Végre igazi csatákat is láttunk – Brit Nagydíj

Izgalmas csaták közepette, Hamilton nyerte hazai futamát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meghosszabbították 2024-ig a Brit Nagydíj F1 verseny rendezési jogát és bárcsak mostantól mindig olyan versenyeket láthatnánk, amilyen a mai volt.

Habár Valtteri Bottas rajtolhatott az élről, végül Hamilton ünnepelhetett a dobogó tetején, ám odáig az F1-ben csak nagyon ritkán látott, akciódús körökön keresztül vezetett az út. A Mercedes két versenyzője mindjárt az első körökben látványos csatát vívott egymással, utána pedig a Red Bull és a Ferrari versenyzők nyúzták egymást szinte végig a verseny során. Szerencsére a versenyirányítás nem félt beküldeni a biztonsági autót a 21. körben Antonio Giovinazzi kicsúszása miatt, amivel „újrakeverték a kártyalapokat” és még izgalmasabbá tették a futamot. Bottas ekkor csúszott a második helyre, de biztonsági autó kiállása után a két Mercedes ismét elhúzott a többiektől.
Hirdetés
A dráma a 36. körben következett, amikor Verstappen megelőzte Vettelt, ám a német pilóta hátulról belerongyolt holland riválisába. Mindketten visszatértek a pályára, Verstappen az ötödik pozícióban folytatta a versenyt, Vettelnek azonban ki kellett állnia orrkúp-cserére. A Ferrari pilótája ráadásul tíz másodperces büntetést is kapott. A hajrában Hamilton nem állt ki újabb kerékcserére, Bottas viszont igen, végül mégis a címvédő brit pilóta futotta a leggyorsabb kört, amiért egy bónuszpontot kapott. Emellett Hamilton hatodszor végzett az élen a nagy-britanniai futamon, így Jim Clarkot és Alain Prostot megelőzve az örökrangsor élére állt. A szezont tekintve idei hetedik sikerét aratta, amely egyben pályafutása nyolcvanadik futamgyőzelme volt. Folytatás két hét múlva a német Nagydíjon, Hockenheimben.
Brit Nagydíj, Silverstone végeredmény (52 kör, 306,291 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:21.08.452 óra
  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 24.928 másodperc hátrány
  3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 30.117 mp h.
  4. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 34.692 mp h.
  5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 39.458 mp h.
  6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 53.639 mp h.
  7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 54.401 mp h.
  8. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1:05.540 p h.
  9. Danyill Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:06.720 p h.
  10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:12.733 p h.


A leggyorsabb időt Hamilton futotta az utolsó körben, így ő szerezte meg az érte járó plusz pontot.
A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 223 1. Mercedes 407
2. Bottas 184 2. Ferrari 243
3. Verstappen 136 3. Red Bull 191
4. Vettel 123 4. McLaren 60
5. Leclerc 120 5. Renault 39
6. Gasly 55 6. Alfa Romeo 26
7. Sainz 38 7. Racing Point 19
8. Raikkönen 25 8. Toro Rosso 19
9. Ricciardo 22 9. Haas 16
10. Norris 22 10. Williams 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?