630 fokos, tűzzel teli konténerben szaunáztunk

Tűzoltóként is részt vettünk a Liszt Ferenc reptéren megtartott bemutatón

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha tűz van nincs idő a késlekedésre. Egy repülőtéren ez hatványozottan igaz. Részt vettünk egy éles szimuláción és megismerkedtünk egy hőnek igen nagy mértékben ellenálló szigeteléssel is.


A tűz nem játék, ha pedig az reptéren üt ki, akkor még veszélyesebb tud lenni. Nem véletlen, hogy minden nemzetközi reptérnek rendelkeznie kell helyi tűzoltóparancsnoksággal. A Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren sincs ez másként. A tavalyi év során már meglátogathattuk a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokságot, ahol a csúcstechnikát képviselő Rosenbauer Panther 6x6 autót is megismerhettük, sőt ki is próbáltuk. Ezúttal nem autózni, hanem gyakorlati bevetésre mentünk, kipróbáltuk milyen egy 630 °C-os konténer belsejében tüzet oltani.
Hirdetés


A hat méter hosszú konténerben átlagosan havi egy alkalommal végeznek szimulációt a tűzoltók, amelyben a beltéri tűzeseteket gyakorolják. Zárt helyiségben a legnagyobb veszélyt az úgynevezett flashover jelenség jelenti, amikor is a helyiség tetején gomolygó füst kap lángra és pillanatok alatt beborítja az egész teret. Mivel a tűz komoly károkat okoz és jelentősen lecsökkenti a szerkezeti anyagok élettartamát, ezért különleges bevonattal kellett ellátni a gyakorló konténer belsejét.
2011-ben a ROCKWOOL Hungary Kft. által forgalmazott CONLIT Steel Protect Board ALU szigetelésre esett a választás, pontosabban a cég adományozott belőle kb. 80 m2-t a tűzoltóságnak. Azóta 100 gyakorlatot és közel 300 flashover jelenséget bírt ki, ami igen komoly teljesítménynek mondható. Idén, hat év után került sor a szigetelés cseréjére, amelyet szintén a ROCKWOOL adott adományként a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokságnak. Az új szigetelőanyag velünk együtt esett át a tűzkeresztségen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?