Vizin Laci bácsi szerint

Szardínia Rali magyar szemmel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Szardínia Rali egyetlen magyar résztvevő párosa Vizin László és navigátora, Doromby Zoltán volt, akik arról beszélnek, miért is volt ez a verseny az IRC történetének legnehezebb futama.

Szardínián kezdte idei négy futamból álló szereplését a Vizin–Doromby páros, akik az ötödik gyorsaságiig jutottak.
„Nagyon mérges vagyok magamra, mert buta hiba miatt estünk ki” – mondta Vizin. „Az ötödik szakaszon volt egy 15 méter széles patak, amin már a harmadik gyorsaságin egyszer gond nélkül átmentünk. Másodszorra sem voltunk sokkal gyorsabbak, másodikban, negyvennel-ötvennel mehettünk. Egyszer csak felúszott az autó és nekimentünk egy beton hullámtörőnek. A jobb oldali futóművünket teljesen kiszakítottuk, de még kormányművet is kellett cserélni. Úgy nézett ki az autó, mintha nem is tudom milyen nagy balesetünk lett volna. Másnap mehettünk volna szuperralival, de azért az IRC-n nem jár pont, annak meg nem sok értelmét láttam, hogy fölöslegesen tönkretegyük az autót.”
Laci bácsi már a pályabejárás alatt is jelezte, hogy az első gyorsasági vízválasztó lesz, és most is igaza lett. Wilks és Mikkelsen is ezen a pályán dobták el az autójukat, de Ogier és Andersson is defektet kaptak rajta.

„Ez volt a verseny leghosszabb szakasza, és a 28 km-t végig kellett koncentrálni. Nagyon változatos volt a pálya. Az elején felfelé mentünk, a végén lefelé. Az utak egy része a hegy tetejére telepített szélerőművekhez vezetett. Ezek jó minőségű, széles murvás utak voltak, de aztán egyik pillanatról a másikra ráfordultál egy szűk köves részre. Mi a mezőny második felében rajtoltunk, de még nekünk is nagyon csúszott az út, pedig addigra már a nyomot elég jól kijárták. Az elejének szerintem borzasztó lehetett.”
„Mikkelsen autóját láttuk, mert az út közepén volt felborulva. Ogier Peugeot-ját én nem láttam. De az első körben nem is tudtunk végigmenni a gyorsaságin, mert pár autóval előttünk kigyulladt egy Mitsubishi. Megállítottak mindenkit és elkérték a poroltóinkat, amivel sikerült is eloltani az autót.”

Bár ez volt a verseny első gyorsaságija, a számozás szerint ez már a kettes volt, mert a péntekre, Cagliariba tervezett első városi szakaszt anyagi okok miatt a rendezők lemondták. Vizinék az etapnak nyilvánított kettes szakasz után két pályán tudtak végigmenni, majd jött az ötödik a patakkal.
„Az a két gyorsasági tetszett. Nagy kár, hogy nekünk, Magyarországon nincsenek ilyen természeti adottságaink, mert nagyon jó pályák voltak. Viszont a rendezésben semmi lemaradásunk nincs, ennél akár jobban szervezett versenyek is vannak Magyarországon.”

„Csütörtökön éjszaka két és fél órát álltunk sorban a gépátvételen, hogy megnézzék a tűzálló overállunk címkéjét. De nem csak mi álltunk sorba, mindenki. Ez nálunk azért jobban van szervezve. Pénteken este volt Cagliariban a rajtceremónia, ami este nyolckor kezdődött. Háromnegyed nyolckor még nem tudták megmondani, hogy mi mikor kerülünk sorra, majd ha itt lesz az ideje. Persze olaszon kívül más nyelvet sehol nem beszéltek a sportbírók.”
„Ennek ellenére nagyon jó volt a versenynek a hangulata. Az élmezőny nagyon erős volt, és érezni lehetett, hogy komolyan versenyeznek egymással.”

„Nekünk most nem volt szerencsénk, de tavaly pont így kezdődött az IRC-szezonunk az Ypres Ralin, ahol a belső íven lévő kövön ütöttük ki ugyanúgy a jobb első futóművünket, mint most a hullámtörőn. A második versenyünk sem kezdődött jól, mert a Barum Rali shake downján átugrattunk egy trágyadombon, de a versenyen (az IRC kétkerékhajtású értékelésében) másodikak lettünk. Most is a Barum Rali lesz a második futamunk. A trágyadombot kihagynám, de egy második hellyel most is kiegyeznék.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?