253 lóerőt facsartak ki a Fiat Bravo 1,4-es turbómotorjából

Fiat Bravo Xtreme - a névhez illő koncepció Sao Paulóból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dél-Amerikában minden eddiginél izmosabb Fiat Bravo mutatkozott be. Motorja a jól ismert 1,4 literes turbó - 140 helyett 253 lóerővel.

Brazília a Fiat számára is fontos piac, így a 27. Sao Pauló-i Autószalonon minden eddiginél izmosabb Bravót mutatott be - legalábbis tanulmányként. Az egyelőre csupán koncepcióként létező Bravo Xtreme egyedi első-hátsó lökhárítókat, átrajzolt fényszórót és LED-es hátsó lámpát, valamint a mai szokásoknak megfelelően LED-es menetfényt kapott. A sportosabbra vett kötényeket szélesített küszöbök kötik össze optikailag, a sportosságot elöl hatalmas középső légbeömlő, hátul diffúzor és kétoldali kipufogóvég fokozza.
A tuning nem csupán optikai, a Bravo kínálatában 120 és 140 lóerővel elérhető 1,4 literes turbómotorból 253 paripát és a szalonból elérhető 200/230 Newtonméternél jóval tekintélyesebb, 332 Nm nyomatékot csalogattak elő a gyári fejlesztők, az 1368 cm3-es T-Jet motor literteljesítménye így 184,9 lóerőre nőtt.
Hirdetés

A tuning mellékszálaként a futómű 5 mm-es ültetést és vele keményebb rugókat, gátlókat, az utastér pedig négy különálló ülést kapott. Az elöl ülők átrajzolt műszerfalat és friss középkonzolt, a hátra szorulók az első támlákba épített monitorokat nézhetnek.
Arról egyelőre semmiféle hír sincs, hogy a Bravo Xtreme megvalósulhat-e. Amennyiben igen, komoly kérdés lesz, hogy mennyire lesz a jelenlegi hírek szerint változatlanul MacPherson geometriájú első futó- és kormánymű a komoly erő által a kormányt a vezető kezéből kitekerő. Amennyiben viszont csak egy koncepció marad, s netán jövőre a 2007-ben érkezett Bravo frissített kiadása hozzá hasonló arccal debütál, jó marketingeszköz lehet a mérgesített koncepció formájára utalás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:19
    Permalink

    Azzal én is tisztában vagyok hogy a bmw gyártott akkor már 1500lóerős motort (én ennyiről tudtam) csak éppen nem széria autó volt.Azt nevezném inkább a helyedben 9000km-es motornak.Mint ahogy manapság a forma1-ben és 1-2futam és kuka a motor. Itt pedig átlagos polgároknak fogják gyártani a tervezett 253 lóerővel!! Nem versenypályára.Úgyhogy még mindig gondolkodhatnak, hogy szériában gyártsanak 1 turbóval kompresszor nélküli kis köbcentis motort!! 2. a chiptől még nem hallottam volna,hogy tönkrement volna az autó kivéve ha az tuningbox volt, attól az esetek 80%-ban viszont tönkremennek az autók! Az autógyártók konkrétan a fiat 60%-os motorteljesítményre vannak beállítva. Nem 100%-on működnek a mai motorok! Az az 1300-1500lovas motor anno viszont 100%-os hatásfokkal működött. Mint ahogy a mai forma1-es kocsik is ott bírnak alig teljesítményt kicsikarni már!!

  • 2017.10.30. at 12:19
    Permalink

    BMW 1983-1987 között 1.5-ös forma-1 -es motorjaik 1300 lóerőt is leadtak, a TAG-Porsche, Honda szintén (csak a BMW volt az első aki úgy összerakta hogy nem robbant szét azonnal). Úgyhogy én ilyet nem írnék le:
    “Hagy törjék a németek a fejüket, hogy az olaszok mit és hogyan csináltak, hogy ilyen erős lett a gép!!!”
    Elhiheted hogy sokkal jobban értenek hozzá, nem is csak a németek, japánok is. Tudnak ők ennél még jobbat is, csak nincs értelme, h kb. 12.000 km után meghaljon.
    Egyébként én is elgondolkoznék ebben az esetben azon, hogy 1 chip valóban elég-e. Szerintem nem, max arra hogy inkább 9.000 km alatt legyen öngyilkos.

  • 2017.10.30. at 12:19
    Permalink

    én igazából azt nem értem hogy nekem a koncepció modellek formaterve marhára tetszik, mégsem valósulnak meg..mire gyártásba kerül elcseszik az egészet…

  • 2017.10.30. at 12:19
    Permalink

    Miért ne!! Szeretem feszegetni autóteljesítményben a határokat!! Ne csak a német márkák vigyék a győzedelmet!! Kijár az olasz autónak is győzelem!! Hagy törjék a németek a fejüket, hogy az olaszok mit és hogyan csináltak, hogy ilyen erős lett a gép!!! Ez alap, hogy chipet kapjon 1 ilyen turbós kocsi. Ráadásul én és a haverom ezekben utazunk, teljesítménynövelés és ez az autó jó alapnak ígérkezik!!

  • 2017.10.30. at 12:19
    Permalink

    Tipikus magyar mentalitás. Még nem is láttad az autót, de már “az ember rádob majd 1 chipet 300le fölött lesz a teljesítménye egy 1.4-es motornak”

  • 2017.10.30. at 12:19
    Permalink

    Ez nem semmi! Mielőtt elolvastam a cikket úgy gondoltam talán villanymotorokkal lesz ilyen erős de nem, csak a benzin motor tud majd ennyit! Remélem megvalósul! Semelyik konkurensé nem büszkélkedhet manapság ekkora teljesítménnyel/lökettérfogat arányban. Belegondolva is brutális, hogy ha az ember rádob majd 1 chipet 300le fölött lesz a teljesítménye egy 1.4-es motornak. Bár a fiat 500-nak már volt egyszer 1 olyan típusa ami 270lóerő körül mozgott ugyanezzel a motorral. Egy tuning cég vette kezelésbe és úgy értek el 270lóerő körüli értéket. De ez a bravo gyárilag lesz ennyi az azért már nem piskóta! Gratula!! Remélem megvalósul!

Vélemény, hozzászólás?