CITROEN SAXO

Futott kilométer: 89 800 km

Vegyes fogyasztás: 6.5 liter

Döntően hol autózik: lakott_terulet,autopalya,orszagut

Amikor megvettem ezt a rakás hulladékot még nem sejtettem, hogy ekkora szemét az egész. Előtte fiattal jártam, mint az óramű, csak tankolni kellett, meg az éppen esedékes cseréket elvégezni.Hibátlan volt!Aztmondják, hogy az olasz autóknak gyenge az elektronikájuk.Én 30000 km alatt egy darab égőt cseréltettem rajta.Nemtudom, de ezen 9000 km alatt 3 biztosítékot és 1 kábelköteget cseréltettem.Amikor megvettem én sem értettem magam, hogy francia autót veszek, te jó ég?Azt gondoltam meg kell adni neki az esélyt, hátha bizonyít.150000 Ftot költöttem rá úgy, hogy még csak a szerelőtöől hoztam el, aki a felújítást csinálta(Nagyon korrekt az ember, hozzáértő és olcsó is).Ezután az első alkalommal, hogy komolyabb, 200 kmes útra mentem vele, meg is adta magát, egyenesen Budapest közepében délután 3kor.Itt volt az első olyan pillanat, hogy úgyéreztem melléfogtam vele.Ezután megcsináltattam és még költöttem a felújításra 100000 Ftot.Ezek után még mindíg nem állt össze az autó.És már lassan nem merek vele otthonról elindulni, mert ki tudja, hogy áll meg és, hogy mikor!Életemben ekkorát nem hibáztam még, hogy francia autóért pénzt adtam.A családban 2 is van és igazán ők sincsenek megelégedve vele.Egy biztos, ha sikerül tőle megszabadulnom, akkor ezután csak olasz/német autót veszek.Az ember azt akapja amiért fizet minden szempontból!

Használó

Születési éve: 1987

Neme: ferfi

Vezetési stílusa: atlagos

Döntően hol autózik: lakott_terulet,autopalya,orszagut

Lakóhely: budapest

Gyerekek száma: 0

Komfort, design

Utastér: megfelelo

Csomagtér: atlagos

Ülések: kenyelmes

Használhatóság:

Rugózás:

Dinamizmus

Hogy megy? megfelelo

Milyen kanyarban?

Költség

Megérte-e az árát? nem

Fogyasztás városban: 7.5 liter

Fogyasztás országúton: 6 liter

Fogyasztás autópályán:

Vegyes fogyasztás: 6.5 liter

Megbízhatóság

Meghibásodások száma: 4 alkalom , ebből 1 lerobbanás

Meghibásodás leírása: Lerobbanás oka: motor

Mi volt a legjelentősebb hiba?: Hiba oka: motor Garancia már lejártJavítás összege: 70000 Ft.

A legjelentősebb hiba javításának összege:

Km óra állása a legjelentősebb hibánál:

Volt-e visszatérő vagy nehezen megoldott hiba?: nem

Visszatérő hiba leírása: elektronika

Kell-e olajat utántölteni a kötelező szervizelések között? nem