Villanyautó, amit hónapokig nem kell tölteni: íme a Lightyear 0!

Mindent megcáfol, amivel a villanyautó-szkeptikusok támadhatnák: bemutatták a napelemes autót!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lightyear első villanyautója hosszú évek után elérte a sorozatgyártható állapotot. A holland újdonság legnagyobb dobása mégsem a remek hatótáv, napelemeinek köszönhetően ugyanis még napi ingázás esetén sem igényel töltést hónapokig.

A Lightyear elnevezésű holland villanyautó startup valóban hozza, amit ígért, bár több időre volt szükségük: hosszú évek munkája, de tényleg elkészült az első, szériaérett autójuk. Ráadásul nem is holmi hétköznapi, átlagos modellel rukkoltak elő, hanem azzal, amit beharangoztak, csak sokkal modernebb köntösben. Az évekkel ezelőtt bemutatott koncepcióról is írtunk még 2017-ben, ide kattintva olvashattok róla. A név Lightyear One-ról Lightyear 0-ra változott, ám közel sem ez a legfontosabb új adat: 625 kilométeres a WLTP hatótávja, amit napi akár 70 kilométernyi árammal egészít ki az 5 négyzetméternyi napelem az autón.
Hirdetés
Ezzel egy ideális esetben, azaz egy naposabb országban még az agglomerációból bejárva, vagy közeli települések közt ingázva is mindösszesen 7 havonta igényelne töltést a Lightyear 0. Extrém esetben, 365 napsütéses nappal számolva, a szabad ég alatt parkolva több mint 11 ezer kilométert tölt csak azzal egy évben, hogy létezik. Valószínűleg már emelik is a klaviatúrát az "És ha nem süt a nap" károgók, ám számukra rossz hírem van:

a becslések szerint egy borúsabb, esősebb éghajlatú területen is elég kéthavonta konnektorra dugni a Lightyear-t.

Egyedülállóan hatékony módon a négy villanymotorja közvetlenül a kerekeket hajtja, ráadásul világrekordot dönt a 0,19-es alaktényezője, valamint 1575 kilogrammos tömege sem katasztrófa: ez mind jó hatással van a fogyasztására is. Akkucsomagja ugyanis csak 60 kWh kapacitású, kiváló hatótávját energiaigényének csökkentésével érték el a mérnökök, 100 kilométerre vetített fogyasztása az átlagos 15-20 kWh helyett mindösszesen csak 10,5 kWh. Ha nem álltában, ingyen, óránként 10 kilométernyi energiával kívánjuk tölteni az autót, akkor is korrekt alternatívákat kínál. Otthoni konnektorról 32 kilométert tölthetünk bele óránként, ami egyetlen éjszaka alatt 256 kilométert jelent. A 11 kilowattos nyilvános töltőkön nagyjából 100 kilométernyit tölt óránként, ám 22 kilowattos oszlop esetén ez akár 200 kilométerre is nőhet, míg villámtöltéssel egyetlen óra alatt 520 kilométernyi áramot is felvehet a Lightyear 0. Mondhatnánk, hogy a futurisztikus technológiát a lemezek dizájnja is tükrözi, ám ezzel a tagadhatatlanul modern külső, a keskeny, menetfénnyel összekötött LED fényszórók, a kameratükrök és az optimalizált aerodinamikájú felnik és a vad forma ellenére is valótlant állítanánk. A karosszériaelemek ugyanis nem fémből, hanem újrahasznosított szénszálas műanyagból készültek, már persze ott, ahol nem a napelem tölti be ezt a szerepet. Bent a koncepciótól nem sokban különbözik a beltér, ám az már 5 évvel ezelőtt is a mai sztenderdeknek megfelelő volt. Két extra szellőzőnyílással gazdagodott a műszerfal, megújult a középső kijelző és fizikai gombokat kapott az üzemmódválasztó a könnyebb elérés érdekében. A beltér is újrahasznosított anyagokból készül, ráadásul a kényelemre sem lehet panasz benne a gyártó szerint. Az autó várható árát tekintve mondjuk csúnya is lenne, ha bármilyen téren kompromisszumokat kellene kötni:

egy Lightyear 0 információink szerint 250 ezer euróért vihető haza, ami nagyjából 100 millió forintnak felel meg.

Ráadásul a gyártási kapacitás is limitált, ami tovább nehezíti, hogy hozzájuss egy saját napelemes villany-négykerekűhöz, egyelőre. Hamarosan érkezik ugyanis a Lightyear 2 névre keresztelt polgáribb változat, amely 30 ezer euróért, azaz nagyjából 12 millióért kínálja majd a technológiát, várhatóan jóval puritánabb köntösben és jóval nagyobb darabszámban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?