kitiltanak.

  • 2017.10.27. at 20:43
    Permalink

    ” Eddig mindig lehetett manuális váltóval ellátott M5-öst rendelni”

    Europaban mar az E60-bol sem lehetett, nemhogy az F10bol. Az USA-ban volt kezivalto.

Vélemény, hozzászólás?