Öt kilóért még mókafaktor is legyen? Itt van 10 tipp!

10 olyan autót válogattunk össze, ami félmillióból még szórakoztat is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elöl kaparjon, vagy inkább hátul? Talán a sarat dagasztanád mókázásból? Mindre van olyan megoldás, amiben fülig ér a szád, és nem kell érte többet fizetned 500 000-nél.


Hétvégi csapatósnak, vagy akár első autónak is teljesen bevállnak az alább felsorolt kis gyűjtemény példányai. Átnéztük a Használtautó.hu kínálatát, és most olyan autókat kerestünk, amik közel aprópénzből még szórakoztatni is képesek. Tudjuk, nem minden a keresztbe autózás, így nem csak hátsókerekesek, hanem fronthajtású kis méregzsákok is helyet kaptak a felsorolásban. Sőt, az összkerékhajtás is szóba jöhet néhány módon. Van, ami kényesebb, van, ami igénytelenebb, viszont valamilyen módon mosolyt fog csalni az arcodra.
Alfa Romeo 145 2.0 TS QV
Alfát nem ép indokok alapján választ az ember, hanem szerelemből, és hol ezzel a baj? Sehol, hiszen akkor leszünk elégedettek azzal, amit vásároltunk, ha minden egyes alkalommal visszafordulunk hozzá a parkolóban, akár csak pár pillantásra. A 145 maximálisan képes ezt elérni, a kis háromajtós olasz dizájnjával már épp átlépett a teljesen szögletes vonalakból a gömbölyödés felé, mégsem puhult még el teljesen. Karakteres, mokány, jó vezethetőségű könnyed kisautó, és ha sikerül becserkésznünk egy nagyvadat, akkor maximálisan elégedettek lehetünk. A 2,0 literes Twin Spark motorral szerelt QV persze nem a világ legstabilabb konstrukciója, de ha hozzáértő kezek szerelték, és a vezérléssel minden rendben van, akkor nagy gondunk nem lehet vele. A fenntartási költségei kicsit izzasztóak lehetnek, gyertyacserekor nem elég négyet venni, nyolcat kér a kétezres 155 lóerős négyhengeres. Szinte mindig találunk félmillió alatt QV-t, ami persze foglalkozós, de egy ilyen autót bütykölni is élvezet, és amikor minden jó, akkor utánozhatatlan élményt kínál.
BMW 318ti
Pedigréje nem túl jó, a Compact a legutáltabb 3-as BMW a kínálatban, ez a szerencséje azoknak, akiket nem érdekelnek sem a sztereotípiák, sem a negatív hozzászólások. Az E36 Compact rendkívül olcsón képes nagyon jó szórakozást nyújtani, a kínálat széles, az utóbbi években ömlött az országba az E30 alapjaira épült háromajtós BMW. Négy- és hathengeres motorokkal egyaránt megtaláljuk, utóbbival igazi veszedelem, de az nem a félmilliós kategória, a négyhengeresek közt viszont ott a 18ti, ami közel képes hozni a sorhatos 20i erejét. Az M42B18-as kódszámú 1,8-as már 16 szelepes és 140 lóerőt teljesít a hátsó tengelyen bármiféle elektronika nélkül. Szárazon sem rossz, ha sperreset találunk, akkor meg pláne, hóban nyitott difivel tökéletes. Figyeljünk az olajfolyásra és a gyújtásra, a hűtőrendszer csövei is hajlamosak a repedésre, de semmi tragikus, jól bírják a nehéz lábú tulajok alatt töltött éveket is. Nagy ellensége a rozsda, ezzel számoljunk, de ami a lényeg, egész korrekt autót kapunk ennyi pénzért, ami tempósabb kanyarban sem esik le az útról, ellenben vígan küldi hosszabb útra a fenekét.
Lada 2107
Ha a kényelem bármiféle igénye nélkül, pusztán a szórakozásból keresel autót, aminek az a lényege, hogy hétvégente egyszer beinduljon és menjen keresztbe, akkor már te is tudod, hogy Ladát akarsz. Nincs mit szépíteni, egy masszívan összehegesztett difi kell hozzá, kidobálod az összes kárpitot és szerzel néhány eldobható abroncsot. A tempó nem lesz hajmeresztő a 75 lóerőtől, de a visító váltó és az ordító motor meghozza majd a jókedved. Ki a mezőre és had szóljon! Az se baj, ha nem adja ki, jó eséllyel még a szomszédnál is találsz hozzá egy még pont jó lengőkart, a karosszériát meg úgy egyengeted, ahogy akarod. Közúton csak óvatosan, hóban nincs jobb, 500 ezerből meg még három teletank is belefér.
Lada Niva
Nem minden szórakozás szól a driftről, minden ember más, és legalább annyian gerjednek a sárdagasztásra, mint a gumifüstre. Nekik a legolcsóbb megoldás egy Niva, ennyi pénzért Suzuki Samurai még nincs. A Niva viszont kiválóan ellátja a feladatát akkor is, ha épp vadászni mész, vagy csak úgy kicsit terepezni. Persze, van baj a hajtással rendesen, de ha nem variálunk nagyon az alkatrészekkel, akkor nagy gond nem lehet. A nagyon rücskös terepgumiktól inkább tekintsünk el, azok hiába jó kapaszkodóképességűek, a Niva féltengelyei nem biztos, hogy bírni fogják, ellenben normál utcai gumikkal is kivergődik a legtöbb szorultnak tűnő helyzetből is. Az állandó négykerékhajtás zárható diffis és van felező is, a rövid tengelytáv és a keskeny karosszéria pedig jól fog jönni a fák között. Nem az igényesség mintaképe és a városba inkább ne menjünk be vele, mert a szervótlan kormányzása miatt meg fogunk őrülni, meg persze ott a melegedési probléma is, amit az új 4x4-ben már megoldottak. Pár apró okosítással ezt lehet otthon is orvosolni, szerelése sem lesz nagy ördöngösség.
Hirdetés

Opel Astra F GSi
A fronthajtású elérhető sportmodellek egyik etalonja, a Golf GTI mellett az F Astra GSi mára még olcsóbb lett, és sajnos ezzel együtt a kínálat is hígult. Nagyon sok a lehasznált példány, épp azért, mert már évekkel ezelőtt is kedvező áron lehetett hozzájuk jutni. 1994 előtt kétféle kétliteres motorral is készült, 8, illetve 16 szelepes kivitelben. Ha elpusztíthatatlan GSi-t akarunk, akkor a 8 szelepes lesz a jó választás, ha dinamikus haladású és erős GSi-t, akkor pedig a 16 szelepes 150 lóerős C20XE motorkódúra vadásszunk. A piros szelepfedeles Opel motor elég rugalmas ahhoz, hogy a hétköznapokon is lehessen használni, de ha odalépünk előzésnél, akkor tempósan hagyhatjuk el a helyszínt. A lerúgott F Astra GSi-k kínálata elég széles, a tűt megtalálni a szénakazalban nem egyszerű, ám ha hétvégi Kakucsringezés a cél, akkor megteszi a rossz állapotú is, pláne, ha van egy rendes lakatos ismerősünk. A sportos futómű nem feltétlenül bírja jól a hazai útviszonyokat, így ezzel vélhetően foglalkoznunk kell. Ha még a szélesebb, jobb oldaltartású sportülések is rendben vannak, akkor jó igazán a helyzet, de egy kibelezett Astra GSi a hétvégéi pályázók közt igazi nagy vad lehet. Félmillióból szintén találunk olyat, amire még felújításra is marad a keretből.
Opel Calibra 2.0 16V
Az F Astra GSi-hez hasonlóan egy valamire való Calibrában is a piros szelepfedeles C20XE motor dolgozik. Persze, ha csak egy keret nélküli ablakokkal szerelt kupéra vágyunk, teljesen jó választás a 8 szelepes verzió is, ám az játékra, gyorsulgatásokra nem túl alkalmas. A Calibra legfőbb ellensége, ahogy szinte minden korabeli Opelnek, a rozsda - meg persze az igénytelen tulaj, ami miatt végképp meg kell válogatnunk, mit is veszünk. Ha bátrak vagyunk, és van még félretett pénz valami különlegesre, akkor van 2,5 literes V6-os és akár összkerekes Calibra is, ám van olyan is, aki inkább lekötötte a hátsókerékhajtást, mert nem volt pénz a rendbetételre. Kevés a jó sorsú Calibra, pláne ennyiért, de ha az előző tulaj legalább a motort karban tartotta, akkor nagy problémánk nem lehet. Persze egy Calibra továbbra is inkább szép, mint jó játszós autó.
Renault Megane Coupe
Az első generációs Megane Coupe is csak annyira kupé, mint a mai SUV-k többsége, valójában egy lecsapott tetejű kompakt. Viszont a fara a Megane-ok között különleges, a '90-es évek fantáziavilága így ütközött ki egy hétköznapi autón, ami még akár különlegessé is teheti egyesek szemében. Az alapok nagyon egyszerűek, a technika nagy része megegyezik a többi Megane-nal, ahogy az 1,6-os 16 szelepes motor is, és aki biztosra akar menni, az jól választ, ha ilyenbe teszi a pénzét. Ezzel persze nem lesz sportos és szórakoztató, ahhoz kell a kétliteres 16 szelepes, 140 lóerős motor. Még ezzel sem eget verően gyors, hiszen 8,6 másodperc a 0-100, de játékosabb, mint az 1,6-os, de ezért az árért - és egy hangyányit többért - most korrekt darabokat hirdetnek. Mivel kevésé népszerű, mint az Opel sportos modelljei, vevőköre szűkebb, a legtöbbet egész jó kezekben tartották.
Subaru Impreza
Örök sláger lesz a Subaru Impreza, bár ma már kevésbé tartja fenn a gyártó a legendát, mint mondjuk a Volkswagen a Golf GTI-jét, ez az Imprezát keresőknek csak jól jöhet. Az első generációs Imprezák ára ma már olyan mélyre süllyedt, hogy egy valamire való Swiftet drágábban kapunk egy Subarunál. Persze nagy igényeink ne legyenek, a ralilegendából félmillió alatt jelenleg egy 1,6-os és egy kétliteres kombit hirdetnek, ám amellett, hogy mindkettő a legendás boxermotoros, ott van az összkerékhajtás is, ami főleg télen rendkívül jó szórakozást nyújt. Az Impreza korának megfelelő japánautósan rohad, ám ezen kívül komolyabb baj nem fordulhat elő. Kopó, forgó alkatrészekből azért kér, a precíz japán futóművet is eszik a hazai útviszonyok, de semmi drámai. Emellett ott a kombi karosszéria is, amivel akár a családos apukák is eggyel több pontot írhatnak fel az autóbeszerzés pro és kontra táblájának pozitív oldalára anya előtt.
Subaru Justy
Az oválemblémás Swift, minden tekintetben ugyanúgy néz ki, mint az Esztergomban készült gömbölyű modell, ám ahogy az Impreza alatt, itt is alap a négykerékhajtás. A Justy állítólag importmodell volt, ennek ellenére, készült egy kisebb széria Esztergomban, szóval még hazai gyártásút is kifoghatunk. Fenntartása nem eget verő, egy Swiftnél csak minimálisan magasabb, a mókafaktor pedig jóval több, ha éppen leesik egy kis eső, esetleg hó. Az sem baj, ha törik, Suzuki alkatrészekből újjáépíthető, amiket minden sarkon kapunk, lényegében fillérekért. Az utastér egyszerű anyagokból egyszerűen összeszerelt, de ahogy egy Swift, úgy egy Justy is tökéletes lehet a mindennapi használatra is.
Volkswagen Golf GTI
A hot hatchek etalonja ma már javarészt féltett kincs, vagy elporladt, összetört, átépített vaskupac. 1-esről álmodozhatunk, még magas áron is csak ritkán bukkan fel, 2-es szintén, ami már épp értékét vesztette, de még nem halt ki és jelenleg mélyponton van, az a 3-as. Egyre több a szép állapotban, buherálatlanul megőrzött példány 500 ezer forintig, kétliteres, 116 lóerős motorral találunk a kívánt ár alatt 3-, és 5-ajtós karosszériát, meg kabriót is. A legtöbben még a sportos kialakítású belső is rendben van, a magas oldalfalú ülésekre a legtöbben vigyáztak is. Remek youngtimer, ami sosem fog kikopni a köztudatból, ahogy ma etalon a Golf, úgy ebben a kategóriában is egyből szóba jön, ha elsőkerekes klasszikust keres valaki. Remek választás lehet felújítási alapnak, vagy akár első autónak is, fenntartása nem túl költséges, ellenben a klassz faktor jóval magasabb, mint az élvezeti értéke. Dízelt szándékosan nem válogattunk most, bár tudjuk, hogy nem kevésbé népszerű, mint a sportos modellek. Persze annak is megvan a szépsége, amikor a korai, esetleg már húzott turbódízeleknél megérkezik a töltőnyomás, és nem csak a kerekek borítják füstbe a környéket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.30. at 10:03
    Permalink

    Jók a ladás képek, Szásáék kenik neki 🙂 A futómű is át van alakítva driftelésre. Ha szigorúan az “olcsón jó mókát” elvre szorítkoznék, akkor csak a Lada kéne és veri az összes többit. Bele kell kalkulálni itt azt is, hogy az ökörködés hevében az autó esetleg horpad, törik – a Subaruhoz bajos lehet elemeket szerezni, de biztos jó gép az is. Justy meg szerintem nincs is itthon…

    A többi meg nálam eleve kiesett.

  • 2018.01.30. at 13:37
    Permalink

    “Justy meg szerintem nincs is itthon…”

    Csak Pécsett kettőről biztosan tudok.
    De a Hahu-n is 16 eladó van.

    Amúgy az Imprezánál nem az elemek beszerzése a legnagyobb probléma, hanem hogy minden alkatrész horror áron van hozzá, ráadásul kevesen értenek hozzá. Nem is értem, hogy került a listába, hisz elég drága játékszer, még ha a lerúgottakhoz olcsón hozzá is lehet jutni. De ugye, alapszabály, hogy a kínálat aljáról nem veszünk autót, ha használni is szeretnénk azt és nem azért vesszük, mert eddig túl eseménytelen volt az életünk.

  • 2018.01.31. at 13:19
    Permalink

    Ismerősömnek volt anno Renault Megane Coupe, metálszürke, gyári nagy felnivel, bőrbelsővel, 2004-ben kifejezetten menő autó volt.
    Mivel 1.6 benzines volt, menni nem nagyon tudott, de jól nézett ki. Kétszer is összetörték mások (hol a jobb, hol a bal oldalát zúzták le egy hónapon belül), mindkétszer jól jött ki belőle 🙂

    Az utódjával már rendesen voltak gondok (M2C, a csapott seggű), egyszer az Apja Siófokról vontatott minket vele haza..

  • 2018.02.01. at 22:05
    Permalink

    Igazából Én azt nem értem, miért fikázzák ennyire a kis “B”uzukikat?! …
    Nekem van, 3 ajtós, régebbi 2002-es (G13BB motorkódú) 16 szelepes 1.3-as Gs Sport (ami a Gti-től csak egy nagyon kevéssel megy rosszabbul, cserébe fiatalabb és még talán találni jó példányt is nem horror áron) amellett hogy jól ment és abszolút méltón viselheti a Sport nevet, még jól is nézett ki. (Na, most megy a kuncogás, mit tudok én erről, Mi? Csak elárulom, több ezres, 600-as sportmoci megfordult a kezeim között nyél gázon, kanyarba keresztbe csúszva, ja is azért pár “erősebb”nek titulált autót is vezettem …) Szóval csak hidd el bátran, méltó a kis autó a Sport névhez, aki vezette már, tudja miért írom ezt.
    A fogyasztása még hegyi tempózásnál (igen itt tényleg arról van szó, sok beképzelt, vezetni nem tudó majom a jóval erősebb autókájával meg se bírt fogni, pedig szegény kis autó az egyenesekben “megmekken” a 180-as végtempójával, de szerpentinekre, ha ügyes vagy, bőven jó) 7 liter !!!!!!!. (És bár félre érthető, nincs agyon gyilkolva, nagyon módjával van forszírozva a “képessége”, szeretve van.)
    Az pedig hogy első kerekes (nyilván nálam is a hátsó az igazi) nem hátrány, simán lehet hóban olyan csúszásokat tolni, hogy leeseik mindenki álla, a Ladások előre köszönnek .. 😉
    Nagy hátránya, hogy sok kis köcsög mindig keménykedni akar, de arra mindig sajnáltam a technikát, hogy lámpától lámpáig (valljuk be, a draghoz nem kell túl sok tudás) erőltessem.

    A cikkhez szólva, pedig nem titok szerintem, aki ebben az ársávban gondolkozik, nem feltétlenül keménykedésre vesz autót.
    De lehet találni ennyi pénzért is olyan autót ami NEM pénztemető, bár igaz, nehéz feladat. (
    Az baj, mind öreg autók már, és a karosszériával szinte mindig foglalkozni kell a vásárlás után. Olyan helyeken tud elrohadni, hogy nem is gondolná az ember, bár 15 év után, vagy még több ,mit is várhatna az ember.
    Gondoljunk bele, már csak önmagában 2000 óta mennyi idő telt el. Mennyi hidegen, havas, latyakos és sós “pudván” kellett átmennie a fémnek, mennyi izzó, forró nyarat kellett kibírni, viselni egy autónak. Mennyi szívást, “barom” tulajt kellett elviselni a hidegen gyilkolástól a marhaságokon át egy motornak, váltónak.
    És a szerviz hiányáról még nem is írtam (sok olyan 20 éves járgány van, amiben még nem is cseréltek egyáltalán váltóolajat.)

    És alapjaiban véve igaz, pl egy 300.000 Ft-os autóra az átíráson kívül kell még költeni, még hozzá nem is biztos, hogy keveset.
    Az átírás önmagában egy kisebb köbcentiben is kb 50 ezer, az alap dolgokról mint a vezérműszíj szett ékszíjjal (vagy hosszbordással) nem is írtam.
    Nem volt még olaj csere sem, sem gyertya, sem levegő, sem olajszűrő.
    Nem volt még átnézve alaposabban a futómű se, és már mindjárt a 300-ból lett kb 450 ezer.
    A gumikról sem tettem még említést, esetleg téli gumikról se, fékrendszerről se (bár jobb esetbe talán tudsz úgy menni vele pár jobb kört, hogy nem szorul meg
    az első pár csapatásnál a féktárcsa ….).

    Szóval, költséges buli ez, még csak az A-ból B-be közlekedés is.
    Ja, csak zárójelbe, még nem beszéltünk sportmotorokról ugyebár, nahát az is megér egy misét, mert ami itt van a piacon az egy röhej az eladókkal együtt 🙂
    Tiszta cink.
    Pedig egy jó “ezredes” ha jó kezekbe van, egy örök életre szóló élményt ad, amit soha nem felejtesz el!
    Csak tudjál vele úgy bánni és kidönteni mind a 150 lovával felniig közúton, hogy másnak Ne okozz ezzel bajt, mert amúgy meglehet csinálni!
    Csak sok rossz kézbe van erős motor.
    Meg amúgy, pár kis szakaszt leszámítva élvezni nem tudod, mert mindenhol “szar” az út.
    Egy feszes futóműves motoron (még ha gyár is) hatványozottan kijön, és elmegy az élvezet.
    Vagy ha mákod van és épp élvezhető is, mind motorral vagy autóval, tuti feltartanak.
    A motorral “nagyon könnyű” (relatív kinek, meg milyen motorral) átugrani a forgalmat, de egy autóval már sokkal nehezebb.
    És buktad is a bulit 🙂

    Ja; a “barom” és egyéb jelzők nem Neked szólnak, csak sajnos mint ahogy szerintem Ti is tudjátok, sok van belőlük.
    Pedig nagyon nem tudnak vezetni 🙂
    Nagyon gáz. 🙂

  • 2018.02.03. at 10:36
    Permalink

    A cikk címe lehetne az is, hogy kitaposott belű romot 500-ért. Jó lenne tudni milyen élményfaktort képvisel egy Niva :D, nyilván élmény lehet a terepgumi hangja plusz az, ha gond nélkül hazavisz. 😀

Vélemény, hozzászólás?