Zöld utat kaptak az önvezető Mercedesek az USA-ban

A Egyesült Államokban állították ki a hármas szintű önvezetésről szóló engedélyt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes-Benz mellett a Tesla is megkapta a felhatalmazást az önvezetés azon szintjéhez, amikor már hivatalosan sem kell az útra figyelni.

Egyelőre csak Nevadában szabad relaxálni vezetés közben, de már Kaliforniában is beadták a kérvényt, az államonkénti szabályozás miatt még jó időbe telik, míg az egész USA-át átszelheti egy önvezető Mercedes

A Mercedes az Egyesült Államokban is (egyelőre csak Nevada államban) megszerezte a hármas szintű önvezetéshez szükséges engedélyét, az első modellek már idén az utakra kerülhetnek. A gyártó 2022-ben kapta meg a Németország határain belülre szóló felhatalmazást, így a Mercedes elsőként kapott több országban is ilyen dokumentumot. A friss technológiával szemben azért óvatos a törvényhozó, csak bizonyos szakaszokon és bizonyos körülmények között használható.
Hirdetés

A legdrágább modellekbe kerül be először a 3-as szintű önvezetés, amihez 35 különféle berendezés összehangolt munkájára van szükség

Már a kettes szintű önvezetés is képes az autót irányítani, csak ott mindenképp szükség van a sofőr aktív figyelmére és felügyeletére, ellenkező esetben lekapcsol a rendszer. A hármas szinten a sofőr akár filmnézéssel és újságolvasással is elütheti az időt, aktív jelenlétre nincs szükség, mindössze akkor kell átvenni az irányítást, ha azt az autó kéri. Az engedély egyelőre csak bizonyos városon kívüli szakaszokra vonatkozik, és csak 64 km/h-ás tempóig lehet magára hagyni az autót. A Drive Pilot gyorsít, fékez és kanyarodik, emellett figyeli a táblákat, a lámpákat és a többi közlekedőt. Ehhez persze rengeteg berendezésre van szükség, a fedélzeten öt radar, hat kamera, egy nedvességérzékelő szenzor, tizenkét ultrahangos szenzor, egy helymeghatározó, egy belső mikrofon és egy lézer alapú távérzékelő is található.

Aludni nem tanácsos a volánnál, ugyanis a jármű dönthet úgy, hogy visszaadja a vezetést. Ha a sofőr nem reagál, akkor megáll az autó, kiteszi az elakadásjelzőt, hívja a mentőket és nyitja az ajtókat

Ahogy az lenni szokott, a friss technológia először a csúcsmodellekben jelenik meg, az amerikai vásárlókat az S-osztály és az EQS mentesíti a vezetés alól már az év második felétől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?