Vettel villogott a villanyfényes viadalon

Hamilton kiesett, Vettel ölébe hullott a győzelem Szingapúrban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn, 22 körön át vezette is az éjszakai, utcai pályás versenyt, de váltóhiba miatt kiállni kényszerült, így a Red Bull német versenyzője győzött.


Sokáig úgy tűnt, Lewis Hamilton lehet befutó a Szingapúri Nagydíjon, végül mégis a szabadedzéseken remeklő, de a kvalifikácót lógó orral 3. helyen záró Sebastian Vettel ölébe hullott a győzelem a McLaren-Mercedes váltóhibáját követően.
Hamilton, Maldonado, Vettel, Button, Alonso, di Resta, Webber, Grosjean, Schumacher, Rosberg sorrendben rajtolt el a mezőny helyi idő szerint este 8-kor vasárnap a villanyfényes szingapúri aszfaltcsíkon. Maldonado - talán korábbi stiklijei, talán versenyzőtársai finom figyelmeztetései miatt - szokásánál finomabban kezdte a versenyt, így vissza is csúszott a negyedik helyre. Már az első kanyarban egymásra estek a versenyzők, összeakadtak a Caterhamek, Kovalainennek első szárnycserére, a ferraris Massának pedig defekt miatt kerékcserére kellett kör végén a boxba látogatnia. Hamilton, Vettel, Button, Maldonado, Alonso, di Resta, Webber, Grosjean, Rosberg, Schumacher sorrend alakult ki az élbolyban, s Webber már a 9. körben lágyra cserélte szuperlágy gumijait, amit a többiek is megtettek a következő pár körben. A cserék után sem változott sokat a helyzet, Grosjean és Rosberg helyet cseréltek, és egészen a 23. körig nyugodtan mentek a dolgok, de akkor nagy változás történt az élen: Hamilton autójából előbb csak a harmadik fokozat tűnt el, majd teljesen gallyra ment a szerkezet, s a McLaren brit világbajnoka üresben gurulva állt ki a pálya szélére.
Hirdetés
A következő gumicserés szakaszt ismét Webber kezdte a 29. körben, majd jöttek a többiek, de közben baleset történt, Karthikeyan a 33. körben falhoz csapta a HRT-t, a romok eltakarításához beküldték a biztonsági autót. Mögötte Vettel, Button, Alonso, di Resta, Hülkenberg, Webber, Perez, Rosberg, Grosjean, Vergne sorrendben ment a körözés, majd a 38. körben kiintették a Safety Cart. A repülőrajt kis híján újabb balesetet hozott, mert Button majdnem belement az újraindulás előtt hirtelen lelassító Vettel kocsijába, de végül elkerülték az ütközést.
Nem így Schumacher, aki alig egy körrel később tarolta le egy elnézett féktáv miatt az előtte haladó Vergne-t, mindketten kénytelenek voltak feladni a versenyt, Maylander pedig visszatérhetett a pályára az SLS AMG GT-vel.
Ezután inkább a középmezőnyben történtek események, Massa megelőzte Sennát, de közben összeakadtak, a ferraris lélegzetelállító manőverrel tartotta pályán autóját. Ezután Ricciardót is megelőzte, közben pedig a Lotus felszólította Grosjeant, hogy engedje el mögötte haladó, nála gyorsabb csapattársát, Kimi Raikkönent. Webber időközben Kobajasit, Hülkenberget és Sennát hagyta maga mögött, és már a Toro Rossóval versenyző Ricciardót próbálta megcsípni, mikor már lehetett tudni, hogy a 61 kör nem fog beleférni a verseny 2 órás időlimitjébe. Végül az 59. körben intette le a kockás zászló Vettelt, aki mögött Jenson Button és a pontokat gyűjtögető, Hamilton kiesése miatt bajnokságban elfoglalt vezető helyét megerősítő Fernando Alonso érkezett. A nyolc további pontszerző helyen Paul di Resta, Nico Rosberg, Kimi Raikkönen, Romain Grosjean, Felipe Massa, Daniel Ricciardo és Mark Webber értek célba. A következő futam két hét múlva következik Szuzukában, Japánban.
A 2012-es Szingapúri Nagydíj végeredménye (Marina Bay, 5073 m, 61 kör)
  1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 2:00:26.144 ó
  2. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 8.959 mp
  3. Alonso (spanyol, Ferrari) + 15.227
  4. di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 19.063
  5. Rosberg (német, Mercedes) + 34.759
  6. Raikkönen (finn, Lotus-Renault) + 35.700
  7. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 36.600
  8. Massa (brazil, Ferrari) + 42.800
  9. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 45.800
  10. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 47.100
  11. Perez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 50.600
  12. Glock (német, Marussia-Cosworth) + 50.316
  13. Kobajasi (japán, Sauber-Ferrari) + 1:16.861 p
  14. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) + 1 kör
  15. Kovalainen (finn, Caterham-Renault) + 1 kör
  16. Pic (francia, Marussia-Cosworth) + 1 kör
  17. De la Rosa (spanyol, HRT-Cosworth) + 1 kör
  18. Senna (brazil, Williams-Renault) + 2 kör
  19. Petrov (orosz, Caterham-Renault) + 2 kör

Kiesett
  1. Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) 39. kör
  2. Schumacher (német, Mercedes) 39.
  3. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) 39.
  4. Karthikeyan (indiai, Force India-Mercedes) 32. kör
  5. Hamilton 22. kör

Leggyorsabb kör
  1. Hülkenberg, 1:51.033 p


Az egyéni és a konstruktőri vb állása



pilóta pont csapat pont
1. Alonso (Ferrari) 194 Red Bull-Renault 297
2. Vettel (Red Bull) 165 McLaren-Mercedes 261
3. Räikkönen (Lotus) 149 Ferrari 245
4. Hamilton (McLaren) 142 Lotus-Renault 231
5. Webber (Red Bull) 132 Mercedes 136
6. Button (McLaren) 119 Sauber-Ferrari 101
7. Rosberg (Mercedes) 93 Force India-Mercedes 75
8. Grosjean (Lotus) 82 Williams-Renault 54
9. Pérez (Sauber) 66 Toro Rosso-Ferrari 14
10. Massa (Ferrari) 51
11. di Resta (Force India) 44
12. Schumacher (Mercedes) 43
13. Kobajasi (Sauber) 35
14. Hülkenberg (Force-India) 31
15. Maldonado (Williams) 29
16. Bruno Senna (Williams) 25
17. Vergne (Toro Rosso) 8
18. Ricciardo (Toro Rosso) 6
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?