A fehér holló – Audi A3 2.0 TDI használtteszt

Audi A3 2.0 Ambition TDI S tronic S-line, 2011 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Öt és fél évesen 62 ezer km-rel néztünk meg egy ritkaságszámban menő második generációs A3-as Audit. Egy ilyet sokan szeretnénk magunknak.


Az Audi 1996-ban döntött úgy, hogy lefelé bővíti a modellpalettáját. Az A4-as alá pozicionált A3-as a kompakt kategóriát képviseli. Sportos megjelenésével a mai napig a fiatalok egyik kedvencének számít. A '96-ban bemutatkozó első generációt 2003-ban váltotta a második, amely egészen 2012-ig futott. 2008-ban egy ráncfelvarráson esett át a kis kompakt, a mai tesztalanyunk is ebből a szériából való.
Hirdetés

Az autó tulajdonosa mindig is szerette a német prémiummárkákat, a BMW és az Audi között vacillált, mígnem 2011 nyarán megszületett a döntés: a karikás márkát választja. A modellből a Sportback kivitel mellett döntött, hiszen ez praktikusabb és a ki-beszállást illetően kényelmesebb, mint a háromajtós karosszéria. Egy harmincas évei elején járó férfinak természetesen számít a sportosság, ennek megfelelően kívül-belül S line sportcsomagot kapott az autó.

Ha már lúd, legyen kövér. Azaz ne kelljen szégyenkezni amiatt, hogy kívülről egyesek már-már S3-asnak nézik, motorikusan viszont elmarad a külsőhöz képest. Emiatt az akkor elérhető legerősebb 2,0 literes TDI került a motortérbe, amely 170 lóerőt és 350 Nm forgatónyomatékot szabadít az első kerekekre. Igen, ez még fronthajtású, a manapság elérhető legerősebb dízel A3-as már csak quattro hajtással rendelhető, pedig mindössze 14 lóerővel erősödött.

Az extralista közel nem teljes, de fapadosnak sem mondható. Viszont több olyan tartozékot is találtam, ami más márkáknál alapesetben is jár, de a német prémiummárkák már csak ilyenek. Az autó alapárának 25-50 százalékát rá kell költeni az extrákra, ha egy jól felszerelt modellt akarunk magunkénak tudni. Ilyenek például az első és hátsó könyöklők, a tempomat vagy az elektromosan behajtható külső tükrök. Ezen kívül további finomságok is kerültek bele. Tíz hangszórós Bose hifi, Xenon fényszórók, sötétítés a B oszloptól, ülésfűtés és a már korábban említett külső-belső S line sportcsomag. A kezdeti 9,1 milliós ár az extrákkal együtt végül 11,8 millióra rúgott. Igen, ez egy idehaza újonnan vásárolt, első tulajos A3-as.

Jól látszott, hogy az évek alatt mennyire gondját viselték az autónak. Amikor kinyitottam az ajtót és beleültem, szinte egy új autót láttam. Ha laikus lennék, biztos azt mondtam volna, hogy maximum kettő éves. Menet közben is hasonló élményt nyújtott. Sehol semmi rezgés, minden a helyén. A kormányzás könnyed és pontos, a DSG váltó villámgyorsan kapcsol, a fék pontosan és jól adagolható. Az S-line csomaghoz járó felfüggesztés ugyanakkor elég rázós, még úgy is, hogy a téli kerekek 16 colosak. Korábban volt már szerencsém vele nyáron is menni, amikor a 18-as felnik díszelegtek alatta. Ilyenkor tényleg csak a nyugat-európai zsír aszfalton autóznék, a hazai utakon ugyanis a legkisebb csatornafedél vagy keresztborda is komolyan rontja a komfortot. Az S-line sportülések ugyan szépek, de nekem túlzottan kemények és a derekamnak sem tetszik hosszabb távon. Ugyanezt éreztem egyébként az A6-osban is egy korábbi tesztünkben.

A vezetés ugyanakkor nagy élmény. Még úgy is, hogy nem én váltogatok. A 170 lóerő és a 350 Nm dinamikusan mozgatja az 1395 kg-os tömeget. 7,8 másodperc alatt érjük el álló helyzetből a 100 km/órát. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy előzésnél is hipp-hopp le lehet tudni egy buszt vagy kamiont is. Ha úgy tartja kedvünk, akár a kormány mögötti fülekkel is válthatunk, a hatgangos DSG így is gyorsan veszi a lapot, rakéta gyorsasággal dobja egyik fokozat után a másikat. Ezzel a hajtáslánccal a fogyasztási adatok is igen meggyőzően alakulnak. Dinamikus közúti vezetéssel és autópályázással vegyesen 6 literes átlagot tud a kétliteres TDI. Nyugodt tempóban 90-100 km/órás sebesség mellett néhány decivel 5 liter alatti értékek is adódhatnak.

Öt és fél esztendősen a 62 ezer kilométer valóban minimális. Második autóként használva az évi nagyjából 11-12 ezer kilométer érthető. A 15 ezer kilométerenként márkaszervizben elvégzett olajcserék megnyugtatóak, azt sejtetik, hogy ez az A3-as még 20 évesen is gond nélkül fog szolgálni. Ha így folytatja az éves futásokat, akkor 20 évesen lesz benne 250 ezer kilométer. Addig bizonyára nem fog várni a cserével a tulajdonos, hogy mikor kerül eladósorba azt egyelőre nem tudni. Mindenesetre ha mostanában akarunk hasonlót venni, akkor nem igazán találunk ugyanilyet. A Használtautó.hu keresőjében a legközelebb hozzá egy 140 lóerős dízel Sportback áll - lényegesen kevesebb extrával is 4,45 millió forintért. Ehhez viszonyítva a tesztelt példányt jóval 5 millió felett lehetne hirdetni. Neked mennyit érne meg?

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    Tisztelem a Volvósokat, forgalomban figyelek rájuk, készülök rá, hogy fokozott óvatossággal közlekednek és ezt becsülöm bennük. Belekalkulálom, hogy egy-egy kanyart lasabban vesznek, hosszú zöldnél már lassítanak (ekkor sávot váltok), nem nyomják nagyon a gázt, figyelnek a környezetvédelemre. Extra módon vigyáznak a gyalogosokra is, ez is szuper szerintem. Autópályán is centire betartják a 130-at, és egyáltaláln minden szabályt, a kanyarban a 40-es táblát (függetlenül a kanyar ívétől), de a táblák ezért vannak. Nagyszerű gyártmány a Volvó, sokan is veszik. Nagyon sok autóipari újítás fűződik a volvó nevéhez és ezért is hálás vagyok. (ragasztott szélvédő, 3 pontos biztonsági öv, 3. féklámpa, IPS ostorcsapás védelem stb) Van BMW-s szív, meg Mercis szív, meg Alfás szív, meg Volvós is. Csak másként, más frekvencián dobognak és más-más mentalitással vannak eleresztve. Én mondjuk véletlenül soha nem vennék autót, hogy hopp itt egy szalon. Persze nem vagyunk egyformák és ez benne a szép. Végülis, ahogy látjuk ezek az Kínaiak (Geely Holding) egész jól rendbe szedték a Volvót is, szépek ezek az új formák, tényleg tetszenek.Peace

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    🙂 aki volt már Audi szalonban tudja, hogy azért ott nem repkednek a 10%-ok. Álmodozás alakalmával viszont bármi lehet. Aki ült már Golf 5-ben és ült A3-ban az tudja pontosan, hogy mi a különbség a kettő között. A Golfosok szeretnék azt hinni, hogy csak az embléma más, meg a Passatosok is, dehát nem. Ezzel a gondolattal egyszer Én is kacérkodtam, aztán elmentem a szalonba, beültem egy Golfba, mentünk próbakört 20-30km-ert és visítva szaladtam haza, hogy á dehogy… és a második audinál, ami egyébként a legújabb típus volt, nagyon sok mindent kipróbáltam. Rászántam az időt. Próbáltam A osztályt, cla-t, volvo-t, VW-t, Renault-ot, opel-t (astra, insignia) , Kia-t nem is emlékszem mindre – mind új volt. Egy dologra emlékszem arra az érzésre, amikor visszaülhettem az Audi-ba. A legelsőbe. Pffffff. Megtörölgettem a homlokom és azt mondtam – na jó elég volt. Nem túráztatom magam, ha ennél a szintnél jobbat akarok akkor nagyon sokat kell fizetnem érte, akkor meg már maradjon ez. Így lett a második is Audi (8V) és a harmadi is. Persze nyilván ez érzelmi kérdés, de Én akkor sem merném összehasonlítani a Golfot, meg az A3-at. Mondom ezt úgy, hogy bírom a VW-t is, Sharanunk is volt 7 évig. 1.9 PDTDI – soha nem volt semmi baja. (automata, 150e km-t tettünk bele). Az hogy valaki azt írja, hogy minden más műszaki eleme megegyezik az némi információ hiányt feltételez, amit Én most itt nem orovolnék, de aki nem hiszi járjon utána 🙂 Peace

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    Mi is 2006 körül néztük ezt az autót, de valahogy nem jött be.
    Túlon-túl drágáltunk egy golfból összerakott valamit, nem beszélve a borzasztóan magas extra árakért.
    Egymás mellett volt a VW és Audi szalon, és a golf szinte ugyan az volt az ajtóktól kezdve a kezelőszerveken át szinte mindenben mint az Audi(kívácsncsiságból beleűltem egy golf kombiba, talán még jobbnak tünt majd fele annyiért 🙂
    Mondjuk azóta sem bánom, kolegám nagyon befűrdött vele, váltó, üzemanyagrendszer, nagynyomású szivattyú meg sok apró idegesítő dolog mondta fel a szolgálatot.
    Cikkben szereplő 60.000+ km nem is nagy eresztés , fentiekből kiindulva mennyiben lesz 300.000-nél?
    Puszta véletlen hogy a következő sarkon ép egy Volvo szalon volt, máskülömben soha nem néztem volna meg!
    Az Audi árának a szűk 70%-ért egy 2.0 diesel V50-est kaptunk agyon extrázva, és még valaki azt mondaná hogy ez meg Ford, el kell hogy keserítsem, egy csavar sem nem jó hozzá a fordokból.

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    Azért nem árt tudni , hogy a 12 milliós listaáron alku nélkül megveszi az ritka nagy barom . Ha pedig abból indulok ki , hogy elég csak bekukkantani az Audi szalonba ahhoz hogy egyből kapj 10% kedvezményt ha még leülsz matekozni a 15 % biztos de még a 20% sem elképzelhetetlen egy ilyen túlárazott Golf5 ért . Szóval a 12 milliós A3 ba jó alkupozícióval durván 10.5 ért bele lehet huppanni ami annyit tesz hogy 1 éves korában fog annyit érni a kocsi mint amennyiért újkorában a lista ára volt … Bár szerintem 10.5 is rettentően sok egy kicsivel jobb autóért mint a Gol5 ami annak idején így felszerelve kb 7 millió volt . Audi A3 nem más mint az aktuális Vw Golf túlárazott variánsa …gyakorlatilag a műszerfalon és a külső dizájn elemeken kívül minden más műszaki eleme megegyezik egy Golfal .

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    Ezért a csúf békáért nem adnék még 3 milliót sem! Ezt az űrtechnikát csomagolhatták volna valami szebb külsőbe és a belsejét sem ártott volna szebbre csinálni. A kormánykereket, váltógombot meg a középkonzolt kapásból dobnám a kukába, primitív. A rút kiskacsa jobban illett volna hozzá! 🙂

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    Én annak idején ezzel is szemeztem 2005-6 körül, tényleg nagyon sunyi módon árazott a VW, amit nem tehetett volna meg ha az újságírók végzik a dolgukat és nem az a céljuk hogy rásózzák a vevőkre a VW termékeit.

    A belső tényleg etalon volt 2006-ban, de az A3-nak rengeteg hátulütője volt, legnagyobb a PD TDI (főleg az 1.9, amit a VW kínált azon a teljesítményszinten amit én keresetem). Igazából sosem lett döntős, a legviccesebb az volt, amikor (márkakereskeskedésben) az értékesítő annyival kommentálta a rém gyenge árajánlatot, hogy tudja, privátban ők is BMW-t vettek 🙂

    Szóval szép a belső, de a minimálisan elvárató felszereltséggel már drága, és a motor elég gyengus volt. Így nyugodt szívvel vettem meg a 147-est, és sosem bántam meg. Aztán 2 év után a friss S40 megint sokkal többet kínált egységnyi pénzért és sok mindenben (motorkínálat, biztonság) felül is múlta.

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    Igen, egy ilyen autó használtan jó vétel. Újonnan viszont elképzelni nem tudom, hogy milyen élethelyzet kell ahhoz, hogy 12MFt-ot kiadjon az ember egy kis prémium autóért, amiből aztán a nagyobbat (öt ajtós) kéri (ahelyett, kb. azonos áron egyből venne egy mérettel nagyobbat, pl. a4); vesz egy erős dieselt, hogy menjen, de nem megy vele évi 15ekm-t sem; vesz a dieselhez sportcsomagot és hallgatja a kerregését, ahelyett, hogy venné 1.8-as tfsi-vel, stb. Egyszerűen nem áll össze nekem. Egyetlen dolog amit el tudok képzelni, hogy leasing-re így lehetett kimaxolni a kocsit, aztán a lejárat után az addig használó tulaj átvette. Ebből szoktak ilyen furcsaságok kijönni (vö. 118d-k nagy felnivel + full fapad és társai).

  • 2017.10.27. at 21:42
    Permalink

    : ) pont ilyen autóm van + még MMI navigáció van benne és fekete+króm tetőléc, és 10 év alatt ez a 3. A3-as Audim, mindenben egyetértek a cikk írójával. Én a 3 autóba összesen kb 200 000 km-t tettem bele és abszolute jó vételnek tartom.
    Mindháramat használtan vettem, kevés kilóméterrel, Én sem adnék érte 12 M forintot, de 3 évesen tökéletes vétel, ha az ember ilyen magas felszereltségűt talál. DE ez nagyon ritka, mert ennyiért már más kategórát választanak itthon. Németországban pedig arra veszik az autót, amire használják, tehát ha nem hosszútávú utazáshoz kell, de szükséges a luxus na akkor vesznek ilyet. Ott nem oly ritka, de az árát is megkérik. Mindent egybevetve, alacsony szervízköltség, kedvező fogyasztás, példás összeszerelés, sportos menetteljesítmény, Audi minőség. Csak annak ajánlanám Én, akinek nem csak a méret a lényeg. 🙂

Vélemény, hozzászólás?