Videó: trélerrel ütközött a vonat, szanaszét repültek az autók

Mintha csak játékok lennének, úgy szórta szét az ütközés az autókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem vesztette életét a látványos balesetben, az anyagi kár viszont jelentős.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a vasúti átjárók milyen veszélyesek, ez a durva baleset is jól mutatja, hogy mekkora erő lakozik egy robogó vonatban. A szerencsétlen eset az Egyesült Államokban történt, ahol egy autószállító kamion a síneken ragadt. A sorompó és a fényjelzés kitűnően működött, ám a tréler még a tilos jelzés előtt hajtott az átjáróba. A rendőrség tájékoztatása szerint a kamion fennakadt a síneken, ez okozta a jármű vesztét.
Hirdetés
A videón jól látszik, hogy a sofőr néhány méterre az átjárótól integet, de ez mit sem ért, a vonat nagy tempóval csapódott a szerelvénynek. A pótkocsiba rohanó vasúti jármű hatalmas pusztítást végzett, az autók szanaszét repültek, de az egész kamion is több tíz méterrel odébb került. A vontató viszonylag épségben megúszta a balesetet, a személyautókról ez már nem mondható el. Némelyiket kifli formára gyűrte a vonat, másik kettőt a több méternyi zuhanás tett tönkre. A vonat sem úszta meg ép bőrrel, a mozdony mellett néhány vasút kocsi is csúnyán megsérült, emellett ki is siklott. A kamion sofőrjének sikerült időben elugrania a sínekről, így ő és a fülkében maradt kutyája is karcolások nélkül megúszták a balesetet. A vonaton utazók közül ezt nem mindenki mondhatja el magáról, öt utas szenvedett könnyű sérüléseket.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?