Visszatér az autóversenyzéshez a Maserati

Az elektromos autóversenyzés csúcsán, a Formula-E-ben debütál hamarosan a Maserati

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Juan Manuel Fangio és a Maserati F1-es világbajnoki címe után most az FIA villanyautó-szériájában bizonyíthat a szigonyos márka, a sorozat első olasz indulójaként.

Jó autóversenyzés nincs olasz autók nélkül - azaz eddig éppenséggel volt, a Formula-E eddig mentes volt az olasz temperamentumoktól, de akármilyen izgalmasak is voltak már eddig is a villanyautó-széria futamai, egy kis itáliai szenvedély bizonyára csak még jobbá teszi majd a sportot. 2023-tól a Maserati is rajthoz áll a Formula-E-ben az akkori szezonban debütáló új fejlesztésű, Gen3 névre keresztelt autók mezőnyében, ami az eddigi leghatékonyabb versenyautónak ígérkezik.
Hirdetés
A Maserati lassú megújuláson megy keresztül, melynek során úgy döntöttek, ki kell lépniük a Ferrari árnyékából, és még időben fel kell szállni a villanyautó-vonatra. Sportautókra szakosodott márkánál ez persze kockázatos lépés, a Porsche is óvatosan lépked ezen a területen, de ők eddig is mesterei voltak annak, hogyan hitessék el mindenkivel, hogy bármilyen szegmensben is jelennek meg egy modellel, az akkor is sportautó - ha ez sikerült nekik, akkor ugyanez menni fog az elektromos autókkal is. Vagy ott van a Lotus, akiknek a zéró emisszió az első elrugaszkodás lesz a sportautóktól, hiszen eddig csak az utóbbi műfajban képviseltették magukat - ők viszont már annyira leépültek az utóbbi években, hogy alig maradt olyan identitásuk, amihez ragaszkodniuk kéne, ehelyett bátran, majdnem tiszta lappal elindulhatnak a villanyautók mezőnyében. A Maserati valahol a két márka között félúton helyezkedik el, nekik is újra kell definiálniuk saját magukat, de a csodásan szóló V8-asok hangjáról való lemondást nem lehet csak úgy lenyomni rajongóik torkán. Legitimálni kell az akkumulátorokat, erre pedig a legjobb lehetőség, ha megmutatják, zéró károsanyag-kibocsátással is lehetséges az élmény- vagy a versenyautózás. Szerencse, hogy ott van erre a FIA Formula-E sorozata, ezt használta a Porsche is egyébként nem csak villanyautóik létjogosultságának megteremtésére, de a technológiák kifejlesztésére is. Ugyanez a Maserati terve, az itt megszerzett tapasztalatok jól jönnek majd a jövőben, amikor mindegyik modelljük, így a Grecale, a GranTurismo, a GranCabrio és az MC20 is elérhető lesz villanyhajtással (a zöld rendszámos kiviteleket a Folgore jelölés különbözteti majd meg). „Büszkék vagyunk arra, hogy a Maseratit a világszínvonalú autósport régi-új tagjaként üdvözölhetjük. Az ABB FIA Formula-E Világbajnokság az elektromos versenyzés csúcsa. Tökéletes környezetet biztosít a legdinamikusabb és leginnovatívabb, nagy teljesítményű autómárkák számára, hogy sportos ambícióik mellett technológiai képességeiket is megmutathassák” – nyilatkozta Alejandro Agag, a Formula-E alapítója és elnöke. Bár néhány fontosabb motorsportbeli eredmény köthető azért a Maseratihoz az utóbbi évekből, például a 250F versenyautójukban Maria Teresa De Filippis első nőként kvalifikálta magát Forma-1-es futamba, a Formula-E-ben való indulás mindenképpen nagy visszatérés lesz a Maseratinak, remélhetőleg be is váltja a hozzá fűzött reményeket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?