Villanyautó havi 990 forintért Budapesten

Elstartolt a GreenGo villanyautós közösségi autózás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csakis Budapesten, annak is a belvárosában kezdte el szolgáltatását a GreenGo közösségi autórendszer. Csakis villanyautókkal, okostelefonos azonosítással.


Egyelőre 45 elektromos autóval, konkrétan 45 Volkswagen e-up! modellel, Budapest belvárosában indult el a GreenGo közösségi autómegosztó. A szolgáltatáshoz bárki csatlakozhat, aki legalább egy éve rendelkezik jogosítvánnyal. A regisztráció természetesen online, illetve a szolgáltatás okostelefonos applikációját letöltve néhány kattintással lehetséges, de azért egy személyes találkozó és 4 900 forint regisztrációs díj befizetése, na meg néhány igazolvány, jogosítvány, lakcímkártya bemutatása is szükséges hozzá. Ha rendőr GreenGo autót vezetve igazoltat, a forgalmi engedély a kesztyűtartóban lesz, ahogyan indulás előtt a slusszkulcs is. Az ajtókat okostelefonunkkal (ha azzal nem rendelkezünk, a külön díjért igényelhető mágneskártyával) nyithatjuk.
Hirdetés

Ahhoz, hogy GreenGo autót használhassunk, havi 990 forintot szükséges csupán fizetnünk, ez az e-up! kedvezményes, 6 millió forintos árához képest is jelképes. Igaz, utóbbi összeg megfizetése még csupán a használat lehetőségét adja meg, amennyiben valóban használni is kívánjuk az autót, az percenként 65 forintunkba kerül vezetés közben. Ha megállunk az autóval és leparkoljuk azt, akkor csupán 15 forintot kell fizetnünk - addig ameddig a kocsit vissza nem adjuk. A visszaadásra és a felvételre ugyanis nincs mindenhol mód, csak Budapest belvárosában. A határokat ésszerűen húzták meg, így Budán például nagyobb, Pesten kisebb területről van szó, mint amire a tervezett dugódíj zónája szólna.
Dohányozni, enni tilos az autókban, amennyiben soron kívüli takarítás szükséges, azt 5000 forintos díjjal kiszámlázzák a legutolsó használónak, ahogyan azt is, ha például töltés nélkül tesszük le az autót. Amennyiben viszont nem merítettük le teljesen az autót, akkor azt bárhol lerakhatjuk, a töltést majd megoldja a GreenGo csapata. Az autókat az okostelefonos applikációval, vagy akár az internetről 30 perccel előre lehet foglalni, mindegyikben van GPS, így az alkalmazás oda is vezet az autókhoz (meg persze a központ is követi, hogy melyik autó merre jár, ki használja, milyen tempóval hajt vele, mekkora az akkumulátor töltöttsége).
Bármikor látható, hogy a városban épp hol, milyen töltöttséggel állnak GreenGo e-up!-ok. Mivel a rendszer amúgy is mindent lát, nem is értjük, hogy miért nem hirdet rögtön versenyt a szolgáltató, hogy ki lesz a mindenki számára elérhető, kipróbálható villanyautókkal a legkisebb energiafogyasztású. Mert állítólag nem azért indult villanyautókkal az autómegosztó, mert azokkal a fővárosban amúgy is ingyenes a parkolás, hanem azért, mert a csapat rendkívül elkötelezett a környezet megóvása érdekében. Akárhogy is legyen, 45 ésszerű elektromos miniautó mindenképp csak Budapest előnyére válhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:00
    Permalink

    Ma regisztráltam, voltam is bent náluk! Gyorsak voltak, kedvesek, elmagyaráztak mindent. Utána béreltem is egy kocsit gyorsan a próba kedvéért. Nyugatitól a Haller utcáig jöttem egy megállóval (beugrottam egy boltba) és így fizettem 2965ft-t . Taxi a múltkor volt 2500-ft ezen a távon és ott nem én vezettem és igazodni kellett máshoz. Itt csak elsétáltam a kocsiig beültem (indítás tök egyszerű) és már vezettem is haza és addig voltam bent ameddig akartam. Kocsi lerakva a házelőtt (szerencsére a zöld zónán belül lakok) ha reggel is ott lesz munkába menet akkor tuti elviszem 😀
    Hatalmas élmény maga a vezetés is, és ez az egész új helyzet, hogy csak foglalok egy “idegen kocsit” és már megyek is és intézem a dolgom valahol lerakom és megyek az utamra!

  • 2017.10.28. at 00:00
    Permalink

    Múltkor számoltam össze, hogy havi 85ezer Ft a kocsim fenntartása üzemanyagostul, 8 év alatti szervízköltségestül, adózással és biztosítással, szóval mindenestül eddigi hónapokra leosztva. Ebben nincs benne a kocsi értékvesztése!
    Mivel szeptembertől júniusig havi 4szer megyek napi 75+75=150km-t, ezért akár még spórolhatnék is, mert ha jól számoltam 60-70ezer Ft-ból kijönne ennek az e-UP-nak a bérlése a mostani havi 85+értékvesztéshez képest, csak nyáron lenne cumi, ja és mivel Tbányára mennék, gondolom csak fixen a 15perces parkolással maradhatna ha egyáltalán lehetek ott, és napon belül vissza kell jöjjek, ami ritka, azért legalább 1 éjszakát eltöltök, de azért ötletelésnek jó volt.
    Kipróbálni kipróbálnám, már csak azért is mert elektromos kocsi és folyton elmegyek 3 e-UP mellett is, de nem hiányzik a macera a személyes találkával és a kapásból -6ezer Ft-tal. Gondolom sokan így vannak vele, mert az elmúlt 1 hétben még egyik autó sem mozdult el a helyéről.

    Ha valaki eddig taxizott, akkor elektromos taxihoz képest féláron kijön ha utána leadja a kocsit és nem parkoltatja, ergo kockáztat, hogy amíg pl. plázázik, más elmehet a kocsival, de azt hiszem 2 óra plázázással is még jobbak vagyunk, mint a taxival, csak nekünk kell vezetni, és ugye buszsáv kiesik.

  • 2017.10.28. at 00:00
    Permalink

    A fogyasztási verseny nagyon rossz ötlet. Nem hiányzik a belvárosi forgalomnak, hogy amiatt tartsák fel, mert valaki épp rekordot akar dönteni.

Vélemény, hozzászólás?