Videó: Látványosan fogy az áram az e-Crafterből végsebességnél!

A Volkswagen Crafter elektromos változata egyértelműen nem az autópályára készült, itt a bizonyíték!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Autobahnon hajtották meg ezt a villanyos Craftert, hogy kiderüljön: tudja a végsebességét, de nem megy vele messzire. A végeredmény nem meglepő, hiszen a jármű barátságos fogyasztása ellen dolgozik a súlya mellett a légellenállási együtthatója is.

Az e-Crafter egy elektromos meghajtású városi terítőautó, ami eredetileg egy e-Golf műszakiságát volt hivatott ötvözni egy Crafter méreteivel. A 100 kW, tehát 136 lóerő teljesítményű villanymotor papíron 90 kilométeres óránkénti sebességre képes legfeljebb, ezzel is egyértelművé tette a Volkswagen, hogy ezt nem a sebességkorlátozás nélküli Autobahn szakaszokra tervezték. A 35 kWh kapacitású akkucsomaggal párosítva mindez hivatalosan több mint 160 kilométeres hatótávra elegendő, ám ehhez ideális körülményekre van szükség, a TopSpeedGermany csatorna videója is remek példa erre.
Hirdetés
Először egy igen korrekt megmozdulást láthatunk, ebből egyrészt arra lehet következtetni, hogy az e-Crafter tényleg alkalmas a városi tempó gyors felvételére, másrészt pedig egyértelművé válik, hogy a tesztet üresen valósítják meg. Az autópályára felérve kiderül, hogy a végsebességét is kényelmesen tudja a villanyos dobozos, sőt, óra szerint még akár a 100 km/h is meglehet neki. Az egyetlen probléma a dologgal a sebességmérő alatt keresendő, ott ugyanis jól látszik, hogy mi a hátránya az ilyen bánásmódnak: a töltöttségjelző mutató látványosan halad lefelé az alig pár perces teszt során. Ebből arra következtethetünk, hogy ilyen használat mellett nemhogy a 160 kilométeres hatótávolság esélytelen, de még a 100 is problémás lehet, üresen. (Ezen persze nem kell meglepődni, az összes villanyautónál tapasztalható, hogy végsebességükkel hajtva hatótávjuk jelentősen csökken. Mivel a villanymotor hatásfoka sokkal jobb, mint a belső égésűé, az ilyen autó fogyasztása sokkal inkább függ a vezetési módtól - a szerk.).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?