Vettel nyerte az idei második futamot Bahreinben

Győzelemmel zárta Sebastian Vettel pályafutása 200. nagydíját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ausztrália után Bahreinben is győzelmet aratott a Ferrari német pilótája. A második helyen Bottas, a harmadikon Hamilton végzett.


A rajtnál Vettel megtartotta első helyét, Bottas viszont megelőzte Räikkönent és feljött másodiknak. Hamilton óvatosan startolt a kilencedik rajtkockából, igyekezett elkerülni az ütközéseket, ez sikerült is neki, így viszont egyetlen helyezést sem javított. A második körben Vettel, Bottas, Räikkönen volt a sorrend, közben műszaki hiba és egy hátsó defekt miatt mindkét Red Bull, Ricciardo és Verstappen is feladta a versenyt.

A hatodik kör elején Hamilton szenzációs előzést bemutatva egyszerre három riválisát utasította maga mögé a célegyenesben, egy körrel később pedig még egy pozíciót javított és már ötödik helyen haladt. A brit címvédő hamar utolérte Gaslyt, így a nyolcadik körben már a negyedik helyen száguldott, hátránya csaknem 10 másodperc volt a harmadik Räikkönenhez képest. A kerékcserék sorát Vettel kezdte meg a 19. kör elején, Räikkönen egy körrel később kapott új abroncsokat, a 21. kör kezdetén pedig Bottas is a boxban járt.
Hirdetés
Ezzel ideiglenesen Hamilton vette át a vezetést, mögötte nem változott a sorrend, Vettelt Bottas és Räikkönen követte. A 26. körben Vettel megelőzte Hamiltont, aki a kör végén kiállt kerékcserére, és a negyedik helyen állt vissza a versenybe. A 36. körben Räikkönen kiállt a második kerékcseréjére, de a szerelők a bal hátsó abroncsot nem tudták leszedni, ezért a finn versenyzőnek - bár elindult - még a boxutcában meg kellett állítania az autóját. A balul sikerült manőver során egy szerelő megsérült, akit kórházba szállították.
Hamilton ezzel feljött a harmadik helyre, hátránya kevesebb mint 20 másodperc volt az élen száguldó Vettelhez képest. A címvédő lemaradása körről körre csökkent, Vettel autóján ugyanis a hamarabb kopó gumik voltak. Öt körrel a leintés előtt a második Bottas már csak alig több mint 2 másodperces hátránnyal követte Vettelt, a távolság kettejük között dinamikusan csökkent. A finn pilóta az utolsó pillanatokig igyekezett támadni, de nem tudta megelőzni riválisát, így Vettel pályafutása során negyedszer állhatott fel a dobogó felső fokára Bahreinben.
Végeredmény, Bahreini Nagydíj, Szahír (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők)
  1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:32:01.940 óra
  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 0.699 másodperc hátrány
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.512 mp h.
  4. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:02.234 perc h.
  5. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:15.046 p h.
  6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:39.024 p h.
  7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
  8. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1 kör h.
  9. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h.
  10. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 kör h.

Pole pozíció: Vettel

A vb egy hét múlva, Kínában folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Vettel 50 1. Ferrari 65
2. Hamilton 33 2. Mercedes 55
3. Bottas 22 3. McLaren 22
4. Alonso 16 4. Red Bull 20
5. Räikkönen 15 5. Renault 15
6. Hülkenberg 14 6. Toro Rosso 12
7. Ricciardo 12 7. Haas 10
8. Gasly 12 8. Sauber 2
9. Magnussen 10 9. Force India 1
10. Verstappen 10

Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.04.08. at 21:56
    Permalink

    Tudom, még csak 2 futam ment le, és talán korai kijelenteni, de a Williams szívós munkával sereghajtóvá küzdötte magát? Még mindig siratják Massát, vagy mi a fene van velük? 🙂

Vélemény, hozzászólás?