Megszöktetném – BMW 330Ci E46

A tökéletes BMW mindenkorra? - BMW 330Ci E46, nyomtatott magazinunkból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Izgulok, mint egy első randi előtt. Pedig találkoztunk már, nem is egyszer. A fülemben hallom a sorhat mélyen doromboló hangját, de az amúgy is tökéletes szürke belső most új, idővel ez az autó csak szebb lesz.

Tudom, hogy megint bénázni fogok a kuplunggal elinduláskor, mert remeg a lábam. Mindig ez van, ha ezzel az autóval találkozok. Mondhatjuk, hogy közeli ismerős már, mégis minden egyes alkalommal teljesen zavarban vagyok tőle. A helyzet most hatványozottan igaz. Megújult a jelenlegi kínálaténál amúgy is jobb állapotú belső, most kínosan új állapotúként vár rám. Bénázok egy sort az új Kuga kábeleivel, a kettő persze összeakad, mert fejben már az E46 szürke-fekete kormánya mögött vagyok. Feldugtam, tölt. A modern világ presztízsértéke szedi magába az elektronokat, bár ezt csak pár leddel közli velem. A kezem koszos a kábelektől. Gyors fertőtlenítés, mert ez most amúgy is szükséges, és biztos, hogy nem fogom meg azzal a kézzel az újrabőrözött BMW kormányt, mint amivel a földön kúszó kábelekben úsztam az imént. Telefonom csörög, a BMW-s srác pontos, mint a halál. Rohanok föl a felhajtón, lihegve érkezem meg a mélykék kétajtóshoz. Fejemből azonnal eltűnik 2020 bosszantó kábelvilága zöldrendszámostól, WLTP-stől, SUV-stól. Vidám egyszerűséggel és valódi műszaki tartalommal üdvözöl 2001 tisztességes presztízsértéke, a nyitható tetős, csúcsfelszereltségű E46.
Hirdetés
Az E46 kabrióról szóló cikkünket megtalálod az Autónavigátor.hu Magazin nyári számában, melyet az újságárusoknál, benzinkutakon és nagyobb bevásárlóközpontokban, meg persze online rendeléssel is beszerezhetsz. Tesztek, bemutatók, újdonságok és jó tanácsok is szerepelnek benne, ha pedig webshopunkból rendeled, akkor még plakátot is kapsz mellé, aminek az egyik oldalán az új Ford Mustang, a másikon pedig ez a tökéletes állapotú E46 kabrió szerepel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?