Zsúrkocsi helyett igazi autó lesz a KIA Picanto

KIA Picanto 2011

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyértelműen a Venga vonalát viszi tovább a jövőre érkező KIA Picanto, ami a karosszéria formatervét illeti. Az a hír járja, hogy új dízelmotor is lesz a kínálatban.


Érdekes, megkockáztatjuk, kissé misztikus világ az autóipar, hiszen most, az új KIA Picanto megjelent skiccei után mindenki azt gondolhatja, lám, hozzáfogtak a munkához, megtörténtek az első ceruzavonások, pedig ez óriási tévedés. A dél-koreai kisautót jövő tavasszal, Genfben tervezik bemutatni, így mérget lehet rá venni, ezek a képek csak az altatás eszközei, és a típust - ami voltaképpen készen van - már javában tesztelik; sőt, mivel bő 3 hónap múlva premier, a próbaciklus legvégén tarthatnak a munkálatok. A Hyundai i10 házon belüli rokona formailag szakít a korábbi hagyománnyal, és úgy tűnik, az új Picantót nem fogják majd dobozba csomagolva, masnival átkötve kérni a szalonban, lévén ajándékba lesz a gyereknek, mint Barbie-ház kellék. De félre a gonosz tréfával, a skiccen egy mokány, karakteres forma köszön vissza, valóban eltűntek a korábbról megszokott lágy vonalak, a nőies részletek, és úgy hírlik, 2011-ben egy vadonatúj fejlesztésű, háromhengeres turbódízel motor is bemutatkozik majd a legkisebb KIA modellben. A rajzon látható hatalmas felniket, illetve az irreálisan peres gumikat azonban el kell felejteni, a szériaváltozaton nem lesznek ekkora kerekek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?