Brutális drágulás látható a használt autók piacán – is

Csaknem 50%-kal nőttek a használt autók árai, mutatjuk a mai átlagot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jól láthatóan egyre jelentősebb az önálló mobilitás iránti igény, így az új, de főként a használt autók iránti érdeklődés is fokozódik, ahogyan az árak is.


Hirdetés
Pezsgés látható az autók piacán, az újakén persze még csak a tavalyi évhez mérten látható növekedés, ha azonban a magyar magánvásárlók számára érdekesebb, általuk többször „választott” használt autók piacát nézzük, már a 2019-es számokhoz mérten is növekedést láthatunk. A saját autó iránti fokozódó igényt mutatja, hogy a mintegy 20 éve piacvezető Használtautó.hu felületén indított keresések száma is 45%-kal nőtt az idei első félév során a tavalyi számokhoz mérten, s a növekvő érdeklődést a tulajdonosváltások 5,7%-kal emelkedő száma is visszaigazolta. A vásárlók az új autók piacára is visszatérőben vannak, ugyanakkor ott a 2019-es évhez mérten még mindig 13%-os elmaradás látható, egyedül a hazai tulajdonosváltásokról mondható el, hogy már visszatértek a koronavírusos idők előtti számok, sőt azoknál is 1,4%-kal magasabbakat hozott az idei év.
Az autópiac legfőbb jelzőszámai (Forrás: DATAHOUSE Kft és Használtautó.hu)
2020. I. félév 2021. I. félév Változás
Új személyautó forgalomba helyezés 55 682 64 796 16,4%
Használt személyautó forgalomba helyezés (import) 65 085 62 836 -3,5%
Személyautó tulajdonosváltás 373 744 394 996 5,7%
Használtautó.hu keresések 211 637 540 306 891 124 45,0%
Hirdetés

Bár az autókereskedők zöme aligha panaszkodhat, az autók iránti fokozódó igény ugyanakkor nem mindenki számára örömteli. Ahogyan az építőiparban, úgy az autópiacon is a koronavírus mellék- vagy talán utóhatása az áremelkedés. Az új autók (akár a chiphiányra is visszavezethető) árnövekedése és hosszabb szállítási ideje, valamint a forint megváltozott árfolyama, a drágább import és persze a növekvő kereslet a használt autók piacára is áremelkedést hozott a Használtautó.hu adatai szerint.
Hirdetés
Míg az idei év elején a tavalyi év viszonylatában 25%-os, majd az idei első negyedév után 32%-os áremelkedést láthattunk az előző évhez mérten, a második negyedév végére már a tavalyihoz mérten 50%-kal magasabb, csaknem 3,8 millió forintos átlagár látható a Használtautó.hu hirdetéseinél. Meg kell jegyezni, hogy messze nem minden használt autónál látható ilyen mértékű drágulás, az átlagot felfelé viszi egyrészt a Használtautó.hu rendszerében évek óta hagyományosan megtalálható akár teljesen új, akár szalonautók emelkedett ára is, de az a tény is, hogy a legolcsóbb kategória iránti fokozódó érdeklődés miatt számos olcsó autó fel sem kerül a hirdetési oldalra, hiszen azok sok esetben már az ismeretségi körben gazdára találnak. Népszerűek a Suzukik
Az új autók piacán a népszerűségi lista első helyén továbbra is az esztergomi gyártású Suzuki Vitara, a másodikon a Suzuki SX4 S-Cross szerepel, a Használtautó.hu felületén pedig a Suzuki Swift foglalja el az első helyet. Az új autók piacán meghatározó a szabadidő-autók iránti igény, a használt autók közül azonban inkább a megfizethetőbb, kisebb vagy kompakt modellek a legnépszerűbbek. A kereséseknél persze mindig tetten érhető az álmodozás: az Audi A4, A6 széria és a BMW 3-as sorozat továbbra is a Használtautó.hu kedvencei között szerepel, de az importált modelleknél látványos a józanodás. Míg az előző évtizedben domináltak a prémium modellek, most az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf áll a dobogón. Az import ugyanakkor egyre kevésbé meghatározó, az országzárások és a kedvezőtlenebb euróárfolyam miatt a behozott használt autók száma a tavalyi, eleve csökkent mennyiségtől is elmaradt az idei év első felében. A hazai tulajdonosváltásoknál logikusan a legnagyobb példányszámban futó modellek állnak az élen, a dobogón az Opel Astra, Suzuki Swift, Ford Focus sorrend látható. Meddig tart a drágulás?
A vevők számára a legizgalmasabb kérdés, hogy az autópiacon meddig tart a drágulás. A válasz nem túl bíztató: mivel egy masszív emelkedésen vagyunk túl, illetve a tavalyi második félév is hozott némi stabilitást, rövid távon némi stagnálás várható. Hosszú távon azonban a szerényebb környezeti terhelésű, ám magasabb vételárú autók előtérbe kerülése a használt autók piacán további árfelhajtó hatást eredményezhet. Az autó és autózás iránti igény növekedése mellett ezért alighanem egyre magasabb vételárakkal kell szembenézni a piacon, de emelkedésre lehet számítani az üzemeltetési-közlekedési költségek terén is, elég csak a jelenleg rekord szinten álló üzemanyagárakra gondolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?