273 milliárd forintot kaszált idén a NÚSZ a pályamatricákon

Közel nyolcmillió autópálya-matrica fogyott csak az első félévben a NÚSZ jelentése szerint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közzétette a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató az idei év első felére vonatkozó számadatokat az autópálya-matricákról. Ezek alapján több éves matrica fogyott, és egyre többen vásárolnak elektronikusan.

273 milliárd forint folyt be az államkasszába a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató összesítése szerint az idei év első felében az autópályák különböző díjaiból. Ennek több mint 70 százalékát a három és fél tonnánál nehezebb tehergépjárművek után fizetendő útdíj teszi ki, és csupán harminc százalékát a személyautókra váltott autópálya-matricák. Ezekből összesen 7,7 milliót értékesített a NÚSZ, ami közel tizenöt százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Hirdetés
Szintén emelkedett az elektronikus vásárlások száma, legalábbis, ami az autópálya-matricákat illeti. Tavaly a tranzakciók 31 százalékát bonyolították online, míg idén már harmincöt százalékos arányban vásároltak e-matricát az autósok, ellenben a fennmaradó 65 százalék még mindig inkább a benzinkutakon és különböző viszonteladóknál vásárol. Ugyancsak növekvő tendencia figyelhető meg az éves matricák tekintetében is: az idei év első felében 19 százalékkal több ilyen autópálya-matricát váltottak, mint 2022 azonos időszakában. A vármegyei matricákra is nagyobb volt a kereslet, de ebből csupán öt százalékkal többet adtak el a személyautók kategóriájában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.07.14. at 08:41
    Permalink

    Kaszálhatna sokkal többet is, ha pl egy applikációval megoldható lenne a szakaszhasználat.

    Nem értem hogy sosem beszélnek arról hogy az eseti jelleggel, 100-150 km-nél kevesebbet autópályázók lényegében ki vannak zárva a mostani rendszerben az autópályázásból, mert értelmezhetetlen rövidebb szakaszra 5500 ft-ért egy 10 napos matricát venni.
    Helyette mennyivel jobb hogy ezek az autósok az amúgy is zsúfolt és rossz állapotú közutakat használják.

    A matricarendszer másik rossz üzenete, hogy a sokat autózónak kedvez, pont hogy nem azt kellene favorizálni, ha valaki sokat autózik.
    Igazságosabbá úgy lehetne tenni a rendszert, ha a megyebérleteket a sajátra és egy szomszédosra lehetne megvenni többre nem, az országos árát viszont jelentősen emelni kéne, és mellette bevezetni az applikáció alapú szakaszhasználatot, és egy értelmezhető árú 1-4 napos matricát.

  • 2023.07.14. at 12:08
    Permalink

    Én a 24 órás matricát favorizálnám úgy hogy nem éjféltől éjfélig hanem amikor megveszed az akár másnap ugyanakkor jár le. Csak magyar nyelvű pl polgármesteri hivatalokban vagy postán lehessen venni csak forintért hogy a külföldi kiszorulhasson így és azt adnám 1000 ft-ért max a magyar pénztárcához akár magyar lakcímkártyával ezt lehetne alkalminak hívni akár. A rendes napit amit az únió hatására bevezetnek az éjféltől éjfélig lenne kapható benzinkúton aplikációban stb lehet 4-5ezer is vagy annak megfelelő euró a külföldi átmenő forgalomnak…
    Ha a kormány okosan akar jót tenni a választópolgáraival és így még nem is veszít szerintem, ez kicsit így árstopos vagy gazdaságnövelő intézkedés lenne, ha nagyon ugat az unió meg egyszerűen arra kell hivatkozni hogy nemzetbiztonsági szuverén döntés.

  • 2023.07.15. at 14:00
    Permalink

    Biztosan mindenkinek lennének olyan ötletei, hogy neki mi lenne a jó. Leginkább mindenki a saját autózási szokásaihoz próbálná illeszteni a szabályozást. Én egy dolgon változtatnék, ráadásul ez nem egy új dolog. Egyszerűen visszahoznám a 4 napos matricát. Mert most, ha valaki egy útra megy, akkor is kénytelen megvenni a 10 napos matricát.
    Azt is látom, hogy hülyeségből sincs hiány. Pl., hogy a megyei matricát csak a saját és egy szomszéd megyére lehessen megvenni. Na ebből mekkora káosz lenne 🙂 ….. erősen kellene tanulmányozni a térképet. Ráadásul van olyan megye, amelyiknek csak 2 szomszédja van és van olyan, amelyiknek 6.
    A másik hülyeség, hogy azokat büntessük, akik sokat autóznak. Minden bérletnek az a lényege, hogy azoknak kedvez, akik sokat használják az adott szolgáltatást (vagy valamilyen bérelt tárgyat, eszközt), lásd pl. BKV bérlet. Vagy pl. annak van uszodabérlete, aki sokat jár úszni. Ez így van a világon mindenhol. És közgazdasági alaptétel, hogy annak adunk kedvezményt, aki hűséges, visszajáró vásárló, nem annak, aki egyszer betér valahova.
    Az árát pedig biztosan nem kellene emelni, mert így is drága. Csak egy kis összehasonlítás Ausztriában az éves matrica 96,9 Euro (~36.300 Ft), nálunk meg 49.190 Ft. A 10 napos Ausztriában 9,90 Euro (~3.700 Ft), nálunk meg 5.500 Ft. Szóval mindkettő jelentősen drágább nálunk.

Vélemény, hozzászólás?