Villanyosít a Ferrari is, de csak a V12 Purosangue után

Szeptemberben hivatalosan is bemutatják a Ferrari SUV-ját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy év várakozás után szeptemberben végre lehull a lepel a Ferrari első SUV modelljéről. Az olasz márka viszont már most elmondta, az első szabadidő-autójuk kizárólag V12-es motorral érkezik, de nem sokat vár a villanyosítással a Ferrari.

2018 szeptemberében jelentette be a Ferrari, hogy engedve a trendeknek Maranellóban is elkészülnek az első SUV modellek. Csaknem 4 év várakozás után az olaszok nemrég bejelentették, hogy szeptemberben leplezik le szabadidő-autójukat. A Purosangue (magyarul telivérként fordítható) biztosan csupán V12-es motorral érkezik, ellentétben a korábbi híresztelésekkel, miszerint hibrid hajtásrendszerrel érkezhet a Ferrari SUV.
Hirdetés
Az olaszok megtartva jó szokásukat, nem fogják korlátlan számban készíteni a Purosangue-t, de nem a megszokott módon szabnak gátat a gyártásnak, ígéretük szerint 2023-ban mindössze minden ötödik Ferrari lehet SUV modell. Míg a szabadidőjármű mindössze az eladások maximum 20 százalékát tehetik ki, addig az érkező hiperautó és az Icona széria az eladások csupán 5 százalékát teheti majd ki. A Ferrari azt is elmondta, hogy 2026-ig 15 további modellt mutat majd be, köztük egy hiperautót és egy tisztán elektromos modellt is piacra dobnak majd. Jelenlegi terveik szerint 2026-ra az eladásaik 55 százalékát már a hibrid modellek teszik ki, az értekesített autók 40 százaléka továbbra is tisztán belső égésű motorral szerelt jármű lesz majd, és mindössze 5 százalékát teszik majd ki az eladásoknak az elektromos modellek. 2030-ra pedig még tovább "villanyosodik" a Ferrari, ugyanis a jelenlegi tervek szerint a következő évtized elejére már csupán az eladott autók 20 százaléka lesz kizárólag belső égésű motorral szerelt, 40-40 százalékban pedig hibrid- és villanymodelleket értékesít majd az olasz márka. Az olaszok mindezeken túl még azt is kiemelték, hogy a közeljövőben sem kívánják a magasabb besorolású önvezető rendszereket beépíteni autóikba, ugyanis az "megölné" a vezetés élményét.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?