Vennél nyomtatott autót, ha így néz ki?

Eladó egy 3D nyomtatással díszített Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azt mondják, ez az egyik első 3D nyomtatással készült autó, amiben azért erős a csúsztatás, de az egyik legrangosabb aukción fogják elárverezni.


Más művészetét negatívan értékelni nem éppen helyénvaló, ahogy a csúnya gyerekre sem mondjuk azt, hogy ronda, inkább karakteres. Ez a helyzet ezzel a valaha volt Ford Torinóval is, tulajának nyilván gyönyörű. A romániai származású Ioan Florea készítette állítólag 3D nyomtatással, ami a kivitelezést látva kevésbé hihető, de elképzelhető, hogy a folyékony fémmel dolgozó ipari méretű nyomtató nem képes pontosabban dolgozni, így ebbe nem kötnénk bele.
Hirdetés
Abba viszont már lehet, hogy az egyik első 3D nyomtatással fémjelzett kocsinak titulálják, ami azért sem igaz, mert ez egy 1971-es Torino, amit hagyományos eljárással gyártottak, csupán a díszítés készült nyomtatással. Annyi biztos, hosszú perceket lehet eltölteni azzal, hogy kitaláljuk, vajon mire gondolt a költő? Állítása szerint a második ipari forradalom - ahol Henry Ford bemutatta a gyártósort - és a harmadik ipari forradalom - ahol 3D nyomtatással készülnek az autók – összemosódását akarta megjeleníteni. Furcsa meglátás, hiszen a történelemkönyvek korábbra teszik a második ipari forradalmat. Egy a lényeg, mozgásképtelen az autó, mivel nincs motorja és hajtása, csak kiállítási tárgy.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:26
    Permalink

    Én is pont azon gondolkodtam hogy hogy a francba mehet “ez” Scottsdale-i autóárverésre. A DTX-en láttam ilyen scottsdale-i autóárverést, na ott tényleg autókat árvereznek! Szóval nagyon remélem hogy a “művész” nem megy el az autóárverésre a saját testi épsége érdekében…
    Ezt a gyalázatot egy Dacia 1310-es sem érdemelné meg, nemhogy egy 71-es Ford Torino…

Vélemény, hozzászólás?