Zöld rendszámos, 306 lóerős hibrid SUV a Toyotától

1,3 l/100 km fogyasztás 306 lóerővel - Toyota RAV4 Plug-in Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem szerény, 65 kilométeres emissziómentes hatótávot és tisztességes, 306 lóerős teljesítményt hoz a Toyota RAV4 Plug-in Hybrid, ami a márka új csúcsmodellje lesz.

Oké, hogy van már Camry, oké, hogy a Toyoták csúcsa – legalábbis Európában – mindig is a Land Cruiser, de a „polgári” autók között ma a RAV4 a leginkább menő. Nem mellesleg konnektoros tölthetőség nélküli hibrid verziójával is egészen takarékos, ráadásként annak 2,5 literes benzinmotorjával is kellően erős. A már Európában, az amszterdami Kenshiki Forum alkalmával is debütált RAV4 Plug-in Hybrid minden szempontból rálicitál a márka eddig hibridjeire. A RAV4 Plug-in Hybrid verziója a már ismert, 2,5 literes Hybrid Dynamic Force benzinmotoron alapul, a hátsó kerekek elektromos hajtásával összkerékhajtású, rendszerteljesítménye pedig 306 lóerő, ami minden eddigi RAV4-esénél jobb, 6,2 másodperces 100-as sprintet eredményez. Az előzetes adatok szerint az emissziómentes, benzinégetés nélküli hatótáv 65 kilométer lehet. Akár 135 km/órás tempó is futható elektromosan, így pedig a kalkulált 100 kilométerenkénti (NEDC ciklus szerinti) kombinált fogyasztás mindössze 1,3 liter, a kilométerenkénti CO2 emisszió mindössze 29 g/km, amivel a Toyota látványosan tovább javíthatja az eddig is legjobb flottaátlagát.
Hirdetés
Jó hír, hogy a növelt kapacitású (lítium-ion) hajtóakkumulátort az utastér csorbítása nélkül építették a padlóba (ezzel a tömegközéppont is csökkent), a csomagtér is 520 literes maradhatott, annak ajtaja lehet láblendítésre, elektromosan nyíló. Fontos kényelmi tényező, hogy a most kapható, második generációs Prius Plug-in Hybrid mintájára ez is takarékos, hőszivattyús légkondicionálót kap. Bár a RAV4 Hybrid a létező legtakarékosabb összkerekes SUV lesz, külsejével nem ezt sugallja: 18 vagy 19 colos (egyedi) alufelniket kap, míg új lökhárítója és hűtőmaszkja kifejezetten erőfitogtatós, hiszen az is van benne bőven.
A RAV4 Plug-in Hybrid piaci bevezetése csak az év második felében várható, a pontos dátum országonként változó, hozzánk sanszos, hogy csak az év vége felé fog befutni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?