Vesztes és megmentő is lehet az autóipar a koronavírus kapcsán

Lélegeztetőgépeket gyárthat a Tesla, a Ford és a General Motors is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sorra zárnak be az autógyárak, az Egyesült Államokban azonban többen is gondoltak már arra, hogy az üzemeket lehetne úgy is hasznosítani, hogy segítsenek az egészségügynek: lélegeztetőgépek gyártására fognák azokat.

Hatalmas részvényesést kellett elkönyvelnie a Teslának, illetve befektetőinek is az elmúlt napokban, de Elon Musk ért hozzá, hogy miként hasson a befektetőkre (és a közhangulatra). Kedvenc kommunikációs felületén, a Twitteren, még csak nem is egy önálló bejegyzésben, hanem egy válaszban ejtette el, hogy ha hiány lesz, akár lélegeztetőgépeket is gyártanak majd. A válasz amúgy Musk azon bejegyzése kapcsán született, melyben a cégvezér kifejtette, hogy szerinte a koronavírus miatti pánik nagyobb károkat okoz, mint maga a vírus, hiszen az arra való összpontosítás által egyéb betegségek is elharapódzhatnak.
Hirdetés

Musk bejegyzésére és válaszára is sokan reagáltak, többek közt azzal is, hogy lélegeztetőgépből jelenleg is hiány van - világszinten -, ennek megjegyzésére Elon Musk elárulta, hogy a Tesla most is gyárt szellőzőrendszereket, a szintén Muskhoz tartozó SpaceX pedig a légzést segítő rendszerekkel is felszereli űrhajóit. Musk még tovább ment, elmondása szerint a lélegeztetőgépek gyártása egyáltalán nem bonyolult, persze kellhet némi idő, hogy átálljanak a gyártásukra.
Musk amúgy nagyon nem akarta bezárni kaliforniai üzemét, hatósági felszólításra küldte csupán haza dolgozóit. Részvényeinek - a piaci tendenciáknál is jelentősebb - esése alighanem ennek is köszönhető lehet. A koronavírus kapcsán a kínai BYD már a múlt héten ismertette, hogy maszkok és kézfertőtlenítők gyártásába kezd, míg az Egyesült Államokban a General Motors vezérigazgatója, Mary Barra vetette fel, hogy járvány miatt álló üzemeikben készíthetnének lélegeztetőgépeket, ehhez a Ford is csatlakozott. Az irány helyes: nyilván az élheti túl az autógyártók közül is legjobban a most közelgő válságot, aki alternatív módszerekkel, a most felmerülő problémákra tud megoldást kínálni. Hajrá mindenkinek!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?