Veszélyben az európai autógyártás egy újabb anyag hiánya miatt

Sötét fellegek gyülekeznek az európai autógyártás egén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kína lépésein múlhat az európai autógyártás következő néhány hetének az alakulása, mivel onnan érkezik egy fontos ötvözőanyag. Illetve pont, hogy nem érkezik elég.

Először a pandémia, utána a chiphiány borzolta a kedélyeket, nemrég felmerült, hogy AdBlue folyadékból is hiány lehet, hamarosan pedig a magnéziumhiány okozhat gondokat. Márpedig ez az anyag nélkülözhetetlen az alumíniumötvözetek előállításához, amit viszont rengeteg alkatrész gyártásához használnak. A gond abból adódik, hogy a magnéziumpiacot uraló Kína leállította magnéziumkohóit a gyorsan emelkedő energiaárak miatt. Ám az európai import 95 százaléka Kínából származik. A Financial Times megszólaltatta az ügyben Németország színesfém-kereskedelmi szövetségét, akik elmondták, hogy a jelenlegi magnéziumkészletek néhány héten belül, legkésőbb november végéig kimerülnek Európában. A hiány máris érzékelteti egyébként a hatását az árakon, ugyanis egy hónap alatt 75 százalékot emelkedett az Európába importált alumínium ára, ami most tonnánként 9000 dollár fölé, rekordmagasságra ugrott.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?