Vettel minden rekordot meg fog dönteni

Vettel még jobb akar lenni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jól megérdemelt pihenője előtt Vettelt mostanság még az ünneplés köti le, de közben már arról beszél, hogy jövőre természetesen még hibátlanabb kell, hogy legyen.

[kepallobal=420479]Vettel már kétszeres bajnok, és ő még csak most 24... Schumacher 25, Senna 28, Prost 30 éves korában ért fel először a csúcsra[/kepallobal] Sebastian Vettel tavaly minden idők legfiatalabb F1-világbajnoka lett. Vettel idén minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka lett. Vettelé az egy szezonban elért legtöbb rajtelsőség, Vettel a 2011-es évadot már négy versennyel a vége előtt kipipálhatta. Vettel mostanság díjkiosztóról díjkiosztóra jár, új hőse a németeknek, übersikeres végterméke az übersikeres Red Bullnak, ahogy az egész, száguldó cirkusznak hívott pénzcsinálónak is. Még korábbról, 2007-ből ő a legifjabb pontszerző, 2008-ból meg övé a legzöldebb füllel szerzett pole és futamgyőzelem dicsősége is. Vettel okos, becsvágya embertelen, s annyira akar nyerni, hogy mindez párosítva csapata technikai és mentális fölényével zord jövőképet fest a riválisok és a pártatlan vagy Vettel-ellenes szurkolók számára. Az élő legenda, szintúgy német Michael Schumacher eredményeit, 7 vb-címét és számos egyéb rekordját egyelőre még Vettel sem tudja elhomályosítani, de ha az az érzésünk, hogy ez is csak idő kérdése, nem tévedhetünk nagyot. Schumi 42, a Bajnokok Tornáján, pontosabban a Nemzetek Kupájában kolléga Vettel mindössze 24 esztendős. MSC mosolya egyre kevésbé őszinte, mert visszatérése óta egyrészt csak szenved a modern technikával, a gumikkal és - vélhetően valamennyire elkényelmesedett - önmagával, másrészt látja és tudja, hogy ez a Vettel gyerek bizony úgy leránthatja a trónról, mint a huzat.
Schumacher, s lassan már Vettel is olyan óriásokat taszít a feledés sötétjébe, mint - csak a közelmúltból - Prost, Mansell vagy Senna. Vettel aktuális konkurensei (mellesleg mind egy- vagy kétszeres világbajnokok): Alonso, Hamilton vagy Button kvázi statisztaszerepbe kényszerültek, hogy a Red Bullnál durván másodhegedűssé fokozott Webberről ne is beszéljünk. Ki, mi állíthatja meg Vettelt? Kimi? A kétéves WRC-kitérőből az F1-be motorosszán-balesettel visszatérő, ugyancsak világbajnok Räikkönen tuti nem köphet a levesébe, ahhoz a Jégember, de a Renault, pardon, a Lotus is kevés. Kevés a McLaren is, még kevesebb a Ferrari. Mercedes? Futottak még...
Hirdetés
Egyesek azon a véleményen vannak, hogy a műszaki változásként 2012-től kötelezően felfelé vezetendő kipufogók majd faragnak a Red Bull fölényéből, azonban Vettel nem pusztán azért nyeri agyon magát, mert az övé a legjobb autó. Utóbbi, azaz a legjobb autó amúgy tényleg igaz, a Red Bull élt a legügyesebben a megfújt diffúzoros aerodinamikai kiskapuval (is) - ez egyértelműen kiderült. De Vettel "titka" a következő kell, hogy legyen: elképesztően, már-már embertelenül egyben van, harmóniában magával, autójával, csapatával, a közeggel, a feladattal és a céllal. A cél pedig nem más, mint elsőnek lenni. És Vettel mindig, mindenhol első akar lenni. Félelmetesen motivált és sikerorientált, olyan, amilyennek egy példás világbajnoknak lennie kell.
Sokat, nagyon sokat jelenthetett neki az, hogy 2010-ben ő jött ki győztesen a többesélyes vb-játszmából. Egyebek mellett azt, hogy csapaton belül is letisztázódtak az erőviszonyok, amit híven mutat, hogy míg egy éve még Webber is felérhetett volna a csúcsra, a legutóbbi szezonban már csak pillanatai lehettek az ausztrálnak. Kisebb csoda, hogy maradhat még a Red Bullnál, no persze egy új pilóta érkezése lehet, hogy megbontaná a tökéletes egyensúlyt - majd meglátjuk.

Vettel nyeri a 2012-es sorozatot is, így kell lennie.

[kepallojobb=420480]Mindennél és mindenkinél jobban szeret győzni[/kepallojobb] Nyilván közbejöhet bármi (senkinek sem kívánhatja senki, de egy baleset például benne van a pakliban), illetve a gazdasági háttérbe sem látunk bele - ki tudja, egyszer tán elzáródnak a Red Bull pénzcsapjai. Mindenesetre a napokban tett nyilatkozatai alapján túl sok jóra nem számíthat se rivális, se pártatlan vagy ellenszurker, hiszen Seb áhítattal beszélt a Forma-1 tradícióinak, történetének fontosságáról, benne saját és csapata szerepéről. És legenda óhajt lenni, mi más. A hajtást, a díjkiosztókat és a bulikat követően hamar feltöltődik családja körében, hogy aztán gőzerővel koncentrálhasson hibáinak kijavítására, mert még jobb akar lenni a következő szezonban...
Hát igen, van még hová fejlődnie tán a rajtok és a nehezebb előzések tekintetében, sőt kitalálhatna valami új, divatteremtő győzelmi kurjongatást, ugrálást, mutogatást és vicsori grimaszt is, mert a "régieket" már mind halálosan unjuk, nem? Vettel amúgy az F1 Djokovica - ahogy a világelső teniszező, ő is gyakorta kifigurázza a többieket, és ebben a műfajban sem rossz. Ezen a videón épp Räikkönent utánozza, de nem csak Kimi kap tőle, jut mindenkinek: Djokovic mondjuk sokkal viccesebb, ezt tényleg nézze meg az is, aki nem szereti a teniszt és/vagy nem ismeri a szerb bohóc "áldozatait":
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?