Vigyázat szubjektív: 23 millió az ésszerű A6-os

Átkonfiguráltuk az A6-ost. Mi ilyet vennénk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nálunk járt Audi A6 tesztautó kapcsán a 23 millió forintos vételár ahhoz mérten sokkoló, hogy a valódi luxuskategória extrái még nem is szerepeltek benne.


Sokkoló volt meglátni az Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic tesztautó 23 millió forintos, extrákkal növelt árát, pláne úgy, hogy noha nagyon gazdagon felszerelték (lásd első keretesünk), mi azért néhány ínyencséget hiányoltunk belőle. Azokat, amelyektől igazi luxusautó lehetne. Egyetértünk abban a tesztautót konfigurálóval, hogy a LED-es főfényszórót, vagy a gyári navigációt és a távolságtartós tempomatot kár lenne kihagyni, ahogyan az A6 sorozatnak is jó választása az összkerékhajtású, S tronic automata váltós, 3,0 literes TDI. Mi azonban feltétlenül kérnénk bele légrugózást, szervomotoros ajtóbehúzást, a ki-be szállást automatikus visszahúzódással segítő elektromosan állítható kormányoszlopot is, a feláras, 19 colos felnikről pedig nagyon szívesen mondanánk le és nem ragaszkodnánk a Bose-hangrendszerhez sem, hiszen az nem szólt olyan eget rengetően.
Az Audi A6 szériafelszerelése
Isofix gyermekülés rögzítési pontok elöl/hátul, Micrometál dekorbetét, platinaszürke, 8 passzív hangszóró elöl és hátul, Aluminium küszöbborítás, Audi drive select, Audi pre sense basic, Belülről nyitható csomagtértető elektromos, Elektronikus stabilitásvezérlés (ESP), Elindulást segítő rendszer, Engine-Start-Stop gomb: motor indítása és leállítása, Esőszenzor és fényszenzor, Fényszórómosó berendezés, Függönylégzsák elöl/hátul, oldalégzsákok elöl, Fűthető, elektromosan állítható külső tükrök, Gumiabroncs 225/55 R 17, Gumiabroncsnyomás-ellenörző rendszer, Helytakarékos pótkerék, Komfort automata, klímaberendezés belső levegőkeringtetéssel, Komfortkapcsolós, biztonsági elektromos ablakemelők elöl / hátul, Kormányoszlop magasság- és axiális állítással, Kovácsolt alumínium keréktárcsa 8Jx17, 6 ágú design, Könyöktámasz elöl, rakodórekesszel, 2 részes italtartóval, Könyöktámasz hátul, lehajtható, rakodórekesszel, Középső kijelző, monokróm (Vezinfó, és Check-Controll nélkül), külső hőmérséklet, Központi kezelőegység elöl (MMI®), Központi zár rádiótávirányítással, biztonsági belső kapcsolóval, Krómozott díszlécek az oldalsó ablakkeretekben, Krómozott kipufogóvég, Lopásgátló kerékcsavarok, Manuálisan magasságállítható ülések elöl, MMI® rádió, 6,5”-os színes kijelző a műszerfalon, MP3 és WMA formátumok lejátszására alkalmas CD-lejátszó, Multifunkciós bőrkormány 4 küllős design, bőr váltógomb, váltókarborítás, Osztott, dönthető hátsó üléstámla, Parkolóradar elöl/hátul optikai és akusztikus, Rakodórekeszek: rakodóhálók az első ülések háttámláján, tárolófiókok az első ülések alatt, Sebességfüggő szervokormány, Sebességszabályzó (Tempomat), Start/Stop automatika, Velours szőnyegbetétek elöl, hátul, Vezető- és utasoldali légzsák, utasoldali légzsák kikapcsolható, Xenon Plus fényszóró, LED technológiás nappali fény
A 23 127 250 forintos listaárú Audi A6 tesztautó extrái
255/40 R19 abroncsok, 3 küllős multifunkciós, sportkormány, Ambiente belső világítás, Audi music interface, Bose hangrendszer, Dekorbetét: alumínium Trigon, Hátsó kamera tolatáshoz, Head-up kijelző, Komfort automata klíma 4-zónás, Kovácsolt alumínium keréktárcsa 8,5Jx19 méretű, 15-küllős csillagdizájnnal, Külső tükör: el. behajtható, memóriás, LED főfényszóró, MMI Navigációs rendszer plusz, MMI touch rendszerrel, Napfényroló: hátul és hátul oldalt, Rakodócsomag, Rakodónyílás kivehető sízsákkal, Riasztóberendezés, Sötétített üvegek a B oszloptól, Színes vezető információs rendszer, Telefon: Bluetooth csatlakozás, Tempomat követési távolság szabályozással, pre sense elöl, Ülések: Komfort ülések elől, memóriás vezetőülés, Ülések: szellőztetés elöl, Ülésfűtés elöl és hátul, Üléshuzat: Valcona bőr
Hirdetés
E szellemben, vagyis leginkább ésszerű, a fényűzés helyett a technikai csemegéket és a kényelmet szolgáló extrákra fókuszálva rendeztünk össze egy autót a márka igen profi és még 2011-ben sem mindenhol elérhető, magyar nyelvű konfigurátorával. Kiindulópontként maradtunk a 3.0 V6 TDI quattro S tronicnál és színből sem választottunk mást, mint a felármentes Ibisz-fehért. Kértünk azonban adaptív légrugózást, távirányítással is indítható álló helyzeti fűtést, távolságtartós tempomatot és az első-, oldalsó-, és hátsó ütközésekre is felkészítő pre sense rendszert tartalmazó „Asszisztens csomagot”, sávtartó és sávváltást segítő rendszert, az első kattanásig behúzott ajtókat záró szervozárást, valamint duplafalú, szigetelt üvegezést a hő- és zajkomfort érdekében.
Az általunk áhított Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic konfigurációja
Új A6 3.0 V6 TDI DPF quattro S tronic 16 351 000 Ft
Adaptív légrugózás 613 750 Ft
Állóhelyzeti fűtés/szellőzés rádiótávirányítással 465 000 Ft
Asszisztens csomag (Audi pre sense plus, távolságtartós tempomat Stop&Go funkcióval, Audi side assist 478 750 Ft
Audi side assist, Audi active lane 330 000 Ft
Duplafalú szigetelt üvegezés 373 750 Ft
Hátsó kamera tolatáshoz 141 250 Ft
Klíma: komfort automata klíma 4-zónás 205 000 Ft
Komfortkulcsok - "Keyless Entry" 205 000 Ft
Kormányoszlop: elektromosan állítható 126 250 Ft
Külső tükör: automatán elsötétedő, elektromosan behajtható 153 750 Ft
LED főfényszóró 490 000 Ft
MMI Navigációs rendszer plusz, MMI touch 1 040 000 Ft
Parkolási kormány asszisztens 122 500 Ft
Telefon: előkészítés kihangosítóval 153 750 Ft
Ülés: Komfort üléscsomag elöl memóriával 786 250 Ft
Ülések: Fűthető első, hátsó szélső 226 250 Ft
Üléshuzat: Valcona bőr 708 750 Ft
Összesen 23 156 000 Ft

Komfort-orientált vásárlásnál nem maradhat ki a tolatókamera vagy a négyzónás klíma és fontosnak tartjuk a kulcs nélküli indítás melletti, szintén zsebben hordható kulcsos nyitórendszert is, ahogyan a már említett, elektromos kormányoszlopot is. A LED főfényszóró szintén kihagyhatatlan, ahogyan a gyári navi is kötelező elem egy luxusautóban, kár volna utólagos, tappancsossal vesződni. Ha már rendelhető, kérnénk a kormányt automatikusan forgató parkoló-asszisztenst is, a bőr (elöl természetesen komfort) ülésekhez pedig első-hátsó fűtést is. Aki az alapáras irányjelzőt tudja használni, az bizonyára nem hagyná ki a Bluetooth-kihangosítót sem, ami bár hangzásával (leginkább mikrofonjával) nem bajnok az A6-ban, a kormányról vezérelhetőséggel, illetve a telefon teljes távirányíthatóságával fényévekkel előz bármely utólagos rendszert.
Noha a vételárban így hajszálnyival a tesztautóét is túlszárnyaltuk, 23 156 000 forintért olyan A6-ost raktunk össze képzeletben, amiben már tényleg minden fontos extra benne van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?