Használtautó-index: alacsonyabb áron kelnek el az autók

Csökkenőben az eladott használtautók értéke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt 2,5 évben 300 ezer forinttal csökkent az eladott használtautók átlagos értéke.

Társoldalunk, azaz a Magyarország vezető autós portáljának, a hazai használt és új járművek legjelentősebb értékesítő-felületének számító használtautó.hu új arányszámot vezet be. A Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő Használtautó-index egy gyorsmutatója a használatutó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. Az elmúlt, 2011 harmadik negyedévi, 95,8 százalékos, azaz 100 százalék alatti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete egyelőre nem tudja sem átlépni, sem elérni a bázisnak tekintett 2009 első negyedév szintjét.

Ahogyan az a grafikonon is látható a Használtautó-index, illetve az általa jellemzett használtautó-piac az év eleje óta lassan, de folyamatosan veszít lendületéből. A harmadik negyedéves Használtautó-index értéke két százalékkal marad el az előző negyedév hasonló értékétől, igaz, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 7 százalékkal nőtt a mutató értéke. Az átlagárak az elmúlt másfél évben 1,6 millió forint körüli szinten stagnáltak, két és fél év alatt azonban több mint 16 százalékot, 1,89-ről 1,585 millió forintra estek. Az év végére a tervezett adó- és illetékváltozások jelentős időszaki élénkülést, előrehozott vásárlásokat hozhatnak.
Hirdetés

Az index egyébként nem az értékesítések száma, hanem az eladott autók árának apadása miatt mutat csökkenő tendenciát, az egyes időszakokra vonatkozó átlagárak változásán jól követhető, hogy a 2010 év eleji jelentős áresést követően a piaci átlag az akkor elért szinten stagnál a mai napig. Az árszint beragadása nem csupán keresleti okokkal, hanem a kínált gépjárművek átlagéletkorának folyamatos növekedésével is magyarázható: a 0-2 éves korosztály aránya a kínálatban 8,2-ről egy év alatt 6,2 százalékra csökkent, miközben a kilenc évnél idősebb személyautók részaránya 51,3 százalékról 57 százalék fölé emelkedett. A korosabb autókat pedig logikusan a fiatalabbaknál szerényebb áron értékesítik. Mivel az eladottak átlagára jelentősebben apadt, mint a Használtautó-index - magyarán az üzletkötések száma nem apadt, az is használtautót vett ki, aki korábban újat vett volna, ám most azt nem tudta megengedni magának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?