Viszlát, Frankfurti Autószalon. Helló München!

2021-től Frankfurt helyett München ad otthont a németek nemzetközi autószalonjának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1951 óta rendezi meg Frankfurt a Nemzetközi Autószalont (az IAA-t), de a szerződés lejárt és a rendező VDA a rendezvény megújítása érdekében más városokkal is tárgyalt, végül München lett a nyertes.

A német VDA (Verband der Automobilindustrie) 1951 óta rendezi meg Frankfurtban minden második évben a Nemzetközi Autókiállítást (IAA), de az elmúlt években mind a kiállítók, mind pedig a látogatók részéről csökkenő érdeklődés mutatkozott. A gyártóknak komoly anyagi invesztíciót jelent 1-1 kiállításon történő megjelenés, az internet korában pedig ennek szükségessége minimum megkérdőjelezhető. Az újdonságokat sokkal gyorsabban és több embernek lehet bemutatni az interneten a média támogatásával.
Hirdetés
A VDA szerződése tavaly lejárt a helyszínül szolgáló Messe Frankfurt rendezvényközponttal. A rendezők már egy ideje vizsgálják, hogy hogyan tudnák még vonzóbbá tenni a kiállítást ezért nem csak a korábbi frankfurti helyszíntől, de sok más lehetséges szervezőtől is bekérték, hogy milyen megoldásokkal tudnák feldobni a kiállítást. A sok jelentkező közül végül Berlin, Hamburg és München maradtak bent az utolsó körben, a VDA pedig úgy döntött, hogy a bajor városban, Münchenben tartják a kiállítást a következő években.
A döntést az is segítette, hogy az IAA-t nem csak mint autókiállítás, hanem mint egyfajta mobilitási rendezvény szeretnék pozicionálni, amihez elengedhetetlen a helyszín jó megközelíthetősége. München igen sokat fektet okosváros fejlesztésekbe és intelligens forgalomirányítási megoldásokba, ezáltal jól illeszkedik az IAA koncepciójába is.
Hogy a BMW ott lesz-e a kiállításon, az nem is kérdés, hiszen Münchenben van a saját központjuk is. Biztosan ott leszünk mi is 2021-ben a nyitáskor, hogy elsőkézből számoljunk be az újdonságokról. A müncheni autószalon számunkra különösen kedvezőbb hír, hiszen így Budapesthez 300 kilométerrel közelebb kerül az IAA.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.03.04. at 17:46
    Permalink

    Merész döntés, nemcsak azért mert egy gyártó fővárosa, hanem mert az európai jóléti piacok széle is, így mondjuk nehezebb eljutni Franciaországból de akár Hamburgot is írhattam volna.

    Németország szívéből annak szélére költözve kicsit nehezebb lesz oda vonzani német látogatókat, a kérdés hogy ezt majd kipótolja-e Kelet-Közép Európa. Nálunk viszont nincs akkora hagyománya a nagyobb utazásoknak, az IAA miatt szerintem kevés honfitársunk fog átugrani Münchenbe, míg Frankfurt Brüsszeltől Amszterdamtól és Hamburgtól éppúgy elérhető távolságra volt. Olyan nemzetek számára ahol életvitel-szerűen utaznak 800-1000km-t minden iskolaszünetben egy kis napsütésért :).

    Másrészt Frankfurtot már évek óta ekézik az autós oldalak, de ami az elmúlt évben történt arra nincs mentség, totális idiótaként viselkedtek helyi szinten, miközben egyszerre nézték a hazai autógyárakat fejőstehénnek és bűnbaknak. Az eredmény az volt hogy a TELJES autóipar távol maradt, szinte csak a német gyártók tartották a frontot, miközben az autóipari sajtó is lesújtóan szólt a rendezvény előtt felgyújtott komoly kulturális és vagyoni értéket képviselő oldtimerekről.

    A frankfurtiak most azon sóvárognak hogy így csak a könyvvásár marad nekik mint nemzetközi ismertségű rendezvény, igaz megnézem melyik könyvkiadó költ 5-10 millió eurót a pavilonjára…

    Közben a januári Brüsszeli Autószalon megint remekül sikerült ( http://egzostive.com/2020-brusszeli-autoszalon/ ), kiállított a Volvo, a Polestar, a Mitsubishi, a Subaru, meg persze az összes nagyobb gyártó akik Frankfurtban betliztek. Kb félmillió látogatót jelentettek le a végén ami kb megfelel az IAA teljes látogatószámának (ami persze elég katasztrófális).

  • 2020.03.04. at 19:27
    Permalink

    Ha az angolszász sajtó nem megy el, akkor teljesen mindegy hova viszik meg minek hívják. Nem csak azért, mert ők a legnagyobb piac, hanem mert a kis nemzetek hírügynökségei is főleg az angol nyelvű média híreit veszik át, nem jár fel minden amatőr újságíró a BMW vagy VW sajtókommunikációs felületeire. Meg persze a jövő vásárlóit könnyebb bevonzani YouTube sztárokon keresztül, amit azért főleg szintén az angol nyelvű csatornák dominálnak.

Vélemény, hozzászólás?