Találatok a következő címkére: M4

Mostanáig úgy tűnt, hogy a következő M3 és M4 is kizárólag elektromos lesz

Mostanáig úgy tűnt, hogy a következő M3 és M4 is kizárólag elektromos lesz

Elektromos és benzines is lehet a következő BMW M3-ból - 2024. március 8.

Tavaly a BMW már elhintette, hogy ha sikerül kellően erősen modellt alkotni, akkor az M3 és az M4 is villanyautóként folytathatja az életét a következő generációtól, viszont most úgy tűnik, nem ilyen egyértelmű a helyzet.

autó, BMW, M3, M4, bmw m3, bmw m4, villanyautó, sportautó

Az M2, M3 és M4 esetében is előszeretettel választanak manuális váltót a vásárlók

Az M2, M3 és M4 esetében is előszeretettel választanak manuális váltót a vásárlók

Biztosan marad kézi váltós BMW még néhány évig - 2024. január 17.

A BMW megerősítette, hogy néhány modell esetében biztosan marad az adott generáció végéig a manuális váltóval felszerelt kivitel, hiszen a vásárlók jelentős hányada még a mai napig ezt részesíti előnyben.

autó, BMW, kézi váltó, manuális, váltó, m2, M3, M4

A BMW M divíziójának vezetője szívesen villanyosítaná a márka sportmodelljeit

A BMW M divíziójának vezetője szívesen villanyosítaná a márka sportmodelljeit

Kizárólag villanyhajtású lesz a következő BMW M3 és M4? - 2023. július 21.

Egyelőre nincs egyértelmű válasz, hogy az M3-as és az M4-es BMW is áldozatául esik-e a villanyosításnak, de a márka M részlegért felelős vezetője kiemelte, nem tartja ördögtől való ötletnek.

autó, BMW, BMW 3, BMW 4, coupe, cabrio, M3, bmw m3, M4

Forgalommal szemben hajtottak fel az M4-esre. Nem lett jó vége

Forgalommal szemben hajtottak fel az M4-esre. Nem lett jó vége 

Videón a döbbenetes baleset, ami az M4-es autóúton történt! - 2022. november 10.

Sajnos egy vétlen autós is megsérült az M4-esen történt balesetben, miután valaki a forgalommal szemben hajtott fel az autóútra.

autó, M4, baleset, M4-es, autóút, video

Újabb hihetetlen videóval bővült a közutasok gyűjteménye, íme az éjjeli M4 láthatatlan kerékpárosa

Újabb hihetetlen videóval bővült a közutasok gyűjteménye, íme az éjjeli M4 láthatatlan kerékpárosa

Kivilágítatlanul biciklizett éjjel a pályán: csoda, hogy túlélte - 2022. augusztus 29.

A kétszer két sávos, leállósáv nélküli, ám szalagkorlátokkal körülzárt M4-es autóúton, a 110 km/órával száguldó autóknak fenntartott sávban, kivilágítatlanul kerékpározott valaki. Félelmetes videót töltött fel az esetről a Magyar Közút.

autó, közút, Magyar Közút, M4, kerékpár, kerékpáros, világítás, láthatóság, láthatósági mellény, autópálya, autóút, veszély, veszélyes

Íme a limitált „50 Jahre BMW M” különkiadások: mutatjuk, mit érdemes tudni róluk

Íme a limitált „50 Jahre BMW M” különkiadások: mutatjuk, mit érdemes tudni róluk

M3 és M4 különkiadásokkal ünnepli 50. születésnapját a BMW M - 2022. május 25.

Fennállásának 50. születésnapját ünnepli a bajorok sportrészlege, az M divízió. Éppen ezért fogták a legnépszerűbb modelljeiket, és azokat még különlegesebbé tették: múltidéző színekben, érdekes apróságokkal emlékeznek meg a dicső hagyatékukról.

autó, BMW, BMW M, M4, M3, bmw m4, bmw m4 coupé, bmw m3, különkiadás, jubileum, 50 éves

Bemutatták a BMW M4 limitált, 543 lóerős, CSL csúcsváltozatát

Bemutatták a BMW M4 limitált, 543 lóerős, CSL csúcsváltozatát

Íme a legdurvább BMW M4, amelyből csak 1000 darab készül - 2022. május 20.

Megérkezett a BMW M divíziójának legújabb aszfaltszaggatója, a Nordschleife legújabb bajor bajnoka. A végletekig könnyített, brutális M4 méltó tisztelgés a részleg 50 éves múltja előtt, akárcsak a zöld pokolban elért 7 perc és 20,2 másodperces körideje.

CSL, BMW, M4, autó, bmw m4, újdonság, limitált széria, Nürburgring, Nordschleife

Csúnya pofára esés lett a vége az arcoskodásnak

Csúnya pofára esés lett a vége az arcoskodásnak

Újabb bizonyíték, egy kabrióban sem dísznek vannak az ülések! - 2022. április 25.

Szinte minden autóstalálkozón megtalálhatók azok a sofőrök, akik valamiért képtelenek normálisan elhajtani az esemény végén a parkolóból. Íme egy újabb - fájdalmas - mutatvány.

baleset, BMW, bmw m4 cabrio, M4, M4 Cabrio, találkozó, Egyesült Királyság

Az M4 Competition fölé pozicionálják a CS vagy CSL jelű modellt

Az M4 Competition fölé pozicionálják a CS vagy CSL jelű modellt

Az eddiginél is brutálisabb M4 bemutatására készül a BMW - 2021. június 5.

Egy harmadik teljesítményszint is elfér a BMW M4 kínálatában, az érkező csúcsverzió már bőven 500 lóerő felett teljesíthet.

autó, BMW, BMW 3, M3, M4, bmw m4 coupé, bmw m3, német autó, luxusautó, sportváltozat

Ilyen sem volt még: Összkerékhajtású M4 kabrióval rukkolt elő a BMW

Ilyen sem volt még: Összkerékhajtású M4 kabrióval rukkolt elő a BMW

Brutális gyorsulást ad a szabadság élményéhez a vászontetős M4 - 2021. május 27.

Négy hajtott kerékkel és vászontetővel mutat újat a BMW, íme a 2022-es M4 Competition Cabrio xDrive! Annyi biztos: előbb éri el álló helyzetből a százat, mint mire érthetően kimondjuk a teljes nevét, és ez így van jól.

autó, BMW, M4, M4 Cabrio, BMW M4 Competition, xDrive, összkerékhajtás, bmw m4, bmw m4 cabrio

Friss cikkek

Mínuszban zárta a márciust az európai újautó-piac, de az első negyedév így is pluszos lett

Márciusban beszakadt az európai újautó-piac

2 órája – Autósvilág hírei

A magyar újautó-piac márciusban bőven túlszárnyalta az EU-s átlagot, de még a negyedéves statisztikát böngészve is előkelő helyen végzett.


A kínai gyártókkal akart kitolni az EU, egyelőre csak az európaiak veszítettek rajta

Lépnie kell az EU-nak a "kínai kémautók" miatt?

4 órája – Autósvilág hírei

"Négy keréken guruló kínai kémbotok" miatt élesít kőkemény kiberbiztonsági szabályozást már az idei évben az EU, ám egyelőre csak európai gyártók jelezték, hogy nem tudnak megfelelni a szabályozásnak. Ismét lábon lőtték magukat a döntéshozók?


Két kínai márka különösen elnyerte az európai vásárlók szívét, kitalálod melyek ezek?

Ezek Európa kedvenc kínai autói!

4 órája – Autósvilág hírei

A tízes listát végigböngészve egyértelmű, hogy mely kínai gyártó nyerte el leginkább a vásárlók tetszését, 5 modellel is képviselteti magát, de a második kedvenc is felsorakoztatott három típust.


Friss tesztek

Mutatjuk, hogyan kényelmesebb a villanyautózás!

Állami támogatással csábít a Mercedes EQA 250+

Frissült a legkisebb EQ Mercedes, amit a kecskeméti gyárban készítenek. Ám most egy kicsit mesélünk arról is, mennyivel egyszerűbb az élet a Mercedes me Charge kártyával.


Milyen téren kellene még fejlődnie az elektromos Passat-utódnak? Mutatjuk!

A tökéletes villanyautó lehetett volna: teszten az ID.7

Nem nehéz belátni, hogy mindent tud, amire a felhasználóknak szüksége lehet, ám eközben percek alatt kimutatja a foga fehérjét is. Te túl tudnád tenni magad az idegesítő apróságain?


Ilyen a C-HR új generációja!

Méltó örökös - Toyota C-HR 1.8 teszt Videó

Megugrotta a saját maga elé állított lécet a Toyota. Sikeres generációváltást vezényelt le a C-HR esetében, ami az egyik legkülönlegesebb formavilágú crossover volt, és maradt is.

Még több teszt

Használtautó.hu

SUZUKI IGNIS 1.3 GC

SUZUKI IGNIS 1.3 GC

Ár: 545.000 Ft

Évjárat: 2005 / 1

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MERCEDES-BENZ C 180 T 9G-TRONIC AMG-Line külső-belső. LED. v.horog. Kamera!

MERCEDES-BENZ C 180 T...

Ár: 7.990.000 Ft

Évjárat: 2018 / 8

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Benzin

HYUNDAI I30 i30u CW 1.6 CRDi LP Comfort 2 Év Friss Műszakival.Szervizkönyv.Leinformálható.Megkímélt

HYUNDAI I30 i30u CW 1....

Ár: 1.849.000 Ft

Évjárat: 2011 / 2

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó