Véget ér a Honda Insight és a CR-Z európai karrierje

Megszűnik a Honda Insight és a CR-Z forgalmazása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európának még mindig inkább dízel kell, vagy ha már hibrid, akkor inkább Toyota. A két Honda modellből olyan kevés fogyott, hogy leállítják a forgalmazásukat.

Hirdetés

Anno az első Insight kétszemélyes ufóautóként egy ligában játszott a szintén elég nyomott első generációs Toyota Priusszal. Innen viszont nem volt könnyű sora a Honda hibridjeinek. Nem léptek időben, és időközben bemutatták a Prius teljesen használható, és azóta igazoltan bevált második generációját. Az Insight második nemzedéke 2009 óta kapható, de akkorra már a Prius olyan erős sorozat lett, hogy a Honda, ahogyan a Civic hibriddel sem, az Insighttal sem tudott a nyomába érni. Európában még mindig az egyre takarékosabb dízelekből lehet a legtöbbet eladni, de - szemben a Prius százezres nagyságrendű eladásaival - Amerikában is csak pár ezer példány kelt el a két modellből, így valószínűleg onnan is kivonják őket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?