Videón a háromkarmú friss Peugeot 508!

Ráncfelvarráson járt a Peugeot 508

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkezdte összekötni Le Mans-i szereplését a termékeivel a Peugeot. A megújult 508-as például egyenesen a versenypályáról érkezik... legalábbis a promóvideóban

Elméletileg nyáron már a márkakereskedésekben is felbukkan

Júniusban érkezik a márkakereskedésekbe a frissített Peugeot 508, ami a korábbi egyetlen karom (nappali menetfény) helyett most már hárommal rendelkezik, illetve keskenyebb LED Matrix fényszórókkal (alapfelszereltségként). Változott a hűtőmaszk is, így már jobban illeszkedik a márka új arculatába, viszont kevésbé mosolygós a friss 508, mert az átrajzolt első lökhárítóban már nem felfelé ível, hanem lefelé „sarkították” a széleken.

Hátul nincs sok változás

Hátul kevésbé feltűnőek a változások, de a LED-es hátsó lámpák közötti sötét panelen az oroszlán emblémát Peugeot feliratra cserélték. Az utastérben is csak apró módosítások történtek, a leglátványosabb talán a váltókar eltűnése, amit a kis billenőkapcsolóra cseréltek. Emellett a kormánykeréken már az új Peugeot embléma díszeleg.
Hirdetés

Az i-Cockpit is frissült picit. 10 colos a központi kijelző és 12 colos a digitális műszeregység

Motorfronton nem hoz sok újdonságot a friss modell. Európában a háromhengeres, 130 lovas PureTech 1.2 benzines, illetve a négyhengeres 1,5 literes, szintén 130 lóerős dízelmotor a sima belsőégésű kínálat, mindkettő 8 fokozatú automatikus sebességváltóval. (Ázsiában és más exportpiacokon a négyhengeres 1,6 literes benzinmotor is kérhető 218 lóerővel). Emellett három konnektoros hibrid szerepel még a palettán. Köztük található az egyetlen újdonság, méghozzá a 180 lovas változat a 225 lóerős mellett. Mindkettő fronthajtású, 8 fokozatú automatikus váltóval. A csúcson pedig továbbra is a PSE modell trónol a maga 360 lóerejével és összkerékhajtással. Végül érdemes megnézni a debütáló videót is, amelyben a Le Mans-i versenygép is szerepet kapott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?