Visszatérnek a WRC-k a magyar ralipályákra

Eger-rali: szezonkezdet WRC-kkel, hiányzókkal és szlovákokkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétvégén rajtol a magyar ralibajnokság, Eger környékén ismét láthatunk majd WRC-ket.

[kepallobal=364506]Rajt az egri Dobó téren, péntek este[/kepallobal]Kezdődik a magyar ralibajnokság, hétvégén a 9. Eger-ralival indul a szezon. A pályák mellé évről évre rajongók tízezreit vonzó verseny egyik legnagyobb vonzereje az kell legyen, hogy visszatérnek a korábban kitiltott WRC topautók, de a magyar első- (ORB) és másodosztály (Rallye2), illetve a túrás (RTE) mellett a szlovák mezőny és a Historic kategória csodás veteránjai is kellően színesítik a felhozatalt. A "nagyok" kétnapos, szombat-vasárnapi meccsének össztávja 375,35 km, ebből 10 szakaszra osztva 140,8 km a szelektív. Rajt péntek este a Dobó téren, 18:30-tól.
Lesznek persze hiányzók, hiszen a rekordbajnok ifj. Tóth János nem tér vissza, Asitól (Aschenbrenner Györgytől) és hírhedt Mitubishijétől sem kell félnie a riválisoknak, továbbá Spiciék (Spitzmüller Csaba és csapata) anyagi háttere sem állt össze ahhoz, hogy már Egerben ott lehessenek a beharangozott Ford Focus WRC-vel. Ki megy akkor WRC-vel? Például a címvédő Kazár Miklós (oldalán Szőke Tamással), aki egy itthon még nem látott Citroën Xsarával igyekszik a trónon maradni. Autója nem másé volt anno, mint a kilencszeres világbajnok Sébastien Loebé... "2006 decemberi fejlesztésű Xsara WRC-ről beszélünk, amivel Loeb és Petter Solberg a vb-futamokon versenyzett" – mondta Kazár. "Azt hiszem, ez garancia arra, hogy egy megbízható csapattal és egy remek technikával vágunk neki az idei évnek."
A másik "magyar" (a Xsarához hasonlóan szintén három aktív diffis) WRC, a Budai Team Subaru Imprezájának volánjánál Krózser Menyhértet láthatjuk, aki két navigátorral, Fodor Gézával és Papp Györggyel felváltva versenyez. "Sokat gondolkoztunk rajta, hogy milyen autóval és hol induljunk az idén" – nyilatkozta Menya. "A tavalyi külföldi, kétkerekes tapasztalatokat az idén tudtuk volna igazán hasznosítani, így logikus lépésnek tűnt az IRC-utód Európa-bajnokságon indulni, ami az egész csapat számára komoly kihívást jelentett volna. Ugyanakkor szerettünk volna itthon is versenyezni, a Subaru pedig annyira megtetszett, hogy az orfűi próbán el is dőlt a kérdés. Nincs rajtunk nyomás, szerintem csak az első verseny után derül ki, hogy milyen eredményt lehet elérni az autóval. Mi mindenesetre nagyon motiváltak vagyunk, és remélem, a közönség számára is örömet tudunk okozni azzal, hogy újra ilyen technikát láthatnak a hazai pályákon."
Hirdetés
Az évadnyitó nevezési listán még két összkerekes topautó, egy Citroën C4 és egy Skoda Fabia WRC is szerepel, de Herczig Norbert (Skoda Fabia S2000) vagy épp Bútor Róbert (Peugeot 207 S2000) is jó eséllyel pályázik a dobogós helyek valamelyikére. A megannyi Mitsubishi Lancer Evón és a többi gyors és hangos gépen túl persze a közönségkedvenc Ladákért is érdemes elzarándokolni az Eger-ralira, reméljük, az idő sem lesz olyan szörnyű, mint az elmúlt napokban, hetekben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?