Vitarát ad a Suzuki a Magyar Vöröskeresztnek

Újabb jótékonykodás fűződik a Suzuki nevéhez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei szervezetének munkáját segíti a Suzuki azzal, hogy egy vadonatúj, lágy hibrid Vitarát ajánlott fel a szervezetnek.

A Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei országszerte számos területen nyújtanak támogatást. Adományok gyűjtése, hajléktalangondozás, véradás, gyermekek és családok támogatása, hogy csak néhányat említsünk tevékenységeik közül, amelyekkel a Magyar Vöröskereszt hivatásos dolgozói és önkéntesei napról napra hozzájárulnak a közösségek jólétéhez. A Magyar Suzuki Zrt. az elmúlt közel harminc év során folyamatosan támogatta a helyi közösségek és szervezetek munkáját, napjainkban pedig, a koronavírus-járvány idején erre fokozott figyelmet fordít a vállalat.
Hirdetés
A Magyar Vöröskereszt számára most egy - lágy - hibrid Suzuki Vitarát ajánlottak fel, amelyet a szervezet tegnap vehetett használatba. Az autóhasználatért cserébe a Magyar Vöröskereszt is komoly vállalást tett: Esztergom minden középiskolájában a KRESZ vizsgához elengedhetetlen elsősegély oktatást tartanak a 11. évfolyamos diákok számára, térítésmentesen. „A Magyar Vöröskereszt munkája rendkívül fontos, különösen jelen helyzetben, ezért megbízható járművekre van szükségük feladataik ellátásához. Mi, a Suzukinál szívünkön viseljük a helyi közösségek támogatását, ezért döntöttünk úgy, hogy hibrid gépjárművel segítjük a Vöröskereszt áldozatos munkáját” – mondta el Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese. A vállalat néhány hete az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak juttatott el kézfertőtlenítőket maszkokat, illetve szintén segíti a munkát autóhasználat felajánlásával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?