Végre rendes néven jön, jövőre itt lesz: a BMW M2

Videón és újabb képeken a BMW M2

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legkisebb igazi M-es BMW már ráfordult a célegyenesre, szó szerint és képletesen is. Vele ünnepli majd századik évfordulóját a BMW.


A nürburgringi tesztelésen lefotózott BMW M2 prototípusról jó egy éve is írtunk már. Akkor 2016 év eleji bemutatót és 400 lóerő körüli teljesítményt említettek a források, az elmúlt egy év alatt viszont annyi változott, hogy a tesztkocsi már minden bizonnyal a saját, végleges karosszériáját hordja.
Hirdetés

A német források az erejével kicsit óvatosabbak, már "csak" 380 lóerősnek tippelik, viszont az elnevezése körül igen szép pletykák terjedtek el. Egyrészt volt a probléma az 1 M-mel, amit azért nem lehetett M1-nek hívni, mert azt a nevet a BMW 1978 és 1981 között gyártott, ritka sportkocsijára már elhasználta. Az M2-vel nincs ilyen gond, sőt, az egykori E30 M3 szellemiségét megidéző puritán, kikönnyített változat akár a legendás CSL nevet is viselhetné. A márka jövőre esedékes centenáriumára tekintettel ez elég stílszerű lenne. Ez a változat már belekarcolhatna a 400 lóerő feletti tartományba is.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?