Verdák 2 első kockái

Villám McQueen újra száguld

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő nyáron mutatják be a Pixar népszerű autóversenyzős rajzfilmjének második részét, a Verdák 2-t, de egy kis ízelítőt már most kaphatunk belőle.


A Verdák első része a gyerekek és a felnőttek körében is népszerű rajzfilm volt, ahol az autókat emberi tulajdonságokkal ruházták fel. A kedves, néhol vicces, szükségszerűen romantikus történet bár gyerekeknek készült, mégis sokkal hitelesebben adja vissza az autóversenyzés, konkrétan a NASCAR világát, mint mondjuk Sylvester Stallone gyomorfogatóan gyenge alkotása.
Talán nem mindenki tudja, de a rajzfilm szereplői közül többen valós autók. Például az öreg versenyző King a NASCAR-versenyzés egyik legnagyobb alakját, Richard Pettyt jeleníti meg az ő egykori versenyautójának tökéletes másolatával.
Hudson doki eredetije is három NASCAR trófeát nyert, igaz, nem egy versenyzővel, bár a Verdák az autókról szól, úgyhogy még ez is hiteles.
Az amerikai autóversenyzés legnagyobb alakjának tartott Mario Andretti pedig saját nevén szerepelt az első részben, akit egykori bajnok autója személyesített meg.

Az előzetes szerint most sem leszünk híján az akcióknak és a poénoknak, és figyeljék csak a képet. Nem tűnik fel valami McQueenen?
Matrica, ahogyan kedvese becézi, igazi lámpákat kapott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?