Végre azt fogják nézni az autókon, amit mindig is kéne!

Négy városban is megmérik az autók kipufogógázait a héten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy hazai városban is megmérik az autók környezetvédelmi állapotát az e héten induló közúti akcióban. Sajnos nyilván nem mindegyikét.


Önmagában nem lenne tragikus, hogy a hazai autópark átlagos életkora már 14 év feletti, ha az autók megfelelően karbantartottak lennének. Azonban hiába elvárás a műszaki vizsgákon, hogy gyári értékeiket közelítsék, a gyakorlatban temérdek olyan autóval (vagy akár autóbusszal) találkozhatunk, amelyek jól láthatóan extrém módon szennyezik a környezetet.
Most az Európai Mobilitási Hét adja az apropót a közúti forgalomban lévő autók felméréséhez. E héten hétfőtől péntekig, azaz szeptember 23. és 27. között Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden találkozhatuk a járművek környezetvédelmi állapotát ellenőrző méréseket végző szakemberekkel.
Az immár 22 éve megkezdett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg. A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett akció a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsihasználat fontosságára, a mobilitás új értelmezésére kívánja felhívni a figyelmet. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés lehetővé teszi a hazai gépkocsi-állomány átlagos környezetvédelmi állapotának, az állapot változásának folyamatos vizsgálatát és értékelését is.
Hirdetés
Az autók műszaki állapota, karbantartása alapvetően határozza meg azok környezetszennyezését, a járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét. A hagyományosan az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan megszervezett akció elsődleges célja a szemléletformálás. A minisztérium (is) arra kéri a közlekedőket, hogy figyeljenek oda járműveik megfelelő állapotára, az előírások betartására és működjenek együtt a hatósági kollégákkal. Akinek rendben van az autója, aki nem hagyja ki az olajcseréket, azaz megóvja az extrém kopástól autóját, annak nincs félnivalója a helyszíni emissziómérések kapcsán sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?