Vérpezsdítő egyszerűség – Volkswagen T-Roc Cabriolet teszt

Tetejével együtt levetkőzi hideg németségét a Volkswagen T-Roc kabrió

Csalókák a Volkswagen formatervei. Képekről a T-Roc eléggé baltával faragottnak tűnik, közelről és élőben viszont sokkal csinosabb, a kabrió pedig egészen nagy élmény tud lenni.

Amíg a vászontetős T-Roc kulcsaira vártam, folyamatosan ott motoszkált a fejemben a gondolat: kellett ez nekem? Amíg várakoztam, addig a világ egyik legértelmetlenebb dolgának tűnt egy SUV-kabrió. Amikor megközelítettem, akkor is. Amikor beültem és a T-Roc megszokott, unalmas, de tökéletesen ergonomikus műszerfala fogadott, hát még akkor is. Aztán lenyitottam a tetőt és újfent rá kellett jönnöm, hogy az értelmetlennek tűnő dolgok igenis lehetnek szórakoztatóak. Persze nem a Volkswagen találta fel a spanyolviaszt, láttunk már a történelem folyamán levágott tetővel rohangáló szabadidő-autókat. Ám egyikük sem tett szert óriási hírnévre, vagy rajongótáborra. Legutóbb a Range Rover próbálkozott vele, de hamar befejezték a gyártást. Valószínűleg a Volkswagennél sem az eladási csúcsok döntögetése miatt alkották meg. Egyszerűen csak presztízskérdés, hogy a világ egyik legnagyobb autógyártójának a palettáján legyen kabrió. Ha meg már muszáj, akkor teljesen logikus az ötlet, hogy ötvözzék korunk legnépszerűbb kategóriáját a nyitható tetővel. A végeredmény pedig tényleg élvezhető!
Hirdetés
Érdekes módon a vászontetős T-Rocon sokkal jobban kidomborodnak az apró formai játékok. Például a hátsó sárvédőívek. De a kamu kopoltyúk sem tűnnek olyan erőltetettnek hátul, a légterelőben végződő csomagtér-fedél pedig kimondottan látványos. Annak ellenére, hogy a legtöbb Volkswagenhez hasonlóan itt is szinte csak vonalzót használtak a formatervezők, szerethető az összkép. Örvendetes a vászontető is. Egyrészt hangulatosabb, másrészt spórol a tömeggel, így nem hízott másfél tonnánál nehezebbre az autó. Ugyanakkor a merevítést nem spórolták ki az autóból, nem érezni a kasztni csavarodását, viszont zárt tetőnél, a szélvédőkeret felső részén hallani néha a műanyagok nyekergését. Ezért is érdemes minél több időt tölteni lenyitott tetővel. Hogy mennyire feltűnő így a T-Roc, azt nem tudom releváns mérésekkel megmutatni. Sokan megbámulták, ám valószínűleg inkább azért, mert a tesztidőszakra kifogtam a hónap legelfuseráltabb időjárását, így többnyire 10 Celsius fokban kabrióztam. A tető egyébként 30 km/h tempóig nyitható, amelyhez 9 másodperc szükséges, a visszahajtogatáshoz viszont két másodperccel több időre van szükség. Mint már említettem a műszerfalon nincs változás, a praktikum uralkodik mindenek felett és a szürkeség. De ez olyan németesen okos szürkeség. A szövetüléseken először felvontam a szemöldökömet, mert az autó alapára elég borsos. Ugyanakkor kényelmes a párnázásuk, és valójában sokkal kellemesebbek, mint a bőrülések, amik egy kabrióban nagyon gyorsan jegesre tudnak fagyni, vagy épp tűzforróvá válni a napon. Természetesen fűthetőek, ami a 10 fokos kabriózásban igazi áldás volt. Ahogy a szélfogó is, ami pofonegyszerűen felhelyezhető, igaz ekkor már nem lehet hátraültetni senkit. Pedig valóban elfér hátul két felnőtt, még ha kicsit szűkösen is. Az anyaghasználaton azonban tényleg finomíthatna kicsit a Volkswagen, kevesebb kemény és olcsó hatású műanyaggal még nagyobb lehetne az élmény. Mindenképp meg kell említenem, hogy kimondottan érdekes élmény a magas üléspozíció egy kabrióban. Hiszen ebben a műfajban többnyire mélyen ül a sofőr, de egy SUV-ban ugye más a helyzet. Az élmény talán még azoknak is bejön, akik egyébként irtóznak ettől az üléspozíciótól.
Hirdetés
Ha bekukkantunk a motorháztető alá, akkor szerencsére négy hengert látunk. Az 1.5 TSI-t 150 lóerővel és 250 Nm forgatónyomatékkal. Ez pedig egy ideális hajtáslánc hozzá. Érezni, hogy nagyobb tömeget kell cipelnie, ám a dinamikája megfelelő ahhoz, hogy egy-egy előzést biztonságosan letudjunk vele, és egy kabrióval amúgy is a „krújzolás” a lényeg szerintem, nem a száguldozás. 90 km/h felett már amúgy is kezd kellemetlenné válni a huzat, ha nyitott a tető. Bár kérhető manuális sebességváltóval, a hétfokozatú DSG-vel az igazi. A gondtalan suhanáshoz ez passzol a leginkább. Ahogy már pedzegettem, nem viszi le a fejed a gyorsulással, de a váltó észrevétlenül pakolgatja a fokozatokat, ebben az autóban nem csinált butaságokat, és hátramanetbe is gyorsan kapcsolt, pedig az utóbbi hónapokban ez utóbbi minden duplakuplungos váltónak a gyengéje volt, ami nálam járt. Vitorlázni is tud vele az autó, illetve kis terhelésnél zokszó nélkül lekapcsol két hengert, hogy ezzel is spóroljon. Szükség is van rá, hiszen a nagyobb légellenállás és a tömeg miatt kódolva van a magasabb fogyasztás. Persze azért elviselhető a vegyesben mért 8,1 liter száz kilométeren, amiben nyitott és zárt tetős autózás is benne foglaltatik. Azért mégiscsak egy életstílus autóról van szó, amik sosem a spórolásról szóltak. Ezt majd a végén is látni fogjátok, amikor a legépelem az árát. Előtte még gyorsan elmondom, hogy a futóműbe sem nagyon tudok belekötni. A keresztbordák a gyengéi, azokon hátul nagyon felüt. Ám összességében keresték azt a bizonyos arany középutat, amikor még elég feszes, hogy a kanyarban stabilan kitartson a választott ív mellett, de azért ne rázza le a vesénket. Ezt többnyire sikerült is megtalálni, bár a 18 colos felnik kicsit rontanak ezen. Alapból 17 colosak járnak az autóhoz, szerintem nem lesz rondább tőle, viszont biztos, hogy kényelmesebb velük közlekedni. Persze 19 colosakat is lehet kérni, ha a látvány oltárán hajlandó valaki beáldozni a kényelmet. Kizárólag fronthajtással érhető el, szóval telekjárásnál keményebb terepre nem való, de a nagyobb hasmagasság miatt sima földutakon azért jól boldogul.
Hirdetés
Na és akkor az a bizonyos ár. A T-Roc Cabriolet 10 295 800 forintról indul, a DSG sebességváltóval pedig 10 900 320 forintra emelkedik az ára. Ha a sportos R-Line változatot vinné valaki haza, akkor még legalább kétmillió forint pluszköltséggel kell számolnia, de a Style 10,9 milliója is könnyen feltornázható az extrákkal. Szokás szerint a Volkswagennél egy-egy extra néha csak sokkal drágábbakkal együtt érhető el, így a biztonság terén maximálisan felszerelt, de bicskakulcsos T-Roc Cabriolet tesztautó ára 12 millió forint közelébe emelkedett, ám a konfigurátor alapján igényelhető hozzá 650 ezer forintos kedvezmény.
Értékelés
Pozitív
Egyedi megjelenés, a kabriózás mindig nagy élmény, magas üléspozíció, jól működő DSG váltó
Negatív
A nagy felnik rontják a menetkomfortot, zárt tetőnél néha zörejek érkeznek az ablakkeret és a tető illeszkedésétől
Árak
Tesztmodell alapára
10 295 800 Ft (2020.10.28.)
Tesztautó ára
11 167 260 Ft (2020.10.28.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1498 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
250 Nm 1500-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,6 s
Végsebesség:
205 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4234 mm
Szélesség:
1819 mm
Magasság:
1573 mm
Saját tömeg:
1465 kg
Össztömeg:
1900 kg
Tengelytáv:
2590 mm
Karosszéria-kivitel:
kabrió
Csomagtér:
280 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
950-1020 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
190 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
440 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1260 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1260 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1498 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
7 fokozatú DSG
Nyomaték:
250 Nm 1500-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
205 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,6 s
CO2-kibocsátás:
127-132 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,1 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2020.11.01. at 21:55
      Permalink

      Szerinted…nekem meg tökéletesen megfelelnek,
      magasabb üléspozíció..egy egy laposabb autóba pl VW Arteon, kínszenvedés beülni kiszállni..
      Valamivel biztonságosabbak
      én meg a feleslegesen lapos értelmetlenül erős autókat mint pl bmw m5 tiltanám be..
      haszontalan értelmetlen járművek..

    • 2020.11.03. at 20:48
      Permalink

      Miért haszontalan? Mert könnyebb beszállni? Mert magasabban ülsz, jobban átlátod a forgalmat? Mert egy SUV-ban egyesül a kombi és az egyterű minden előnyös tulajdonsága? Mert az eleje nem akad el minden kocsifeljárón?
      Érdekes, de leginkább hasznos tulajdonságai vannak. Persze lehet, hogy valakinek jobban tetszik egy másik fajta autó, egy szedan, egy kombi, egy sportkocsi, stb. Szerencsére választhatunk, és mindenki azzal jár, ami tetszik neki. Ha neked valami nem tetszik, attól még nem kell extrán adóztatni. Ennyi erővel adóztathatnánk a szőkéket, a szemüvegeseket, vagy akinek 45-ös lába van 🙂

Vélemény, hozzászólás?