Világ Év Autója? Mutatjuk, mely modellek kaphatják a díjat!

Tíz modell van még versenyben a Világ Év Autója díjért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az európai Év Autója díj zsűrije már február utolsó napján megmutatja idei győztesét, míg a Világ Év Autója díj idei nyertesét március 24-én ismerhetjük meg.


Már tavaly decemberben megtudhattuk, hogy melyik 7 modell került az európai Év Autója díj döntőjébe. Azt sem titkoljuk, hogy szerintünk az új Opel Astrának minden esélye megvan a győzelemre. Hogy igazunk van-e, az február 29-én, a Genfi Autószalon nulladik napján fog kiderülni. Most viszont a Világ Év Autója 73 tagú zsűrije is felfedte kártyáit és megmutatta, hogy mely 10 modell közül várhatjuk a győztest, amit majd március 24-én, a New York-i Autószalonon ismerhetünk meg.
A Világ Év Autója díj 2016 döntősei:
  1. Audi A4
  2. BMW X1
  3. Hyundai Tucson
  4. Jaguar XE
  5. Land Rover Discovery Sport
  6. Mazda CX-3
  7. Mazda MX-5
  8. Mercedes GLC
  9. Skoda Superb
  10. Toyota Prius

Hirdetés

A zsűri a különdíjakra esélyes modellek sorát is felfedte, így az Év Luxusautója díjra az Audi Q7, a BMW 7-es sorozat, a Jaguar XF, a Mercedes GLE Coupe és a Volvo XC90 esélyes. Az Év Sportautója az Audi R8, a Chevrolet Camaro, a Honda Civic Type R, a Mercedes-AMG C 63 Coupe és a Range Rover Sport SVR lehet. Az Év Zöldautója a plug-in hibrid BMW 330e, a Chevrolet Volt, a Toyota Prius és az üzemanyagcellás Toyota Mirai, valamint az ugyancsak konnektoros Volkswagen Passat GTE lehet. Dizájndíjra a Caddilac CT6, a Mazda CX-3, a Mazda MX-5 és a Jaguar XE, valamint a Land Rover Discovery Sport esélyes. Jól látható, a zsűri legszívesebben talán az összes gyártót kitüntetné, amiben annyi igazság talán tényleg van, hogy rossz autó ma már nincs igazán. Még a Lada 4x4 is simán kaphatna egy Év Klasszikusa díjat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:51
    Permalink

    Hogy indulhat Világ Év Autója-díjért egy Skoda? Vagy bármilyen más olyan márka/típus, amit nem forgalmaznak a világ minden táján?:) Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen versengésnél ez alapfeltétel.

    Egyszerűen röhej. Kedvelem a Skodákat, de azért tudja már a márka, hogy hol a helye…

  • 2017.10.28. at 08:51
    Permalink

    Ez a csapat még röhejesebb mint a COTY lista.A GLC az egyetlen amit megversenyeztetve nem ütne ki azonnal valamelyik korában bemutatott konkurense. Jó pár verda csak az elődjéhez képest előrelépés. És van amelyik semmilyen újdonságot5 nem tartalmaz.

    A GLC mellett talán az MX5 az amelyik túlélné az elődöntőt. Meg nyilván a Prius, de kizárólag ha a dízeleket diszkvalifikáljuk, amit jelenleg nem tesznek meg Európában.

    Egyáltalán ki találja ki ezeket a listákat?

Vélemény, hozzászólás?