Villanyautók lepik el Budapestet – legalábbis egy napra

Szombaton napsütés és sok-sok villanyautó várható Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Holnap érkezik hazánkba az eTour Europe villanyautó-verseny, amit hazai villanyautós találkozó is várni fog.


Az eTourEurope villanyautó-verseny egyik lényege, hogy legalább ezer villanyautót mozgasson meg a kontinensen - ezzel demonstrálja a villanyautózás létezését, használhatóságát. A múlt hét pénteken Münchenből startolt mezőny egy 3900 kilométeres körtúrát tesz Európában. Végállomása e hét vasárnap, Salzburgban lesz, Budapestre pedig szombat déltől érkeznek a versenyzők.
Hirdetés

A verseny 9 napja alatt 9 fővárost érintenek, összesen 16 villanyautós rendezvényen vesznek részt az indulók. A napi átlag 430 kilométer, a töltéseket nyilvános töltőpontokon kell megoldják a versenyzők. Az elmúlt 12 hónapban Franciaországban, Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is nagyon jelentősen bővült a töltőhálózat, különösképpen az autópályák mentén. Németország is rajta van már ezen a fejlesztésen, hazánk pedig - ahogyan az esemény weboldalán írják - még előtte áll.
A verseny lényegében egy remek európai körút - 3900 kilométeren, végig villannyal A verseny lényegében egy remek európai körút - 3900 kilométeren, végig villannyal
Idén először akár úgy is végigautózhatnak a verseny útvonalán a versenyzők, hogy csakis gyorstöltőket használnak - ez óriási szó az e-mobilitás népszerűsítésében.
A résztvevő autók között Renault Zoék, Nissan Leafek és persze Tesla Model S-ek egyaránt említhetők. Az autókat két osztályba sorolták, a 300 kilométer alatti, illetve feletti hatótávúak csoportjába, utóbbiak gyakorlatilag a Teslák. Hazánkból két Tesla indult. A Dunaújvárosi Egyetem és a Magyar Elektromobilitás Szövetség közös csapata egy bérelt Teslával, illetve Szakonyi Gábor - villanyautófanatikus - a már nekünk is megmutatott részlegesen önvezető autójával.
Aki kíváncsi a mezőnyre, szombat (május 7-én) 10-18 óra között találkozhat vele a WestEnd City Center A2 parkoló szintjén. Ugyanott hazai villanyautós nap is lesz. Az elektromobilitás legújabb trendjeinek és újdonságainak bemutatásával, gyerekek számára Miniring pályával, a felnőtteknek vezetéstechnikai tanácsadással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?