Vizes teszten a legújabb Audi TT

Videón az Audi TT nürburgringi tesztköre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szép összkerekes erőcsúsztatások kiforgatott turbómotorok hangjával a videón. A TT harmadik generációja hamarosan a szalonokban.


Érthető, hogy az Audi nem bízza a véletlenre a harmadik generációjával márciusban, a Genfi Autószalonon bemutatkozott új TT bevezetését. Az aktuális Volkswagen Golf technikáját hasznosító sportkupé első, 1998-ban napvilágot látott generációja körül nagy botrányt kavart több nagy sebességénél történt baleset. A TT eredeti változata azért kapott sajtóvisszhangot, mert a kocsi viselkedése instabillá tudott válni a gyakran nem kellő felkészültséggel rendelkező sofőrök kezeiben. Az Audi ezt akkor egy visszahívással oldotta meg, széria lett az ESP, kaptak a kocsik egy hátsó szárnyat és áthangolták a futóművét is, hogy vezetéséhez ne kelljen feltételnéül versenyzői véna. A TT-t azóta is mindig sportosra, de lehetőleg bolondbiztosra is tervezik.
Hirdetés


A videóban köröző szürke kocsi valószínűleg a 230 lóerős alapverzió. A fekete meg a 310 lóerős TTS, ami a sorozat jelenlegi csúcsa 380 Nm nyomatékkal és S tronic dupla kuplungos váltóval, alig 4,7 másodperces, Porsche szintű gyorsulással. Mindkét benzines természetesen turbós és ugyanarra a 2,0 literes blokkra épül. Lesz belőle dízel, is olcsóbb elsőkerékhajtású kivitel is, de biztos, hogy még a TTS-nél erősebb verzió is készül majd belőle.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?