Zöld rendszámmal is elérhető lesz az új Renault Megane

Plug-in hibrid hajtással és akár 60 kilométeres hatótávval jön a Megane

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A franciák nem hagyják, hogy az egyik legnépszerűbb modelljük lemaradjon a konkurenciától, a félidős frissítés keretében a Megane felzárkózott az élbolyhoz.

Komoly támadásba lendült a Volkswagen-csoport a kompakt kategóriában, a Golf után a Skoda Octavia és a SEAT Leon is teljesen megújult, ezt viszont a Renault-nál nem hagyják szó nélkül. A 2016-ban debütált negyedik generációs Megane még nem számít idős típusnak, ezért „csak” egy ráncfelvarrással lett gazdagabb, ami viszont új hajtásláncot is jelent. A legnagyobb újdonság kétség kívül az E-Tech fantázianevű plug-in hibrid hajtás, ami Capturben is szolgál. A belső égésű blokk szerepét továbbra is egy 1,6-os szívómotor tölti be, a kis SUV-hoz képest viszont nagyobb a kapacitás, a Megane-ban 9,8 kWh-s akkumulátor bújik meg.

A gyáriak ígérete szerint városon kívül 50, városban viszont 65 kilométer is megtehető csupán az amperek felhasználásával, a 160 lóerős modell elektromos végsebessége pedig 135 km/h,

felette a benzines blokk erejére is szükség van a körmös kapcsolású váltót tartalmazó, a kuplungot viszont mellőző modellben. A fogyasztási adattal még adós a Renault, a hasonló modellekből kiindulva 2-2,5 liter körüli lehet a benzinigény az első száz kilométeren, ha teljesen feltöltött akkumulátorokkal indulunk útnak. A frissített Megnane tulajdonosai különböző üzemmódok közül is választhatnak, Pure beállítással a villanymotoré a főszerep, a MySense esetében a fogyasztás optimalizálása kerül az előtérbe (az akkuk töltöttsége nem eshet 40% alá), Sport módban viszont a legjobb dinamikára koncentrál a Megane.
Hirdetés
Eltalált formára enged következtetni a tény, hogy elől optikai újdonságot csak a lökhárító alján találni, hátul pedig a lámpák belső rajzolata módosult. Új színek és felnik mellett a Megane is elérhető digitális műszerfallal, a kormány mögött 10,2 colos képernyő várja a sofőr tekintetét. A francia kompakt immár kettes szintű önvezetésre is képes, azaz 160 km/h-ig a sávban marad és távolságot tart az előttünk haladótól. A kabinban a jobb ergonómia miatt a kevéske fizikai gombot is átvariálták a középkonzolon, a középső tükör pedig elvesztette a keretét. A benzinmotorok gerinchadát az 1,3 literes TCe motor különböző teljesítményű változatai alkotják, amik 115, 140 és 160 lóerővel érhetőek el, idéntől viszont a leggyengébb benzines cím a 100 lovas verzióé lesz, ami egy kifejezetten alacsony fogyasztásra optimalizált modellnek ígérkezik. Gázolajos vonalon kisebb lesz a kínálat, csak a jól bevált 1.5 dCi-t választhatják a dízelpártiak, a másfél literes blokkból 95 és 115 lóerős verzió áll majd rendelkezésre. Sportos külsőt hagyományos technikával ezen túl nem GT Line, hanem R.S. Line néven kell keresni, eltűnik viszont a 280 lovas Megane RS, helyette csak a 300 lovas kivitel lesz az egyetlen sportmodell. A friss Megane-nal a nyáron lehet leghamarabb a szalonokban találkozni, ami négy éves kora ellenére frissen indul a vevők kegyeiért. A hagyományos szívómotorral kombinált különleges hibrid hajtáslánc kiemelheti az átlagból, aki a TSI motor és a DSG váltó kombinációja helyett más felépítésű hibridet keres, az a Renault-nál megtalálhatja a neki való négykerekűt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?