Bárcsak ilyen lenne minden alapmodell! BMW 116i használtteszt

BMW 116i, 2009 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

BMW 116i-k között még generáción belül is komoly különbségek lehetnek, a lehető legjobb sorozat egy különleges példányát sikerült vezetni.


Vannak ismerősök, barátok, akikkel egészen egyszerűen jó találkozni. Ilyen például Kajári Zoli, a motorfelújító-guru Fortuna Bt. ügyvezetője. Akkor is teljesen megértjük egymás autóválasztásait, ha voltaképp teljesen különböző autókkal járunk. De mégis hasonlóan jár az agyunk, teljesen értjük, tudjuk, hogy miért választottuk azt, amit. Tavaly mindketten azonos cipőben jártunk: feleségeinknek kellett autót vegyünk, s mindkettőnknek olyat sikerült, amivel az asszonyok is maradéktalanul elégedettek, de mégis szeretjük megkaparintani őket. Azon vesszük észre magunkat, hogy nejünk autóját gyakrabban visszük mosóba, mint a sajátunkat, meg aztán ha együtt megyünk valahova, akkor is könnyedén találunk indokot arra, hogy ne a sajátunkkal induljunk útnak - pedig mindketten magunk tankoljuk az asszony autóját is, hiszen az is egy kör, amire el lehet vinni a kocsit.
Az ugyebár nem titok, hogy én tavaly egy Toyota Priust vásároltam feleségemnek, óriási mázlival és nem kevés ügyeskedéssel nem egész 1,5 millió forintból. Persze több mint 190 ezer kilométerrel, csaknem tízévesen, de az autó bevált. Zolinak is meg kellett mutassam, miután ő is próbára ajánlotta szintén friss szerzemény autójukat. Rajongott érte, ahogyan én is az övékért. Ami pedig egy első szériás BMW 116i, ami egyedül 2009 és 2011 között nem hervadt 1.6-os volt, hanem tisztességes 2,0 literes (N43B20 motorkódú) benzines. Ugye nem meglepő, hogy az övék ilyen?

Autókereséskor számukra az egyértelmű volt, hogy első egyes BMW-t szeretnének. Miért? Mert Zoli BMW-fan, felesége pedig (nyilván Zolin túl…) szerelmes az 1-esbe. És ha valaki, akkor bizony Zoli az, aki otthon van a motorok lelkivilágában, ebből következően pedig a gyerekek hurcibálására, gyakorta rövidebb utakra használt autónak bizony nem kívánt mást venni, mint szívó benzinest. Ennek megfelelően keresett, alacsony futásút, viszonylag jól felszereltet, automata klímásat. Aztán olyan példányt talált, ami csak a mesében létezik. Nem, nem svájci nyugdíjas orvostól vette autójukat. Hanem német céges flottából, amelyben szolgált 20 darab 120d, csereautónak pedig volt ez a 116i, s míg a dízelek 2009-2014 között sanszosan futottak alsó hangon 150 ezer kilométert, ebbe 5 év alatta alig több mint 5000 kilométer került. Így aztán az átlagos futású dízelek árának uszkve másfélszereséért, 13 500 euróért hirdették. Némi alkuval 13 ezerért sikerült elhozni, ami természetesen nagyon sok pénz egy 5 éves autóért. De nem egy olyan példányért, ami valóban újszerű, s amilyet újonnan már kapni sem lehet.
Hirdetés
Nincs 2,0 literes szívómotoros 1-es BMW már újként. Ez már ráadásul Euro 5-ös, így a regisztrációs adó emészthető volt a „nagyblokkos” 116i-re. Ez a motor, ez az egyes nagyon más, mint a maiak. Közvetlenebb, ha úgy tetszik, nyersebb, mint a mai. Saját Priusunkból ültem át ebbe, ami ehhez képest egy helyváltoztató kapszula, ez pedig klasszikus autó. Közvetlen, jó visszajelzésű kormánnyal, a hátsókerékhajtás miatti fordulékonysággal, prompt gázreakcióval, patent váltóval, alacsony fordulatról is dolgoztatható, élénk motorral. A 122 lóerős alapmodellt egészen egyszerűen jó vezetni. Jók az ülések, jó az üléspozíciói, gokartosan stabil, ugyanakkor a 205/55 R16 téli gumikkal kényelmes az elöl MacPherson, hátul független ötlengőkaros futómű, több mint elegendő a 9,9 másodperces 100 km/órára gyorsulás és a 204 km/órás végsebesség.
Minőségi, az alacsony futást teljesen alátámasztó, azaz újszerű állapotú az utastér. A helykínálat a kompakt mezőnyben is passzentos, de ez teljesen oké, hiszen vezethetőség szempontjából sem egy klasszikus alsó-középkategóriás az 1-es BMW, a csomagtér pedig korrekt 330 literes. Pótkerék nincs, csak javítókészlet, a megfelelő tömegeloszlás érdekében az akkumulátor azonban hátra került. Furcsa gondolatokat ébreszt egy ilyen, ötéves, de nagyon újszerű autó: ha ma az újnál mondjuk 20-25%-kal olcsóbban kínálnák, akkor sláger lehetne. Ez már mai szemmel is értékelhető, tökéletes biztonságot adott, vezetési élményben pazar. Fogyasztásban és helykínálatban persze megveri a mostani sorozat. De biztos, hogy erre van szükség, nem pedig egy kis klasszikus vezetési élményre? Fenomenális lenne, ha a gyártók megadnák a választás lehetőségét.
Két gyerekkel ebben is gond nélkül el lehet férni, egészen egyszerűen jó vele járkálni, jó benne érezni a váltót, a kormányt. Nem zavaró, hogy az autópályás 130 km/óránál hatodik fokozatban is 3000 1/perc a fordulatszám, mert ott viszont harap a motor. Jól jönne mondjuk egy tempomat, ami ebből az autóból kimaradt. Hát igen, a BMW ilyen, remek autókat gyárt, de egy elhibázott konfigurálással fontos extrák maradhatnak ki. Ebbe például belekerült egy egész jó Business hifi, elektrokróm a középső tükör, automata a négy elektromos ablak, de azért messze nem egy rogyásig extrázott autó. Ötévesen és újszerűen mégis újkori árának feléért megkapható volt. Nem kérdés, hogy még tíz évig autó lesz, olyan autó, amilyet ma már egészen egyszerűen nem lehet kapni. Ennek tükrében nem vészes a katalógus szerint 6,2 literes, a valóságban 8-9 liter körüli vegyes fogyasztás. Persze nem is szerény, ahogyan a mindennel együtt mintegy 4,5 millió forintos bekerülési költség sem volt az. Az autó tudásával, jellemzőivel azonban mindkettő tökéletesen védhető, magyarázható. Bárcsak ilyen lenne minden alapmodell!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Tök mindegy, mert jelen esetben te személyeskedtél a csávóval, te fikáztál, te kötekedtél. Te kezdted, tahókám. Nem kértem számon rajtad, jeleztem. Lesz….om, hogy mit csinálsz, a magadfajták általában “szocializációs szintekkel” jönnek, amikor végleg elterülnek a földön a viták során. Még előveheted a rasszista kártyát, az antiszemita kártyát és a “melóst lenéző köcsög diplomás” kártyát is. Lesz….om. Ott van nálad mind, nyálazgassad őket.

    Nem érdekel, hogy láttál-e vezettél-e ilyen autót, az érdekel, hogy kétségbe vontad, hogy a csávónak ilyen autója van (lentebb visszaolvashatod), ami a fórumok egyik alapszabályát sérti, mégpedig azt, hogy nem vonunk kétségbe csípőből valamit, amit valaki egyébként nem vitázva leírt. De te egy bunkó vagy és még ezt is megengeded magadnak.
    Ennyit a “szocializációs szintről”, bár ilyen kifejezést csak félművelt, modoros majmok használnak.

    Ha magadból indultál ki, amikor kétségbe vontad, amit írt a srác, azt minden bizonnyal okkal tetted, ebben az esetben természetesen érthető a minimál viselkedésed.
    Puszi!

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    “Nem Octavia, nem egy Nissan Pulsar, az 1-es BMW nem a helykínálatról, hanem az élményautó-jellegről szól. Két gyerekkel azért tökéletesen el lehet benne férni”

    Ez a képaláírás teljes önámítás. Ha gyereken olyan gyereket értünk, akinek még gyerekülés kell, különösen a group1-group2 méret, akkor átlagos magasságú apuka mögé nem lehet betenni az ülést, vagy az elől ülő ül majd kényelmetlenül. Tinédzserek persze elvannak hátul. Persze csak addig, amíg nem nőnek túl magasra, akkor kezdődik a térharc elölről…

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    “Nem Octavia, nem egy Nissan Pulsar, az 1-es BMW nem a helykínálatról, hanem az élményautó-jellegről szól. Két gyerekkel azért tökéletesen el lehet benne férni”

    Ez a képaláírás teljes önámítás. Ha gyereken olyan gyereket értünk, akinek még gyerekülés kell, különösen a group1-group2 méret, akkor átlagos magasságú apuka mögé nem lehet betenni az ülést, vagy az elől ülő ül majd kényelmetlenül. Tinédzserek persze elvannak hátul. Persze csak addig, amíg nem nőnek túl magasra, akkor kezdődik a térharc elölről…

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Tavaly ősszel vett a barátom neje, egy 2005-ös 120i-t, 150 LE, 130ezer km el. Szerelőnk átvizsgálás után mondta, tényleges a futás, nincs buherálva sehol nem látta, hogy esetleg át lenne írva a megtett km.
    Nejemnek és nekem is tetszett nagyon próbakör után, még a 16-os kerekekkel is keményebbnek tűnik a futóműve mint az E46-nak. Ami zavart egy picit az a belső, kissé kopogós a műanyag benne, de ennek ellenére szép a belső.
    Viszont a baloldali dupla bajuszkapcsolót azt szokni kell, nekem folyamatosan elakadt benne a kezem. 🙂
    Második autóként vették az asszonyának, teljesen megfelelő erre a célra. A csomagterét csak megmosolyogtuk, üléstámla döntéssel bővíthető persze.
    Azért jó érzés volt visszaülni a 3-asba az 1-es után, de Mi is elfogadnánk főleg, hogy inkább nejem használja, mivel tavasztól őszig motorozok. 😉

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Viszonyításként tapasztalat a családban lévő 120d-ről, 9 év után:

    – Több nyaralást megjártunk vele, 3 személy + csomagok, sosem volt olyan, hogy ne fért volna be valami, tetőcsomagtartó sosem kellett.
    – A hátsó lábtér passzentos eléggé, de gyerekeknek elegendő. Babahordozót meg nem a vezető mögé tesszük ugye… okos (de úgy emlékszem ott is elfért, szóval lényegtelen).
    – Soha, semmi baja nem volt. Persze maximálisan karban is van tartva, minőségi alkatrészek, minden idő előtt cserélve.
    – 116i elképzelni se tudom milyen lehet, de a 120d ereje, nyomatéka alá nem adnám, a gokart érzés kicsit túlzás 1,5 tonnával, de pehelykönnyűnek érződik mégis. Az automata váltó olyan simán vált, hogy a manuális váltót senki sem sírná vissza és pöckölgetni is lehet, ha épp az kell. A tempomatot odaadom viszont, 1x tudtam talán 5 percig használni egyhuzamban, ennyit erről a szuper extráról.

    Összefoglalva egy szenzációs autó az 1-es, de csak jól felszerelve érdemes venni, akkor tényleg prémium érzés. Az ajtó belső borítása és a kesztyűtartó nem az igazi, de valójában okosan spóroltak ezeken, nincsenek szem előtt és nem is fogdossa őket állandóan az ember.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Azért van abban valami abszurd humor, amikor te kéred számon a vélt személyeskedést. 🙂
    Az, hogy mit gondolsz rólam, hidegen hagy, csak idéztem tőled néhány jelzőt. Ahhoz hogy érdekeljen, meg kéne ütnöd egy bizonyos szellemi és szocializációs szintet.

    És azt miből gondolod, hogy én nem láttam és nem vezettem ilyen autót, ha már itt tartunk, hm? Vagy tovább megyek, miért vagy meggyőződve, hogy emberünk ült-e már tényleg ilyen autóban, vagy csak bemondásra ment?

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Megint személyeskedsz. Nem idézek semmit, kihúzod a kezed a gatyádból, lejjebb görgeted a beszélgertést és meglátod. Fogalmad sincs a világnézetemről (se) így aztán arról sincs lövésed, hogy miről mit gondolok. Sejtésed lehet róla, hogy rólad mi a véleményem töki. A hülyénél keresgélj….

    Belekötöttél valakibe, aki veled ellentétben látott már ilyen autót. Te meg csak ostobán búgsz. Nem vagy viccs.
    Ez van tökfej.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Az első képaláírásban gyanús, hogy tavaly 5000 km-rel vették… Ötezer helyett ötvenezer akar az lenni, jól gondolom? Vagy csak jól visszatekerték 😀 😀 😀

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Idézz légy oly kedves, konkrétan kit fikáztam? Általánosságban beszéltem és nem magasztaltam egekig az autót, a fenntartásaimat pedig érvekkel is alátámasztottam.
    Itt csak te tökfejezel, hülyézel és illetsz más szép jelzővel mindenkit, akinek a világlátása nem egyezik a tiéddel.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Ja, hogy amikor te fikázol valakit, az rendben van, amikor veled teszik, akkor jön az “elfogytak az érvek” duma?
    Tökfej.

    Mesélj már egy kicsit a te autódról. De tényleg, hadd fikázzuk már le derékból, majd vonjuk kétségbe, amit írsz.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Olyan autója van, mert azt írta… Moszkvában meg Mercedeseket osztogatnak, én meg azt írom. 😛
    De hogy megnyugodjon a kis lelked, valóban abszolválható az 1-es BMW-vel, amit leír, végülis a TC-s Csikós Zsolt nyáron egy feleekkora Autobianchival és negyedmagával megjárta Dél-Olaszországot. Mondjuk az legalább egy stílusos ki gyösz. A kényelmi szempont és a praktikum már más kérdés.

    Nem, te éppenséggel személyeskedtél. De persze, felfoghatjuk ezt véleménynek is bizonyos szinten, amikor az érvek elfogynak. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Szerintem is kötekedtél, ráadásul olyan kérdésben, amiben neked lövésed sincs a csávónak meg ilyen autója van.
    Ki volt a hülye? Te.

    Opps, csak leírtam a véleményemet, meg ne haragudj érte.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Csakhogy az 1es nem kínál sokkal több helyet belül, mint a 206 (legfeljebb szélességben), és nem is jobb az anyagminősége (legalábbis az eredeti 206hoz (nem a továbbgyártott “Classichoz”) képest, és szintén szólva a csak a facelift előtti 1est vezettem, talán akkor javult). Itt a dilemma az, hogy a 147-es és a A3-ashoz képest sokkal keményebb és kevésbé igényes anyagokkal, Az A3hoz, de hátul még a 147eshez képest is sokkal szűkösebb beltérrel megéri-e egy bimmer olyan motorral ami a RWD-nek csak a hátrányait hozza ki. Vagy inkább veszel belőle egy jól felszerelt, igényesebb belsejű H Astrát vagy Focust, esetleg C30ast ha nem kell az 5 ajtó…

    És bár itt mindenki nyomja a mantrát a modern motorok megbízhatóságáról, egyik jó barátom 525i-je pl motorcserés lett 3 évesen (pedig a leszabályozott sorhatos lenne a leginkább tartósságra kihegyezett), az Alfa szívó 1.6TSeiről már nem is beszélve…

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Ahogy én is elmondtam a véleményem. Ha nem tetszik, ugord át. Vagy ha elindul a hozzászólások moderálása az oldalon, jelentkezz önkéntes cenzornak. 😉

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    A Fortuna BT-nél milliós tétel egy motor felújítás + az alkatrészeken is komolyan lehúzzák a vevőket.
    A 4.5 millió ezeknél aprópénz, emblémát vett mert megteheti. Ahol nem számít a pénz ott nem kell ésszerűséget keresni,hogy miért ezt vette.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Az jó. Azt kifelejtetted, hogy a nappali szekrénysora, a nagyi, meg a kutya is kényelmesen elfér még benne egy 1000-1500 km-es túrán, bár gondolom akkor már nem lehet a csomagtartóban élvezetesen teremfocimeccset tartani. 😉

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Hé srácok, nekem meg ilyen autóm van! Volt pár kocsim már, de eddig ez a legjobb. Nem mondom, hogy a világ legjobb autója, de ebben a kategóriában aligha van nála élvezetesebb. Nekünk a mérete is elég, a gyerekek 7-11 évesek, a csomagtartóba még mindig elfértünk, akkor is, amikor 10 napra mentünk a tengerpartra napernyőkkel felfegyverkezve. Való igaz, hogy ha leeresztve jobban elfértek!

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    A fikázók egyik része irigy, mert neki még ilyenre sem telik, a másik része meg pökhendi.
    A többség pedig összetenné a kezét, akár családi autóként is egy ilyenért.
    Minden más csak duma.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Valóban ezt írtam, és tartom is, mert ez legfeljebb érzelmi alapon védhető valamennyire, ha valaki ilyenbe tuszkolja bele a családját sok millióért.
    Na mesélj, mit mutat a piac? Hogy a családok hatéves prémiumkisautókat kezdtek el vásárolni 4-5 milliókért ? 🙂
    Valóban virágzik a használtautó import és százával hozzák be a 15-20 éves német prémium bontószökevényeket, amin Jürgen is már azért ad rúl, mert nem éri meg fenntartani és még örül is, ha az ostoba magyar még pár száz vagy ezer Eurót is fizet érte, de ezt ne keverjük ide, mert ilyen szempontból ez a 1-es BMW üdítő kívételnek tűnik.

    [i]Talán ne mond meg kinek mire van pénze és akkor nem fog beleszólni senki a te dolgaidba, vagy csak neked szabad?[/i]

    Ha nem feltételezem a rosszindulatot, akkor azt kell hogy mondjam, te valami nagyon durván módosult tudatállapotban szenvedhetsz, ha így sikerül kiforgatnod a mondataimat. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Jól van nem kell durcizni, te jelentetted ki az elején, hogy annak az apukának nem fejlődött ki az agya aki ilyet vesz… esetleg más az értékrendje, de ha jól látom a piac is mást mutat. Talán ne mond meg kinek mire van pénze és akkor nem fog beleszólni senki a te dolgaidba, vagy csak neked szabad?

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Akkor neked is leírom még egyszer, mert elsőre ezek szerint nem volt mindenki számára érthető; nem a cikkre reagáltam, hanem Kempelen hozzászólására.
    Hogy jó ár-e egy 6 éves alapkivitelű, ma már szinte kiskategóriásnak számító autóért 4,5 millió, azt mindenkinek a relitásérzékére bízom, én mindenesetre inkább vennék 1-1,5 millióval olcsóbban egy feleennyi idős Hoda Jazz-t, vagy Mazda 3-at, de hansúlyozom, hogy ez az én személyes véleményem, nem tudom, hogy kinek mi kell, hisz mindenkinek más a fontos.
    Csak azért bátorkodtam leírni a véleményemet, mert tudtommal a kommentelési lehetőség ezért van, nem azért, mert itt csak Gé elvtárssal és a cikkben szereplő tulajjal lehet egyetérteni és tapsolni, hogy mennyire jó vétel.
    Ha tévedtem volna, elnézést kérek, azt viszont már kezdem unni, hogy folyamatosan kóstolgatsz…

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Ha már szövegértés, akkor olvasd el a cikket… Mögé lehet látni két gyerekülést egy nyaralásnyi cuccal napi szinten nyomorgó négy tagú családot, de szerintem nem erről szólt. Még csak a két veséről sem, egyszerűen majdnem újat sikerült venni egészen jó áron. Ennyi és pont. Ez a széria éppen nem a villantásról szólt (amúgy a többi sem csak a magyarok látnak ferdén ezen a téren) de nyilván Te jobban tudod, hogy kinek mi kell és mire tellik. Tipikus:)

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Egészen elképesztő, hogy egy sima használtautó tesztnél össze tudtok veszni.

    Ha tetszik vesztek ilyet, ha nem akkor nem.

    Arról, hogy mi az ideáli családi autó és ki mit engedhet meg magának, könnyen meg tudtok győződni. Menjetek el a lakótelepek környékére és figyeljetek. Mikor látjátok, hogy egy szakadt 206-ba vagy Swiftbe cuccolnak be 5-en, na akkor olvassátok el még egyszer a kommentjeiteket a beltéri anyagokról, helykínálatról, dinamikáról.

    BUÉK mindenkinek!

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    A cikket is elolvastam, te viszont mielőtt leugatsz, annak is utána olvashattál volna, hogy nem elsősorban a cikkre, hanem Kempelen kisgyerekes családos hozzászólására reagáltam. Mellesleg a cikkben arról ír feleségnek, többek közt gyerekek szállítására lett véve. Ha szerinted ehhez nem szempont a tágasság, nálad még nem volt gyerek a családban.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    “Nem kérdés, hogy még tíz évig autó lesz, olyan autó, amilyet ma már egészen egyszerűen nem lehet kapni” – Alapvetően nagyon jó választás második autónak szívó (főleg 2.0 BMW) benzines, de az ár nagyon túlzó. Ennyit – hiába jó autó és élmény vezetni – nem ér. De ha racionalitást is figyelembe vesszük, akkor 5.2mért Mazda 3 2.0 (120LE) nálam simán nyerő. Minőségben nem rosszabb, mint egy 5 éves 1er, 3 év gari van rá, keveset fogyaszt és ezt is jó vezetni (mégha nem is hátsó kerekes). Lehet fújolni. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Nem is tudtam, hogy egy ilyen1-es BMW a fokmérője annak, hogy ki meddig jutott az életben. 🙂

    Egyébként valóban megkímélt és remélhetőleg jó kis autó ez.
    Talán még az ára sem abnormális, ha valóban olyan jó mint ahogy be van mutatva.
    Garancia már nincs rá, de a BMW újonnan sem mer rá sokat vállalni, így még ez sem szempont. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    “és ha az a szempont, hogy tágas legyen és tetőkoffer nélkül is el lehessen indulni gyerekekkel le a tengerpartra, akkor ennél tucatnyi alkalmasabb, fiatalabb és olcsóbb autó van a piacon.”
    Mutasd már meg azt légyszíves, hogy hol támasztották ezeket az általadnak fontosnak vélt követelményeket ezzel az autóval szemben?
    Ezt az autót pont nem azért vették meg hogy tágas legyen, és hogy ezzel járjanak a tengerpartra.
    Olvasd el a cikket “hátha másodszorra sikerül értelmezned. ” 😉

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Próbáld meg még egyszer végigolvasni amit írtam, hátha másodszorra sikerül értelmezned. Ha az értő olvasás fele annyira megy, mint a személyeskedés, márt nyert ügyed van. 😉

    Ne ideologizáljuk már meg, hogy ez két gyerekkel ideális családi autó, mert attól még, hogy Béemvé, nem fogja meghágni a fizika törvényeit, és ha az a szempont, hogy tágas legyen és tetőkoffer nélkül is el lehessen indulni gyerekekkel le a tengerpartra, akkor ennél tucatnyi alkalmasabb, fiatalabb és olcsóbb autó van a piacon.
    Itt viszont a valóságban nem ez a szempont, hanem a vezetési élmény, a két vese a géptetőn és az a tévképzet, hogy csak az jutott valamire az életben, aki bajor autóval jár.
    Mondjuk az utolsót elsősorban te interpretáltad a magad egyszerű és kevésbé kifinomult stílusával. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Kezdjük és fejezzük be ott, hogy ha egy kisgyerekes családnak van 4,5 milliója autóvásárlásra, azt ritkán veri el egy 6 éves prémium kisautóra, feltételezve, hogy apukának kifejlődött az agya és felelősen gondolkodik.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Szerinted.
    Szerintem meg kisgyerekes család is elfér benne és ahogy a környezetemben szétnézek, szinte mindegyik kisgyerekes család kurvára örülne neki, ha ilyenben férhetne el. Amelyik ilyenbe kényszerült öcsém, az egy se lázad. Mind elégedett az anyagaival, egytől se hallottam azt a hülyeséget, amit makogsz.
    Mondom: szerinted.
    Szerintem meg hülyeséget beszélsz.

    A blogod meg 1 sz.r.

  • 2017.10.28. at 23:45
    Permalink

    Ez az autó jól mutatja hogy melyek a BMW hagyományos erényei és gyengeségei. A szerző viszont elkövet pár alapvető téves megjegyzést lelkesedésében. A biztonsagtól távol áll az 1es. Továbbá kiváncsi lennék hogy milyen számolták az értékvesztést. Ennek a modellnek a belső anyagai nem méltó sem a prémium árhoz vagy akár a konkurenciához mint alfa 147 nagy Audi A3.második autónak abszolút bejövősde egy kisgyerekes család arról ne is álmodjon hogy elfér egy ilyen autóban, az 1er ugyan úgy a városi szinglik es a kisgyerekes anyukák autója mint a mini. amiben több a konkurencianal, az az hogy sok apuka használja második “menekülő” autónak családi cirkáló mellé, egyszerre bevásárlókocsi sör vezetés hátsókerekes.

Vélemény, hozzászólás?