Okostojás – ez a Chevrolet Tacuma

Chevrolet Tacuma 1.6 SX Comfort, 2007 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meg nem értett zseni, vagy Quasimodo négy keréken? Hívjuk bárhogy, a Tacuma minden autós témájú beszélgetésben csak vicc tárgya lehet, pedig tud néhány dolgot, amit sokan megirigyelhetnek.

A nevetséges autók toplistájának valahol az élén jár, természetesen csak a Fiat Multipla és a SsangYong Rodius után, értékelni csak az tudja igazán, aki valamilyen véletlen folytán közelebbi kapcsolatba került vele. Nem egyszerű megérteni, hagyni kell neki időt, hogy kibontakozhasson, megmutathassa igazi arcát. Nem a szebbiket, mert olyan nincs, belső értékeivel viszont lehengerlő lesz. A kétezres évek elején nagyon nem ment a formabontás az autógyártóknak, mindig úgy éreztem, hogy a legnagyobb zsákutcákba nagyjából 10-15 évvel ezelőtt haladtak a tervezők. Előtte szép autókat terveztek, és nagyjából most ér be mindenki egy olyan pontra, ahol minden kategóriában tudnak ütőset alkotni.
A Tacumának ez nagyon nem ment, sem akkor, sem most, sem amikor megkapta a Chevy masniját, bár kétségtelen, hogy a Daewoo-archoz tartozó bálnaszáj eldobásával egy kicsit barátságosabb lett. Vonalai viszont még így sem futnak sehová, minden pontján elindul egy ív, vagy vágás, aminek a túlsó vége valami egészen oda nem illő részlet. Tojásforma, széles test, behúzott kerekek, ráadásul még az orra is felfelé áll. Sokaknak mégis vonzó volt, vagy csak megsajnálták szegényt, nem tudom, mindenesetre ők tudtak valamit; hogy rengeteg kellemes pillanatot fog nekik szerezni. Főszereplőnk egy elsőtulajos Tacuma a gyártás végéről, 2007-ből, lassan 10 éves, de szinte egyáltalán nem látszik rajta a kor. Olyan tekintetben, hogy rozsdáról még nem is hallott, a fényezése aránylag szép állapotban van, persze egy polírozás ráférne már, egyedül az alufelniken jelent meg némi korrózió.
Bemutatóautóként kezdte pályafutását, nullkilométeresen került gazdájához, csak mert páran ültek benne a kereskedésben, több mint egymillió forintos kedvezménnyel gurult ki a szalonból. Ráadásul közel minden benne van, amit anno Tacumához kérni lehetett. A Comfort felszereltség digitális klímát, négy elektromos ablakot, elektromosan billenthető és nyitható napfénytetőt rolóval és állítható magasságú kormányt jelentett, meg persze alufelniket. Távirányítós CD-s rádióval - aminek kijelzőjén még mindig ott a gyári fólia – könyöktámasszal, ködlámpával és távirányítós központi zárral szerelték. Ezekre nagyjából vágyik, aki új autót vásárol, és a mai napig hibátlanul működnek is benne.
Hirdetés

Kritika nem érheti a belsőt, most az anyagminőséget ne nézzünk, akkor senki nem tudott normális minőségben építkezni ebben a szegmensben, viszont a Tacumában még így sem a legborzasztóbbakkal találkozunk. Foszlanak az ajtóbehúzók, és a bőrutánzatú kormány is kopott már, ezeken kívül pedig csak a műszerfal repedt meg egy helyen, ahol az alvázszámot hozzászegecselték.

A hátsó üléssor három külön fotelből áll, mindegyik egyenként hajtogatható és kivehető, nélkülük egy raklapot, vagy 3-4 biciklit is bepattinthatunk.

Alapból viszont nem túl nagy, mindössze 325 literes, azaz ma már kisautósnak számító a csomagtartója, persze egy komolyabb bevásárlás eredménye még simán befér, nyaralni már szűkös, főleg négy személynek. Nagyon kényelmes, a vezető pozíciója elég magas, az említett könyöktámasz sokat dob a komfortérzeten, de a legtöbbet a hatalmas ablakai adnak. Hátul is óriásiak, a világos kárpittal senkinek sem lesz bezártságérzete. Utazni nagyon jó vele, vezetni már nem annyira. A család nagyon jól elvan, a gyerekek játszhatnak az óriási hátsó térben, még kihajtható asztalkáik is vannak, amíg apa küzd a meg nem értett zsenivel. Vannak furcsa mozgásai, gázadásra hanyatt vágná magát, fékezésre meg szinte orra bukik, de ez újkorában sem volt máshogy. Hozzá kell szokni, meg kell tanulni vezetni, és akkor nem lesz gond.
Motorja az Opel-féle 1.6-os benzines 109 lóval, tud menni, de azt a sofőr jellemzően nem akarja, mert olyankor képes 9 liter fölött enni, 8 alatti átlag egyébként sem jellemző. Viszont megbízható, a kötelezőkön kívül alig néhányszor járt szervizben, és csak egyszer kellett trélert hívni hozzá, akkor egy nyest okozott galibát, beindult a Tacuma, de nem tartotta az alapjáratot. Mivel gazdája máig márkaszervizbe hordja, kellemes pillanat volt, mikor az Opel házhoz küldte tréleresét, és költségmentesen beszállíttatta az autót a szervizbe, ahonnan még aznap délután elhozható volt a Tacuma. Ezen kívül egy elkopott kábel okozott problémát a csomagtérajtónál, illetve egy stabilizátor pálca, még egészen az autó karrierjének elején. Akkumulátorcsere épp a napokban volt esedékes, meghalt a gyári, 9 év után.
Használtan már bőven egymillió alatt is kapni, vannak sokat futott darabok is, amiknél nem is az a csodálatra méltó, hogy ennyit kibírt, hanem hogy valakinek volt kedve ennyit a kormánya mögött tölteni. Viccet félretéve, jó bolt egy ilyen Tacuma annak, aki nem autózik sokat, de időnként cuccolna, esetleg a családdal kiruccanna valahová. Okos megoldásai vannak, a rengeteg pakolórekeszt a padló és az ülések alatt még nem is említtettem, ügyesen variálható és nagyon kényelmes, jól tartja magát, ha gazdája figyel rá, és nem lesznek bosszantó pillanatok havonta, ahogy a fenntartási költsége sincs az egekben, leszámítva a tankolásokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Ennyire általánosítani azért elég merész, vannak nagyon megbízható francia típusok és mindegyik nemzet autóját lehet valamiért szeretni. Minden márkának joggal van meg a maga rajongótábora. Mondom ezt úgy, hogy főképpen a japán autókat szeretem, különösen a Mazdákat, de teljesen megértem azt is, aki valamilyen okból más gyártmányú autót választ. 30 éves koromra számos autót kipróbáltam (a múlt héten volt a 106.) és használtam hosszú távon.
    Tapasztalataim azokról az autókról, melyeket sok évig, sok tíz- és/vagy százezer kilométeren át használtam. Mindegyik nemzetiségű autót szerettem valamiért.
    Francia:
    Peugeot 206 1.4, a családunk még újonnan vásárolta. Olyan 130 ezer km-ig nem volt vele semmi gond, megbízhatóan tette a dolgát, utána azért már kellett rákölteni: gyújtótrafó, hátsóhíd, injektorok, stb. 185 ezer km volt benne, mikor átvettem anyukámtól, 2 év alatt 50 ezret tettem bele, kellett rá költeni rendesen, de ment. Végül azért adtam el, mert összetört és csúnyán javították ki, és persze már nagyon vágytam egy másikra. Szerettem a szépségért, felszereltségért, lágyan ringó futóművéért, utáltam a váltóját, mely úgy kavargott, mint levesben a kanál.
    Német:
    Opel Astra F 1.4 16V. Ezen tanultam meg vezetni, 100 ezer km környékén elszakadt a vezérműszíj, hengerfejes is lett, ezután már sosem volt igazán jó. Igazából nem tudom, mit lehet benne szeretni, talán az egyszerűségét, az iszonyatos váltót és kormányzást biztos nem.
    Ford Transit 2.5 Tdci. Családi vállalkozásunk kisteherautója. Mindig van vele valami gond, sokat kell rá költeni. Imádom viszont a motorját, 140 LE, üresen sok komolyabb személyautót meghazudtol.
    Korea:
    Daewoo Matiz SE, feleségem első autója. A szomszéd nénitől vettük, tényleg nagyon jó vétel volt, csak egyszer hagyta cserben, elszakadt a gázbovden, pár ezer forintból orvosolva lett. Megbízható kis autó, városban volt igazán elemében, igazi robogó pótló, és emiatt lett lecserélve. Egyszer mentem vele 130 km/h-val, hát nagyon féltem. Minőségben még a Fastrát is alulmúlta.
    Kia Ceed 1.6 SW. Családi vállalkozásunk céges autója. 280 ezer km van benne, az eddigi legmegbízhatóbb autónk. Korea a Ceed-del megmutatta, hogy megtanulta az autógyártást. Már jó vezetni is, viszont minőségben s vezethetőségben nem tudja azt, mint testvérem azonos korú 3-as Mazdája, persze a Mazda, ló és lovasa.
    Japán:
    Toyota Yaris II. 1.0. Feleségem második autója. A megbízhatóság mintapéldánya, a fogyasztás bajnoka, de vezetni én nem szeretem.
    Mazda 2 1.3 2008-ból. A jelenlegi autóm, csak elfogultan tudok róla beszélni. Ló és lovasa. Számomra nagyon fontos a megbízhatóság, de kell egy kis plusz, A vezethetőség. Ezt a pluszt eddig csak a Mazdánál, illetve A BMW-nél éreztem (bár, ilyet elvi okból nem vennék), ők azok akik tényleg a vezetés öröméért (is) gyártanak autót.
    Testvéremnek van még egy 323-as és 3-as Mazdája, nagyon megbízhatóak és a 3-as hozza is a ló és lovasa érzést.
    Ez jó hosszúra sikerült, csak azt akartam kifejteni, hogy minden típust lehet valamiért szeretni. És, hogy a francia csak sz@r lehet, merőben általánosítás. Sok ismerősöm van, akiknek jól szolgál a Peugeot-juk, de olyan is van, akinek a Hondájával gyűlt meg a baja.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Még ezt megválaszolom, Bundika, aztán lépek. Remélem, elolvasod, bár értelmezni valószínűleg ezt sem fogod majd tudni. Ezért vagy te a Rém rendes család feje:)

    1. Épp elég, hogy egyszer írtad rosszul: ez azt jelenti, hogy nem tudod, hogy kell helyesen leírni. A “tavalyt” is elég egyszer pontos j-vel írni, tudod…A “superb” egy angol szó(kiejtése:”szupörb”), jelentése: kiváló, kitűnő, remek. Ma is tanultál valamit:)
    2. Ismerem. Nálunk is érvényes. Volt Movanónk. Mi úgy vagyunk vele, hogy az, hogy a franciáknak rossz a híre és mi is megjártuk eggyel, egybecseng. Többet nem lesz rombuszos autónk. Van az a mondás, hogy az okos a más kárán tanul, a buta meg a sajátján. Ismered?:)
    3.De hajlandó vagyok elfogadni, csak én arányaiban nézem a dolgokat. Ha pl. 100 Hyundai és 100 Renault-tulaj írná le a tapasztalatait ide, akkor hót ziher, hogy arányaiban nagyságrendekkel több panasz lenne a francia kocsikra. Tudod, nem véletlen, hogy nem lett világhírű a kis felszopott márkád és nem is lesz.
    A modern tömegtermelésnél, ahol percenként kijön a gyárból egy autó, elkerülhetetlen egy bizonyos hibaarány. A győztes gyártó az lesz, aki ennek ellenére a legegyenletesebb minőséget tudja produkálni. A Hyundai ebben igen jó(a japánok is), a Renault az utóbbi 10 évben javul, de nagyon sokáig meg sereghajtók voltak. A PSA és az olaszok szintén. Így kéne nézned a dolgokat, Bundika.
    4.Ezt elfogadom, de irtózatos nagy m*rha lennél, ha azt kezdenéd reklámozni, hogy általánosságban a Renault jobb, mint a Hyundai. Ha van egy csepp eszed, ezt nem teszed.
    Nem tehetek arról, hogy az emberi h*lyeség felbosszant, és ha már valaki sokadszorra sem érti meg, amit írok, bedühödök. Én mindig abban a hitben állok neki vitázni valakivel, hogy egy FÉRFIVAL vitázok, és nem egy mimóza kisgyerekkel. Te ez utóbbi vagy, mert besértődtél. Szégyelld magad.
    Lejjebb leírtam, hogy miért ócsárolok egyes gyártókat. Elfelejtetted elolvasni. Érdekes, hogy a volt szocialista, a kínai vagy az amerikai gyártókat lehet TAPASZTALAT nélkül szidni, mert elég gyakran előfordul. Ezek lennének a kivételek? Bundika, bölcsebb maradtál volna, ha meg se szólalsz:)
    Én nem “agymosott” vagyok, hanem a hozzáértőkre hallgatok, akik kompetensek a témában. Ha épp a TC, akkor rájuk. Ha a vezess.hu, akkor rájuk. Biztos megvan az oka, hogy országszerte nevet szereztek maguknak ezek az emberek, rólad viszont még nem hallottunk:) Én kérek elnézést, hogy hozzáértőkre hallgatok, és nem egy névtelen-arctalan-agyatlan kommentelőre. Nekem az előbbi magasan felülírja az utóbbit.
    Mindezek után ne lepődj meg, de újra megteszem: egy igazi h*lyének nyilvánítalak. Szeretném azt írni, hogy okos vagy, de ne haragudj, az istennek sem megy:)
    Sayonara tökfej:)

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    1.Egyetlen egyszer irtam nagy B-vel a skodát,
    2.Ismered a mondást:Ha a macska ráült a forró kályhalapra akkor többet nem űl a hidegre sem./Ezt a hyundai-ra értem.
    3.Ha itt valaki leírja a NEGATÍV TAPASZTALATÁT EGY BIZONYOS MÁRKÁRÓL,TIPUSRÓL akkor te azt nem vagy hajlandó elfogadni mert egy vélemény szerinted nem vélemény,csak ha a TC írja,mert az a te bibliád.
    4.Elárulom neked,hogy a “kacsaseggű” renault grs autónk vidáman kiszolgált minket amig nálunk volt.Soha sem hagyott cserben.A mostani 2.0 dci szintén hibátlan /eddig/,a clio /1,2/amit a városban használok szintén beváltotta a reményeket.
    5.Én soha nem mondtam olyan autóról véleményt amit nem vezettem hosszabb távon,és nem szereztem róla közvetlen tapasztalatot.
    És utoljára csak annyit,hogy a személyeskedő megszólitásaid (bundika,tök,kisgyerek) csak rólad állít ki szegénységi bizonyítványt.
    Egyben viszont igazad van,bármit is fogok itt a fórumban kommentelni [b]NEM KÉREM,HOGY KOMMENTÁLD MERT NEM ADOK EGY AGYMOSOTT VÉLEMÉNYÉRE.IGÉREM ÉN SEM FOGOM A TIEIDET.MÉG OLVASNI SEM.[/b]
    Isten veled CsalFIKA.;)

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Befejeztem az eszmecserét. Megint szegényebb lettem jó pár hajszállal:)

    Mindenki, akinek egy csepp esze van, meglátja, mi folyik itt. Az autókhoz semmi, de semmi köze. Az az alapvető emberi tulajdonság tör felszínre, hogy ha valakit/valamit sok bántás ér, szükségét érezzük, hogy megvédjük, kiálljunk mellette. A franciák jogosan kapják a savazást, és egy maroknyi ellenpélda egy már kialakult statisztikán semmit sem változtat.

    Az is egy statisztika, hogy Mo.-on minden 2. házasság válással végződik. Most ha Tomi999 felhozza, hogy a szülei már 40 éve együtt vannak és soha nem veszekedtek, akkor ez a statisztika már borul is!?!? Ne őrjítsetek már meg! Ennyire h*lyék nem lehettek, a jóisten áldjon már meg benneteket:)))

    Primitív bagázs(Edy és Vidi kivételével). Nickkel meg majd elbeszélget még a levedlett kőművesautós fickó egy párszor, hogy tudja, hol a helye:)

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Bundika, nem akarok egy olyannal vitatkozni, aki rendszeresen “Super[b]B[/b]“-zik(vagyis buta tök), de azért illene a Vételi tanácsadóban is körülnézni. Azt mondja, hogy:

    Sonata:”Pozitív:…példás megbízhatóság…”

    “Az értéktartás nem a Sonata fegyvere, de a [b]megbízhatóság[/b] és a [b]jó minőség[/b] valamelyest ellenpontozza az átlagos külsőből eredő hátrányokat. [b]Nincsenek komoly típushibák[/b], a fékbetétek előbb kopnak a szokásosnál, ami miatt hamar cserére szorulhatnak a tárcsák is, előfordulhat néhány elektromos kontakthiba, és a futómű sem bírja sokáig a rossz minőségű utakat. A benzinmotorok fogyasztása magas.”

    A Tucsonnál sem írnak semmi rendkívülit. Ezzel szemben a hőn imádott franciáknál csuda dolgok vannak, de arról meg hallgatsz. Nem baj, én megnéztem:)

    Majd ha a Renault-nak és a PSA-nak gyárai lesznek világszerte(Amerikában is), benne lesznek a Top5-ben a világ legnagyobb autógyártóinak listáján, és így is sikerül rendszeres visszahívások nélkül termelniük, akkor majd beszélünk, kisgyerek. Ez tehát egyhamar nem fog bekövetkezni:)

    Just for fun:)))

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    http://www.vezess.hu/hirek/2015/12/14/hyundai-visszahivas-szeteshet-a-kardantengely/
    http://www.hyundaihirek.com/2013/04/kozel-ketmillios-visszahivas-feklampak.html
    Nekünk ezekből az évjáratokból volt egy tucson meg egy sonata.A hyundai Tarjánnál szívtak is vele rendesen./A sonata-t nem is tudták megbízható módon megjavítani ezért cserélték a 42000 km-es motort
    http://autopro.hu/gyartok/Hibas-Hyundaiokat-hivtak-vissza/15580/
    Csak a móka kedvéért.:-D

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    A “nagy” személyes tapasztalat egy kalap sz*rt nem ér. Mert csak a saját autóidról tudsz nyilatkozni, nem az összes legyártott darabról.

    Na egy kis ellentmondást vélek felfedezni khm barátom. Most akkor mi is van?!

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Ó drága barátom, olvasd csalfa romlejót sokat, majd rájössz, hogy mekkora a baj!
    Bölcsnek akarsz látszani, de barátom, értelmesen csak értelmes emberekkel lehet beszélni és ez a Romlejó nem az. Wikipédiát mantrázó ostoba fajankó, persze mindig akad, aki még hisz neki, de majd te is rájössz. Egy felszínes troll.

    Én aprítom addig is.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Olvass kicsit wnklerrobid egyik kor(e)aiiából. Mennyire objektív is ez a srác, különösen a Hyundai esetében….te meg iszod a szavait. Ez a csávó kérésre hazudik. Te is?
    Hát igen, pont olyan ostoba is vagy, mint a bokszer motort fejlesztési zsákutcának tituláló médiak..va winklered. Hopp, csúnyát mondtam, olvassál f.rok.
    [url]http://belsoseg.blog.hu/2009/07/10/palyafutasom_10_legrosszabb_jarmuve[/url]

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Pedig ez akkor is egy autos oldal.
    Ha egy mas blogra irnak hulyesegeket, attol az a cikkeket nem valtoztatja meg.
    Egy oldal kulonben sem vallal feleloseget a kommentelok velemenyeert.
    Max cenzurazza oket ha tul mennek egy bizonyos hataron.
    Amugy abban egyet erthetunk hogy a vilagban egyre tobb hulye rohangal de ez nem valtoztat azon hogy ez egy autos oldal.
    Amugy meg ha valakire raorditanak akkor az visszaordit, es igy megy tovabb amig ossze nem verik egymast. Ez inkabb olyan kocsmai stilus. Ami megintcsak nem az oldal hibaja.
    Szoval szerintem maradjunk meg egy higadtabb eszeccserenel, mert online asztalborogatasnak mi ertelme van?

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Ha autós oldal lenne, akkor ez a harisnya fetisiszta nem lehetne itt. 🙂 De ez egy hülyegyűjtő, ahova néha bekukkantok tisztogatni.
    Mentem!

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Hű de viharos hangulatban vagy… az fastra meg clio párhuzamot ismét nem értem…Legközelebb vonjuk le a tanulságot a kocka lada meg mondjuk az opel signum között is, csak hogy releváns legyen 😀 Egyébként én úgy tudtam hogy 99-ben renyóék húzták ki a czarból a nissant, most meg már az is fordítva van? 😀 😀 😀

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    [i]“Már kismilliószor leírtam, most a te kedvedért leírom újra: megbízhatóság-fetisiszta vagyok,”[/i]
    Te max. cipő fetisiszta lehetsz.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Csalfa Romlejó megérkezett a családi nyaralásról vagy a gége kanül cseréről. A lényeg, hogy újra itt van, így újra van honlaph.e.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Te nem megbízhatóság fetisiszta vagy, hanem wikipédia fetisiszta. csak azt tolod, egészen szánalmasan.
    Olvastad, hogy a hozzád hasonlókat holnap megcsinálják? Fönt van a neten, márpedig ami ott van, az mind biztos.
    “Megvan a jogod hozzá, hogy másképp vélekedj erről – én így gondolom, és ehhez semmi közöd, kishaver.” Úgyhogy tekerj az oxigén csapon, meg törölj szemüveget.
    H.e vagy fiam, mint szódás a lovát.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    “Pont Te beszélsz ilyet mikor, minden más márka számodra vállalhatatlan ami nem koreai?!”

    Már kismilliószor leírtam, most a te kedvedért leírom újra: megbízhatóság-fetisiszta vagyok, nekem ez egy autónál a legfontosabb dolog, ha ez megvan, nekem az az autó jónak számít. Pl. a Swift vagy a Daewoo is. Minden más hiányosságát elnézem neki. A másik: minden autót zabálok, ami messziről jött és egzotikus. Rám ezek vannak a leginkább hatással. Az európai autógyártást meg egyrészt halálosan unom(pár kivételtől eltekintve, pl. Volvo, Lada), másrészt pedig ahhoz képest, hogy a legnagyobb múltú gyártók itt vannak(meg Amerikában), a net tele van a hozzájuk kapcsolódó rémtörténetekkel, rossz konstrukciójú motorokkal, minőségi problémákkal – ami nekem pl. 80-100 éves fennállás után teljesen elfogadhatatlan. Ilyen pl. a Hyundainál, Kiánál nincs. Hiába csapkodsz és duzzogsz, ez így van.
    Megvan a jogod hozzá, hogy másképp vélekedj erről – én így gondolom, és ehhez semmi közöd, kishaver.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    “A piac akár új akár használt autónál eldönti mi jó mi nem.”

    Sokkal több eszed neked sincs, barátom. És akkor mi van, ha Európában kihal egy márka!? A kontinensen kívül meg tovább él. A Renault meg nincs jelen Amerikában és várhatóan nem is lesz. Látom, a franciák sokra vitték… A Chevrolet legalább világszerte ismert, ha pont a Tacuma modelljük nem is. Persze, a Daewoo-t beárazta az európai(!) használtpiac, mert az itteni nívóhoz képest igénytelen, korszerűtlen autók voltak, dízel nélkül, ráadásul a gyártó az autós biznisz előtt mikrohullámú sütők és videók gyártásáról híresült el. De legalább te is belátod, hogy nem voltak rosszak. Így legalább egy 2-est be tudok írni az ellenőrződbe. Leülhetsz:)
    Azt még áruld már el: az említett lábjegyzetet(a korai évjáratú modellek kerülendők) mikor láttad bármilyen japán vagy koreai modellnél odaírva? Na, ugye…

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Lassan “kempeleni” mélységeket ütsz meg. Nem baj, tudom, te nem fogsz megelégedni ennyivel. Tovább mész egyre és egyre lejjebb:)
    Kezdjél el te is a pénzeddel kérkedni, mert így érvel egy “intelligens” ember, igaz!? Hova süllyedsz még, ember!?
    Magasról teszek rá, hogy te hány franciát használtál, nálunk is volt a családban(az említett Movano), és többet volt szerelőnél, mint otthon. De te biztos megmagyarázod majd, hogy az egy egyedi eset. Persze…
    Egyszerűen képtelen vagy gondolkodni. Már bizonyítottad sokszor. Nem véletlen, hogy soha nem jutottak el a világhírig a csigaevők és nem is fognak, és egy újabb komolyabb európai autópiaci válság el fogja söpörni pl. a PSA-t. Legutóbb is a Dongfeng mentette meg a csődtől. A Renault meg a Daciának, a Nissannak, a Samsungnak és a Mercinek(az is sz*r, de jobb, mint a Renault) köszönheti, hogy felfelé ível.
    [b]A “nagy” személyes tapasztalat egy kalap sz*rt nem ér. Mert csak a saját autóidról tudsz nyilatkozni, nem az összes legyártott darabról.[/b] Ezt csak nem tudod felfogni. Nem baj, megszoktam. Általánosságban az F-Astra mérföldekkel jobb autó, mint a Clio – már csak ezért sem relevánsak a m*rhaságaid. Nesze semmi, fogd meg jól:)
    A “bonyolult pénzügyi világos” böszmeséged csak hab volt a tortán. Szerinted a világ összes autógyártója német. Azt is meg tudnád magyarázni, miért német a Honda vagy a Lexus. Görény itt toronymagasan a legh*lyébb, de megajánlom neked a 2. helyet. Lehetnél mondjuk “menyét” vagy “ürge”:)

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Nem vitatkozom, mert olyannal nem érdemes, aki csak a neten vagy a tévében lát autót, amúgy egy kőművesek által kidobott huszonéves kocsival jár. Amit írtam, azt tapasztalatból írom, nem azért mert olvastam valahol. Jelenleg a 3. Renault Clionkat koptatjuk (jobbára a feleségem használja őket), de eddig a kopó alkatrészeken kívül semmi hibája nem volt egyiknek sem. A kopón pedig csak az akksi, a kipufogó és a gumi értendő. Motorral kapcsdolatos dolgokhoz egyikben sem kellett hozzányúlni. Egyik sem fogyasztott el soha egyetlen csepp olajat sem. Pedig az első egy nepperek által Németországból bohozott 200 ezer km-en felüli futással rendelkező korábban törött autó volt, a másik kettő sérülésmentes sokkal újabb autók voltak (illetve az egyik meg is van még). Nekem korábban volt F Astram, de azzal sokkal több gond volt, mint a Clioval. Aztán volt Picassom is 4 évig, abban is csak a kopó alkatrészeket kellett cserélni, olajat soha egy cseppet sem fagyasztott. Tehát én a francia autókról tapasztalatból beszélek, ez több, mint 15 évet és 4 saját francia autót jelent. Ha már a netet böngészgetjük, akkor lehet, hogy érdemes megnézni ezt a cikket, ami a 2010 előtti statisztikákat tartalmaz (ez az időszak, amibe beleesik a cikkben szereplő autó is). Lehet, hogy van akinek érdekes, de a kisebb egyterűeknél kategóriaelső a Citroen Xsara Picasso.
    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármelyik másik ország gyártmánya rosszabb lenne, de éppen így egy autó csak azért mert francia nem rosszabb. Amúgy többször is írtam már, hogy manapság amúgy sem beszélhetünk olyanról, hogy japán, német, koreai, francia, stb. Ma már minden autó nemzetközi együttműködésben készül. Pl. mitől lenne vajon koreai az a Kia Ceed, amelyiknek a tervezőközpontja Németországban van, a cég vezetője egy néemt (aki korábban az Audinál volt), a tervezőcsapat nyilván vegyes összetételű (pl. egy magyar is dolgozik ott, Kovács Miklós személyében), a gyártás pedig Szlovákiában történik. Ebben az esetben talán csak a tulajdonos koreai (ha ez így van egyáltalán a mai bonyolult pénzügyi világban ?).

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    [i]“A francia fikázása meg alapból hülyeség.”

    “Aki ezt kijelenti, az egy igazi, nagybetűs DILETTÁNS alak.”
    [/i]
    Azért ezt így kijelenteni kicsit erős…
    12 évig volt Saxo 1,5D-m. Nem volt sem rosszabb, sem megbízhatatlanabb, sem kényelmetlenebb, sem használhatatlanabb, (sőt!) mint kategóriatársai. 15 éves korára, 200.000 km-nyi futás után már igényelt némi, (beleértve 4 ajtózárat is), mintegy 250.000 Ft-nyi regenerációs költséget. Addig csak futott és futott, Folyadékcserék voltak, valamint féktárcsa, fékbetétek, és még néhány filléres apróság. Nem egyedi tulaj vagyok hasonló tapasztalatokkal.

    [url]http://totalcar.hu/tesztek/maz2daxd/1/[/url]

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    “nagybetűs DILETTÁNS alak” kicsit erős nem gondolod?
    Pont Te beszélsz ilyet mikor, minden más márka számodra vállalhatatlan ami nem koreai?!
    És épp ezt egy Európában kihalt autómárkánál írod? Még a franciák is többre viszik, annak ellenére, hogy ott az általad leírt lábjegyzet. Gondolom azt a cikket nem is olvastad, mire vitte a Captur, meg a Kadjar, de a Hyundai, meg a Kia eladásai fejből mennek. A piac akár új akár használt autónál eldönti mi jó mi nem. Lásd Chevi Daewoo pedig elviekben nem voltak rosszak, de mégis a franciák többre jutottak.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    “A francia fikázása meg alapból hülyeség.”

    Aki ezt kijelenti, az egy igazi, nagybetűs DILETTÁNS alak. Kb. mindegyik francia típusnál oda van írva lábjegyzetként, hogy a korai évjáratokat érdemes kerülni. Aztán a modellciklus 2. felére kiforrják magukat úgy-ahogy, de jók akkor sem lesznek igazán. Megint bebizonyítottad, hogy az égvilágon semmihez sem értesz.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Volt a családban Daewoo és nekem volt Opelom is, mindkettőt szerettük. De ha megnézzük, ilyen Tacumából 2007-es évjáratúban 2 db benzines van eladó 1,25 milliós átlag áron (+ van 1 db benzin/gázos sok km-rel). 2007-es Cirtoen Xsara Picassoból van 34 db, ebből 19 benzines. 12 db 1.2 millió alatti áron eladó, 500 literes csomagtérrel, és akkor egy kényelmes autóban ülsz. Benzines Scenicből is kb. tíszeres a kínálat a Tacumahoz képest, igaz azok kicsit drágábbak, de nem sokkal. A francia fikázása meg alapból hülyeség. Ha kicsit másfelé is szétnézük Skoda Roomsterből is van kínálat, alig drágább, és ott is majdnem 500 liter a csomagtér. Szóval én nem vennék használt Tacumát. Azt nem tudom, hogy újonnan mennyire volt jó vétel.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Azt írtad hogy épeszű ember nem vesz többet az adott márkától semmilyen típust, akinek a márkával rossz tapasztalati vannak, és még magának márkának is rossz a híre, pl a nissan-nak a navarra-val vagy a pathfinderrel vagy elég megnézni az n15-ös almerahoz képest mennyivel romlott az n16 de k11-es micra és k12 között is látszik a különbség.
    Azt meg senkinek nem kívánom hogy bő 2 hétig teljes reménytelenségben kerozinnal áztassa a nissan-jában az egyes injektort (ami 7xes résolaj mennyiséget produkált) kerozinnal, mert összerohadt a fejjel.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Te nem vagy százas. Fel se fogod, amit írok. A Nissannak mióta van rossz híre!? Persze, aknára futni bármivel lehet, egyedi esetek léteznek a legstrapabíróbb autóknál is, de az egyes márkáknál mások az arányok. Nem véletlen, hogy a francia autókról az terjedt el, ami, mert hullámzó a minőségük, a japánokról meg legfeljebb az, hogy drága hozzájuk az alkatrész. Az amerikaiakról meg az, hogy sokat esznek. Ezek nem alaptalanul születnek.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Logikád szerint akkor apósom nem 100-as mivel jelenleg is használja a patrolt, és mellé még vásárolt egy 1.9dci primera wagont is….
    A világ nem ennyire fekete-fehér.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Persze, dízel hiányában hogy is versenyezhetett volna a Scénic-kel. Ráadásul az európai ember általánosságban az európai márkákat preferálja. Nagyon mágikus ereje van ám annak, ha “éhezőművészként” reklámoznak egy motort(a Renault dízeljeit) – ez már önmagában épp elég nagy vásárlóközönséget tud generálni, akik a szemellenzőt feltéve rohannak francia “csodájukért”, és nagy részük bizony a használat során rájön, hogy a szuper fogyasztás mellé sajnos sok “de” is társul…

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Arra akartam kilyukadni(ezek szerint nem jött át), hogy egy márkát, aminek alapból rossz híre van + az egyik típusával még konkrét tapasztalat is volt(egy jó nagy szívás, mi más), soha többé még a háta közepére sem fog kívánni egy normális épeszű ember. Nem a belinkelt autóról írtam, csak példának hoztam fel. Egyébként 2.5 CDTI(dCi) motoros volt a “sorscsapás”.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Tök releváns tőled, hogy belinkelsz egy furgonnak az ítéletét, aminek sok közös alkatrésze nincs a scenic-el.
    Ráadásul az a 3.0 v6 dci egy nissanZD motor, apósom a patroljában cumizott vele nem keveset.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Persze, Renault, mi? Már ha sikerül olyan példányt kifogni, amit Jean-Luc-ék normálisan raktak össze:) Hasonlítsd már össze a Népítéleten az elégedett/elégedetlen tulajok arányát a Scénic II és a Chevy/Daewoo Tacuma esetében. És még mielőtt nekem esnél: fateromat éveken keresztül egy Opel-emblémás Renault Master próbálta az idegösszeomlás szélére vinni, majdnem sikerrel. Jó párszor volt olyan állapotban, mint ez itt:

    [url]http://nepitelet.hu/autok/renault/master_2003/zsebmetszo/[/url]

    A LEGO-t a dánok találták ki, de a franciák fejlesztették tökélyre:)

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Jobb választás a scenic II mert nagyobba csomagtere, belső tere és kevesebbet fogyaszt, kevésbé gagyi a belső tere és több , jobb a felszereltsége. (kulcs kártya, kulcs nélküli indítás,automata fék, rengeteg pakolható rekesz, gyerektükör, esőérzékelő, …… )

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    A Hyundai Matrix-szal és a KIA Carens-sel együtt az egyik leginkább félreismert és szükségtelenül alulértékelt típus!
    A Tacuma egy kétségkívül egyéni és megosztó külsejű kocsi,de nagyon jó(Opel)alapokra épített kényelmes családi egyterű.
    Hiába tűnik papíron gyengének ez a motor a legjobb választás,a diesel problémásabb az 1,8-as nagyon sokat zabál.,,,nekem volt 1.4-es Chevy Kalosom és pont azt szerettem benne,hogy váltáskor alig ejti a fordulatszámot,lefulladni meg szinte lehetetlen volt vele!
    Nyomatékos,régi vágású Opel gépek ezek,valóban többet kajálnak(inkább csak városban),de szerethető karakterűek.

  • 2017.10.28. at 03:13
    Permalink

    Nekem a Daewoo-frontrész jobban tetszett, azzal együtt sokkal inkább volt kerek egész a design. De így sem rossz. Ha kicsit jobban a mélyére ásunk a dolgoknak, látni fogjuk, hogy a Tacuma design-ja az olasz Pininfarina-stúdió munkája.(A Ssangyong Rodiust pedig egy brit úriember, Ken Greenley tervezte.) És ahogy Béla bá mondja a szomszédból: “Így már mindjárt más a leányzó fekvése, ugye, fiam?”:)

    Pont olyan ennek a tesztnek a hangulata, mint amikor Winkler Robi próbálta ki anno: először megbotránkozás, pfujjogás, aztán a próbaút végére mégis fény derült az autó számtalan értékes tulajdonságára:

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=ccJjB5SDzMc[/url]

Vélemény, hozzászólás?