Vonatbarátok mennyországa lesz az új Kelenföldi pályaudvar

A Közlekedési Múzeum új kiállítóhelye lesz a kelenföldi állomásépület

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kis híján az enyészeté lett a Budapest-Kelenföld vasútállomás omladozó indóháza, ami a felújítás után óriási terepasztallal és vasúttörténeti kiállítással várja az érdeklődőket.

Százharminchét éves múltra tekint vissza a Budapest-Kelenföld vasútállomás indóháza, ami mára már semmit sem mutat régi fényéből, csak egy omladozó épület csúfítja a látványt. A 4-es metró elkészültekor a MÁV jegypénztára is kiköltözött az ingatlanból, így funkció nélkül maradt az Etele téren álló egykori indóház. Szerencsére a jobb sorsra érdemes - műemléki védettség alatt álló - épület előtt fényes jövő áll, hála a Közlekedési Múzeumnak.
Hirdetés
A felújítás és bővítés során megmarad az eredeti jelleg és nagyrészt a korhű megjelenés, de ezzel párhuzamosan modern építészeti megoldások is megjelennek a rekonstrukció során. Az új kiállítóhely fő vonzereje a több száz négyzetméteren elterülő terepasztal lesz, emellett vasúttörténeti kiállítást is megcsodálhatnak az érdeklődők, illetve múzeumpedagógiai foglalkozások is helyet kapnak Kelenföldön. Aki igazi vonatra vágyik, az megcsodálhatja az épület elé kerülő - az indóházzal egyidős - gőzmozdonyt, továbbá

egy trainspotter teraszt is építenek, ahonnan a vágányokon robogó szerelvények lesznek figyelhetők.

A felújítással kapcsolatban a lakosság segítségét is kérik, így aki rendelkezik olyan régi képeslappal, fényképpel, más tárgyi emlékkel, történettel, ami Kelenföldhöz kapcsolódik, azt örömmel fogadják. A Közlekedési Múzeum weboldalán lehetőség van további javaslatok tételére arra vonatkozóan, hogy milyen rendezvények, programok és ételkínálat várja majd az odalátogatókat a megújuló állomásépületben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?