Villanyosított autó a legbiztonságosabbak között

Három kategória legbiztonságosabb típusait nevezte meg az Euro NCAP

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három kategóriában jelölte meg a legbiztonságosabb autót az Euro NCAP, és a történelem folyamán először külön díjazta a villanyhajtású járűveket is.


Nemrég a Fiat Panda és a Jeep Wrangler kiábrándító töréstesztjeivel riogatott az Euro NCAP, most viszont megjelölte az év során vizsgált autók közül a legbiztonságosabbakat. Három típusról van szó, hiszen három kategóriában „osztott díjat” a szervezet. A kompakt családi autók között a Mercedes-Benz A-osztály a befutó, ugyanis 96 százalékot kapott a felnőtt védelemre, 91 százalékot a gyermekvédelemre és 92 százalékot a gyalogosvédelemre, amellyel nem tudták felvenni a versenyt a kategóriatársak.
Hirdetés

A „nagy családi autók” között a Lexus ES 430 vitte a prímet. A GS típust leváltó limuzin 91 százalékot kapott a felnőtt, 87 százalékot a gyermek és 90 százalékot a felnőtt védelemre. Ráadásul az Euro NCAP új kategóriát is megnevezett, amelyben már nyilvánosságra hozza, hogy melyik típus a legbiztonságosabb, ez pedig nem más, mint a villanyhajtást használó autók csoportja, amelybe persze a hibridek is beletartoznak. Köztük is a Lexus ES 430 végzett az élen.

Érdekes módon a „nagy offroad” járművek között is egy elektromosságot használó autó bizonyult a legbiztonságosabbnak. Bár ebbe folyékony hidrogént kell tankolni, ugyanis a Hyundai Nexo a szóban forgó gép. A dél-koreai masina 97 százalékot ért el a felnőtt, 80 százalékot a gyermek és 60 százalékot a gyalogosvédelem terén. Az Euro NCAP egy videót is készített, amelyben megmutatja ezeknek az autóknak a töréstesztjét. A Nexo képe alatt ez is megtekinthető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

        • 2018.12.14. at 05:48
          Permalink

          Arra gondoltam, hogy most már meg sem próbálkozik gondolatokkal, ha csak valami üres kötekedéssel nyit, akkor tényleg komoly lehet a baj fent.
          Valami eltörött 🙁
          És most nem a cikben szereplő Lexusra gondoltam 🙂

          • 2018.12.14. at 07:23
            Permalink

            Kérdezd meg Csalfát, mi lehet a bajom. Neki még van ereje érvelgetni a veled történő vitákban, de ahogy látom, tök felesleges. Kérdés nélkül odaírsz baromságokat japán autókkal kapcsolatos cikkek alá. Ha kell, ha nem. Komoly baj nem csak nálam van, ha nálam egyáltalán van.

Vélemény, hozzászólás?