WRC: micsoda Francia rali jön!

Még nincs meg a korona az új ralikirálynak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utolsó szakaszig úgy volt, hogy Ogier már Ausztráliában bebiztosítja első ralivilágbajnoki címét, de végül hiába nyert, várnia kell a francia futamig. Ahol Loeb is ott lesz.

A 13 állomásos vb-szezon tizedik versenyén, a murvás Ausztrál ralin Ogier szezonbeli hatodik győzelmét aratta a Volkswagen Polo R WRC-vel. Mögötte szokás szerint a fordos Neuville, az évad nagy felfedezettje végzett, harmadikként pedig Hirvonen (Citroën) ért célba.
Az utolsó előtti gyorsig Hirvonen még Neuville előtt volt, ám a záró szelektívről defekttel jött le, s annyi időt veszített, hogy bukta ezüstjét. A fölényesen diadalmaskodó Ogier meg a koronáját, ami félig már a fején volt, de Neuville eredménye azt jelenti, hogy a következő raliig várnia kell pályafutása első vb-címére.
Hirdetés
A következő viadal meg hol lesz, na hol? Franciaországban, aszfalton, október 3-6. között, Ogier-nek hazai pályán. Meg a kilencszeres világbajnok Loebnek is, aki beugróként lehet, hogy utolsó raliján vesz részt. Hogy aztán jövőre már teljes erőből a WTCC-re koncentráljon. Mindenesetre jó lesz látni megint egy Ogier vs Loeb meccset, ahol persze Ogier-nek bőven elég lesz egy második hely, rosszmájúan: lesz mire fogni, hogy kikap a mestertől.
A Citroënre is ráfér majd egy siker, mert a németországi első Sordo helyére tett Meeke hiába volt meglepően gyors egy darabig és tanyázott a második pozícióban, ha aztán eldobta a DS3-ast...

A 22. Ausztrál rali végeredménye (22 gyors, 352,36 km, élcsoport)
  1. Ogier, Ingrassia (francia, Volkswagen Polo R WRC) 3:19:55.0 ó (105,8 km/ó)
  2. Neuville, Gilsoul (belga, Ford Fiesta RS WRC) + 1:32.1 p
  3. Hirvonen, Lehtinen (finn, Citroën DS3 WRC) + 2.02.1
  4. Latvala, Anttila (finn, Volkswagen Polo R WRC) + 2:57.4
  5. Östberg, Andersson (norvég, svéd, Ford Fiesta RS WRC) + 3:17.2
  6. Mikkelsen, Nagle (norvég, ír, Volkswagen Polo R WRC) + 3:37.6


Az egyéni vb állása (élcsoport)
  1. Ogier, Ingrassia (francia, Volkswagen Polo R WRC) 212 pont
  2. Neuville, Gilsoul (belga, Ford Fiesta RS WRC) 129
  3. Latvala, Anttila (finn, Volkswagen Polo R WRC) 110
  4. Hirvonen, Lehtinen (finn, Citroën DS3 WRC) 103
  5. Sordo, Del Barrio (spanyol, Citroën DS3 WRC) 96
  6. Östberg, Andersson (norvég, svéd, Ford Fiesta RS WRC) 77


A konstruktőri vb állása (élcsoport)
  1. Volkswagen Motorsport 299 pont
  2. Citroën WRT 251
  3. Qatar WRT Ford 145


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?