Webber hosszabbított, Massa megmenekült?

Schumacher döntésére vár a Mercedes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Red Bullos még egy évig marad, nem igazol át a Ferrari F1-es csapatához. A maranellói másodhegedűs sorsa ettől még bizonytalan. Folytatja-e vajon a rekordbajnok?

Nemsokára félidejéhez ér a 2012-es F1-szezon, a soros hockenheimi (július 22.) és a viszonylag olcsó jegyekkel is látogatható hungaroringi futam (július 29.) után jó hónapos nyári szünetre vonul a száguldó cirkusz. Vélhetően akkortájt fog kiderülni, marad-e a mezőnyben a hétszeres világbajnok Schumacher. A visszatérése óta a Mercedesnél harmadik évét taposó rekorder mindenesetre egy-két olyan megjegyzést már elejtett, amiből a folytatásra lehet következtetni. „Nem vagyok elégedett azzal, amit a második pályafutásom során elértem” - mondta például az idén (Monacóban) már időmérőt nyerő, (Valenciában) végre-valahára dobogóra is felkerülő, ugyanakkor öt kiesésével felettébb pechesnek számító 43 éves német. Ha valamiért mégis abbahagyná a versenyzést, a helyén sokan már azt a 26 esztendős brit Di Restát látják, aki a Force Indiánál remek teljesítményt nyújt, és amúgy is régóta Mercedes-közeli pilóta. "Bármeddig hajlandóak vagyunk várni Schumacherre" - hangsúlyozta Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke, s hozzátette, addig nem tárgyalnak mással, amíg az élő legenda meg nem hozza döntését.
Hirdetés
Ami máris eldőlt, hogy az F1-nek 2010-ben már majdnem hátat fordító, ahhoz képest Schumacherhez hasonlóan nagyon is motivált Webber nem igazol át a Ferrarihoz, hiszen hivatalosan bejelentették: a 35 éves ausztrál kiválóság 2013 végéig meghosszabbította szerződését a Red Bullnál. "Csábító volt a Ferrarinál versenyzés lehetősége, de túl sok minden szól a Red Bull mellett, ez a helyzet. Csak egy évvel hosszabbítottuk meg a szerződésemet, de nem gondolkodom a visszavonuláson, tovább szeretnék majd maradni a Forma-1-ben." Webber biztosan szorgalmas és hasznos partnere lett volna a jelenlegi vb-éllovas Alonsónak, hiszen egyrészt a spanyol kis túlzással egyszemélyes csapat, egyéniben meg épp ők ketten vannak az élen… Massa mondjuk nyilván veszélyben érzi az állását, mert elkezdte csipkedni magát és gyűjteni a pontokat, a Ferraritól viszont úgy nyilatkoztak, hogy nem tudják még, milyen felállással versenyeznek 2013-ban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?