Villanyrendőrök Kolumbiában

Elektromos motorra szállnak a rendőrök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az, hogy az erőszakszervezetek elektromos járműveket használnak, nem a jövő zenéje. A madridi és lisszaboni zsaruk Segway-jel, a német rendőrök elektromos autókkal, a bogotaiak mostantól elektromos motorokkal üldözik a bűnt és elkövetőiket.


Ki gondolta volna, hogy a főleg a drogbárókról, focistákról és Shakiráról híres állam felvilágosultabb, mint sok európai, beleértve hazánkat is? A kolumbiai főváros, Bogota rendőrsége különleges, zéró kibocsátású Zero DS motorkerékpárból átalakított rendőrmotorokat állít be a flottába. A Dealernews szerint ez volt az eddigi legnagyobb Zero megrendelés.
Hirdetés

Összesen száz járművet kapnak a bogotai rendőrök, amelyeket őrjáratra, közlekedésirányításra, és mindennapi rendőri akciókra használnak majd. A bogotai rendőrkapitányságnak átadott motorok hatótávja körülbelül 180 kilométer, végsebességük pedig 128 kilométer/óra. Különleges rendőri festéssel, szirénával, és LED-es rendőrlámpával róják majd Bogota utcáit.
Korábban a hongkongi rendőrség vásárolt nagyobb flottát a Santa-Cruz-i székhelyű Zero Motorcycles elektromos motorjaiból, de ők megelégedtek 59 járművel, hasonlóakat használ a New York-i és a londoni rendőrség is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:45
    Permalink

    Érdekes, hogy itthon ezeket nem propagálják semennyire, valahogy be van rögzülve a villany motor/robogó a rokkant és/vagy lusta vidéki közlekedő eszköznek (oda bezzeg lehetett tolni a támogatást), pedig ezek a motorok már teljesen életképesek hatótávban és sebességben is. Talán az első elektromos kütyü amit már vállalnék.

  • 2017.10.30. at 01:45
    Permalink

    A magyar emberek nagyon nagy százalékának téves sztereotípiái vannak Dél – Amerikáról, meg az ott élő emberekről, mentalitásukról. Azt hiszik, húú bezzeg itt Európában, mi mennyivel mások meg jobbak vagyunk! Pedig dehogy, összességében ez már nagyon nem igaz…

Vélemény, hozzászólás?